Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 6-7. (Szekszárd, 1977)

Gémes Balázs: A juhászok ládái és a juhászcéh kérdése Mezőföldön a XVIII–XIX. században

nosítottak árendás juhászok.

16 Az árendások az 1820-as, 1830-as évekig bizonyíthatóan használták ezeket a pusztákat és majorokat, majd a birtokosok házi kezelésbe vették azokat.

17 Ez már a gyapjúkonjunktúra „tetőzésének" időszaka. Jól utal erre az az egykorú leírás, mely a gyapjúkonjunktúra kibontakozását megvilágosítja: ,,A' 18-dik Századnak mint egy közepén, a' Juhok tenyészete kivált Fehér Vármegyében kezdődött: ezeknek becse e' mostani 19-dik Század elein a' legmagossabb értelemre hozattatott, 's még most is különös indulattal a' Pusztákat bírók, Ménesseiket, Gúláikat megsemmisítvén, Juhokkal terhelik áldott Telekeiket."

18 A XIX. század elején nemcsak a nagybirtokok fejlesztették a juhászatot, hanem a legelőterülettel nem rendelkező

19 szabad királyi város Székesfehérvár polgársága, sőt falvak közössége (pl. Tác) is igyekezett kihasználni a konjunkturális lehetőséget. Még azon az áron is, hogy a communitas legelőterületet árendált.

20 Hogy a Mezőföldön — azon belül különösen Fejér megyében — a juhászat milyen nagy jelentőségű volt, arról a múlt századi szerzők egyértelműen nyilatkoznak.

21 Azt sajnos a nagyszámú leírás ellenére sem tudjuk egyértelműen megmondani, hogy a gyapjúkonjunktúrával általában összefüggő fajtaváltás mikor kezdődött, s milyen ütemben zajlott le ezen a vidéken. Annyi azonban bizonyos, hogy meglehetősen nagyszámú, zömmel német eredetű juhász, illetve birkás letelepedését eredményezte a fajtaváltás, hiszen a behozott nyájakkal olykor pásztorokat is hoztak.

22 Gyűjtéseinkből egyértelműen kiderül, hogy ezek a betelepülő juhászok dinasztiákat alapítottak, s a századfordulóig, többen napjainkig, megmaradtak eredeti foglalkozásuk mellett. Ilyen családok voltak a Schäfer, Reiter, Stuhl, Auer, Windisch, Gremsperger, Markgruber, Czetii, Tiringer, Keller, Herbst stb.

23 10 Az allodiális gazdálkodás jövedelmei mellett egyre nagyobb jelentőségűvé vált a puszták bérletbe bocsátása. „Az árendás birkásokkal a földesúr évről évre szerződést kötött, egyik-másikkal néha 3 évre is. Ezekben a szerződésekben legelőterületet biztosított számukra, s az árendás jelentős összeget fizetett. Ezt az összeget sokszor évről évre emelték. . . A kálozi birkás például az 1740-es évek közepe óta 250 forintot fizetett évente, az őrsi 1000—1200-at, a vajtai 150—180, az inotai 250 forintot, majd az 1750-es években 450-et. (S itt volt egy másik birkás is, aki évente 500 forintot fizetett.) A hatvani és lángi birkás 1745-től kezdve 800, a kúti 125, az egresi két birkás 150—200, a mindszenti és a szentmiklósi 300, a fövenyi pedig 350 forintot fizetett. (Itt a fehérváriak is fizettek külön árendát 500 forintot és a táciak is évente 150 forintot.) A vámi puszta árendája 112 forint volt, az isztiméri birkásé pedig 60 forint. Az uradalmakban először ez a külterjes, hamar hasznot hajtó gazdálkodási forma kapott nagy lendületet és ez a külterjes, sokszor árendás birkatenyésztés az 1740-es évektől kezdve általánossá vált." — Nagy Lajos, 1960. 93. 17 Farkas Gábor, 1972. 48. 18 M : 1817, 34. — Ugyanott utal arra, hogy milyen mértékben kibontakozott a juhtenyésztés az ország más területén is: „Lássuk bár Tiszamentében a' nagy kiterjedésű kies mezőket: lássuk Pest, 's Bács Vármegyéket: mindenütt a' valaha nevezetes marháknak, és lovaknak vagy nyomorult maradékit szemlélheti, vagy hirét hallani fájdalommal." ,fl Czakó Sarolta, 1973. 28. 2(1 Nagy Lajos, 1960. 93. (L. a 16. jegyzet) ; Vö. Szabad György, 1957. 31—32. '-' ,,. . . a' birka tenyésztése olly divatban áll, és olly nagy előmenetellel gyakoroltatik, hogy a' Fejér vármegyei birkák a' Magyar hazának legszebb juh nyájai közé méltán számoltathatnak." (Puky Károly, 1833. 153.) — „Legfontosabb, 's legkiterjedtebb ága mindazáltal a' baromtartásnak a' juhtenyésztés, mellynek már régólta fő fészke volt Fejér vármegye. Azonban azelőtt nem régen — még uraságokat sem vévén ki — a' juhok nagy részt a' közönséges magyar fajból valának: de már most ezek spanyol és saxonai kosok által többnyire megnemesítettek; sőt egészen tiszta merino vagy electoralis nyájak is állitattak fel. Egy szóval mind a' nagyobb mind a' kisebb birtokosok semmi költséget nem kémélnek, csakhogy birkáikat nemesíthessék és szaporíthassák." Fényes Elek, 1836. 69. 22 A néprajzi irodalom egyik általánosan elfogadott eredménye, alaptétele az, hogy a fajtaváltással kerültek be a német juhászok Magyarországra. Sőt az, hogy a népművészet — a pásztorművészet — egyik, a XIX. század elején kibonatakozó technikai eljárását, a spanyolozást is ,,a XVIII. században meghonosított merino juhokkal érkező idegen juhászok hozhatták magukkal". (Fél Edit—Ho/er Tamás—K. Csilléry Klára, 1969. 83.) Az alább felsorakoztatott adatok a népművészetkutatásnak ezt a megállapítását is kétségessé teszik. ^ Gyűjtésünket Fejér, Tolna, Somogy megye területén végeztük. A juhászok — jól ismerik egymást — által megadott címek alapján mentünk faluról falura. 12' 179