Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 6-7. (Szekszárd, 1977)

Gaál Attila: Tolna vármegye múzeumának megalakulása és közművelődési tevékenysége a század első évtizedeiben

A múzeum helyét a főgimnázium előtti sétatér keleti végén, a város vásárterének szomszédságában jelölték ki. A telket Szekszárd képviselőtestülete ingyenesen biztosította, tekintettel arra, hogy „Szegzárd község, melynek területén a múzeumépület létesítése terveztetik, ez által jelentékeny előnyben részesül". A tervek elkészítésére két budapesti építész, Schickendanz és Herzog kaptak megbízatást. Arról nincs tudomásunk, hogy az épület formájának kiválasztásához valóban felhasználták-e a más múzeumoktól kapott tervrajzokat. Fő szempontként a vármegye azon kikötése szerepelt, hogy az épület tágas legyen, és minél több termet foglaljon magába. Már a tervrajzok alapján szembetűnő, hogy az új épület mennyire csak múzeumnak épült. Más megyék általában úgynevezett kultúrpalotákat terveztek és építettek, melyekben más létesítmények mellett a múzeumnak is jutott hely. Tolna megyében viszont — és ez nyilvánvalóan adódik abból, hogy az egész kezdeményezés és szervezés Wosinsky nevével függ össze — még az eredetileg indokként felhasznált megyei levéltár elhelyezésére is csupán egy termet használtak fel. Múzeum céljára az épület 11 terme szolgált. Ezek osztályonkénti megoszlása a következő volt: A földszinti öt terem a régiségtárat foglalta magába. Az emelet hat terme közül háromban néprajzi, kettőben iparművészeti tárgyakat helyeztek el, egyben pedig a könyvtárat és az ún. „művészeti tárgyakat" (szobrokat, képeket stb.). A földszint keleti oldaltermébe került a vármegyei levéltár iratanyaga, míg a nyugati szárny a múzeumőri lakás és irodák számára biztosított helyet. A lakás alatti alagsorban voltak a konyha-helységek és a múzeumi szolga lakása. A kiállító helységek és a kiállítások ismertetését Mészáros Gyula említett munkáiban, valamint a Tolna vármegyei Múzeum és Múzeumegylet 1902. évi Evkönyvében találhatjuk, ezért ezek ismertetését ezúttal elhagyom. Mégis — bár apróság — feltétlenül említésre méltó az, hogy Wosinsky érezte: ez a raktárszerű, tipológiai szemléletű kiállítás nyomasztó és egyhangú. Ezért némiképp követve a francia múzeum-rendező Alexander Bertrand példáját, igyekezett a bemutatott anyagot a „nem szakértő közönség számára" is érthetővé és élvezhetővé tenni. Míg azonban Bertrand diorámát alkalmazott elsősorban, addig Wosinsky az egyszerűbb, és tegyük hozzá olcsóbb, megoldást választotta: nagyméretű, a teljes falszélességet beborító „életképeket" festetett, és az egyes korok emberének elképzelt, rekonstruált életmódját, tevékenységi formáit ezek segítségével mutatta be.

39 A múzeum létrehozásának nehéz, de eseménydús időszaka az új épület átadásával lezárult. Jelentkezett azonban egy újabb probléma: az épület fejleszthetőségének kérdése. Wosinsky a rendelkezésre álló helyiségeket szinte teljesen megtöltötte, így a helyhiány néhány év múltán már élesen felvetődött. Az egyedülálló, zárt egységet alkotó épület — melynél a bővítést hozzáépítéssel megoldani nem lehet — napjainkban is az egyik legnagyobb probléma okozója. A múzeumot érintő anyagi jellegű kérdésekről már korábban is esett szó. Míg azonban fentebb a múzeum létrehozására, az épület költségeire vonatkozóan vizsgáltuk e kérdést, most a folyamatos fenntartáshoz, zavartalan gyűjtőmunkához szükséges pénzforrások megteremtését kísérjük figyelemmel. 39 A képeket Löschinger Hugó festőművész készítette. 16