Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 6-7. (Szekszárd, 1977)
Gémes Balázs: A juhászok ládái és a juhászcéh kérdése Mezőföldön a XVIII–XIX. században
A német nevű juhászdinasztiák eredetének megállapításakor azonban nem árt az óvatosság. Korántsem biztos, hogy mindannyian a fajtaváltás időszakában kerültek Magyarországra : 1. Lehetnek régebbi német juhászok leszármazottai, akik már a Dunántúlt benépesítő telepesekkel érkeztek. Székesfehérvár polgárainak a XVIII. században felbukkanó német juhászai pl. nem hozhatók kapcsolatba a fajtaváltással. 24 2. Ha azoknak az árendás juhászoknak a leszármazottai, akik saját birkáikkal, saját állatállománnyal bérelték a pusztákat, majorokat, 25 illetve akik a legelővel együtt uradalmi nyájakat béreltek, s azokat legeltették, 26 őseik a XVIII. század közepéig már feltétlenül itt voltak. Az árendások közül azok, akik megvagyonosodtak, feltehetően abbahagyták eredeti foglalkozásukat, azok viszont, akik valamilyen természeti csapás vagy egyéb ok következtében elszegényedtek, tönkrementek, a földbirtokosnál maradtak annak alkalmazottaiként, folytatták eredeti foglalkozásukat. 27 3. Az uradalmak által a jószágállománnyal együtt, főleg német területről behozott és letelepített juhászok, akik az uradalom alkalmazottai voltak, 28 kétségtelenül a fajtaváltás idején költöztek be. Számukról azonban még hozzávetőlegesen sem tudunk képet alkotni. 4. Vannak adatok arra, hogy részes juhászok is jöttek a XIX. század elején, akik konvenció és bizonyos részesedés fejében saját cselédeikkel az urasági birkaállományt gondozták. 29 24 A város juhállományának során feljegyezték a juhászok és bojtárok nevét is, ennek alapján megállapítható, hogy a juhászok szinte kivétel nélkül magyarok, de 1784-ben felbukkan „Tiringer Juhász Mihály (Fejér megyei Lt. Acta politica et iuridica 1784. 3. fasc. 282.), 1798-ban „Gruiber Juhász Ferenc" (Uo. 1798. 3. fasc. 775.) — A rendelkezésünkre álló adatanyag alapján egyértelműen megállapítható, hogy a szelektív nemesítési törekvések eredményeként az állatállományban a közönséges közép-európai juh (Ovis Aries), az ún. birka (német „bürge") tör előre „az Gazdáknak jobb gyapjúra tzélzó iparkodása" következtében, „mert kiki nem sajnálván erejéhez képest a költséget, jobb Kosokat szerzett, az alább való, s-hoszu szőrű Nőstény Birkáit Ki Mustrálván jobb szőrűeket nevelt. . ." Felvetődött ugyan már az intenzív nemesítés — a fajtaváltás — gondolata, azonban ez a magisztrátus birkaállományt korlátozó intézkedései miatt még nem jutott a megvalósítás stádiumába, amint ez az alábbi sorokból kiderül: „Jóllehet többen drága pénzen egyedül a Birka Neveltetés, és ezáltal a gyapjúnak jobbra való hozása végett Magoknak Majorokat Szerzettek légyen is oly föltétellel, hogy űdővel még selyemszőrű Kosokat szerezzenek és ezáltal a gyapjúnak jobb voltát meg szerezzék, tapasztalván mind azonáltal Szörnyű üldözéseit, s-félvén attul, hogy netalántán azoknak Cassaltatásával azt drága pénzen szerzett majorjoknak prédára botsátása Mellett még a drága Kosokat is Birkákkal együtt oltsó pénzen el harátsolni Kőllessék, az jobb gyapjúnak előmentségére tzélzó szándékjokat meg tartóztatták, és belé botsájtkozni nem bátorkottak. . . " (Uo. 1798. 3. fasc. 771.) 25 Ilyen pl. a Reiter család: a hagyomány szerint német eredetűek. Az adatközlő dédapja 1500 saját birkával jött, s itt legelőt bérelt. Nagyon gazdag, módos emberek voltak, de egyszer „megveszett a kutya és a kutyával megveszett az egész jószág. Kidöglött az összes állomány. így került aztán nagyapám Nagyvenyimre — az uradalomba — mint juhász, aztán a gyerekei is." — Saját gyűjtés. (Ak: Reiter István.) — Vö: Szabad György, 1957. 25—26. 26 Wellmann Imre, 1963. 156. ; Szabad György, 1957. 26. ; Kovács Miklós, 1962. 55, — Ez a két kategória egyébként a korabeli forrásokban is világosan elkülönül egymástól. Tolna megye közgyűlése 1824-ben, amikor elrendelik a különböző „nemtelenek" összeírását, az összeírok számára egy szisztémát dolgoz ki, melynek 3. pontja így hangzik: „A Birkásokra nézve a) a' Helységekben vagy Fusztákbann lévő Árendás Birkások, akik vagy magok tulajdon birkájukat, vagy más Nemtelenekétis a magok Nyájánál Uradalmi fü bérbenn tartyák, és arenda fizetésért legeltetik, tsak Személyekre Barmaikra és más egyébb vagyonjaikra nézve írattassanak öszve. Ellenben b) azok a' Birkások akik Pusztákat vagy más akárminémű Nemesi Jószágokat birnak és az illető Nemes tulajdonosoktól, bizonyos számú Marhákat, Birkákat, mint fundus instructust által veszik, légyen az akár az Uraságé, akár magáé az Árendás Birkásé, tsak arendájok Mennyiségére és személyekre nézve irattasson öszve. . . " (Tolna megyei Lt. Dunaföldvár iratai. Currentále 1821 aug. 21-től — 1836. jan. 30-ig.) 27 Ilyen pl. a már említett Reiter család (lásd. 25. jegyzet), vagy a Greberspergerek: „A Grebersperger német birkás család különböző tagjai a 18. század kezdetétől állandóan szerepelnek mint uradalmi birkamajorok bérlői. A század végén volt olyan időpont, hogy kezükön egyszerre 3—4 birkamajor és 4—5 puszta bérlete volt. A dekonjunktúra megrázta őket, és az 1820-as években, amikor az uradalom a nagyarányú majorsági gazdálkodásra áttért, ez a szerepük végleg megszűnt, a tönkrement Grebersperger Ferenc volt pusztabérlőt, 1825 elején az uradalom »conventionatus Birkás«-ként alkalmazta." Szabad György, 1957. 32.; vö: uo. 39—40.) 28 Ilyen pl. a már említett Czetli család. 29 A zirci... Előszállási uradalom, 1888. 3.; Welmann Imre, 1933. 156; Bojt Lajos, 1935. 139.; Széniiványi Béla, 1943. 232; Szabad György, 1957. 26. 180
