Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 6-7. (Szekszárd, 1977)

Rosner Gyula: A Szekszárd–Bogyiszlói úti avar temető ló- és lovastemetkezései

szetesen a nagy korkülönbség miatt nem fogadható el. A felerősítés módja, vagyis a díszítmény funkciója sem található meg a korban megfelelő, közvetlen kapcsolatok területén .Az Algyő 258. sz. kútkörzetben feltárt honfoglaló magyar temető 42. sírjában Kürti Béla a kaftán magas nyakán, hegyével felfelé mutató, két veretet figyelt meg, mely az általunk tárgyalt veret helyzetéből adódó kérdést is megoldja.''

1 Világosnak látszik, hogy a 742. sír halottja azonos szabású és díszítésű kaftánt viselt, a háromszáz évvel később eltemetett algyői magyar aszszonnyal. Nem szándékozunk e párhuzamból etnikai azonosságot megállapítani, hiszen ez teljesen lehetetlen. A sír korát sem határozhatjuk meg későinek. Ennek ellentmondanak a temető lelet-együttesei, de a viseletben megtalálható azonos funkcionális vonások — úgy tűnik — kétségbe vonhatatlanok. A két veret korát meghatározza a keszthelyi párhuzam adta lehetőség, hiszen a VI. század vége, a VII. század első harmada nincs olyan messze egymástól, hogy e két meghatározás ellentmondana egymásnak. Ezt a megállapítást csak megerősíteni látszik a korai avar korra jellemző, kerámiából csiszolt orsógomb is. Mindezen megfigyelések sorát összegezve, az a véleményünk, hogy a temető két nyúzott szarvasmarhával eltemetett halottja a VII. század első évtizede előtt nem kerülhetett a föld alá. A temetőben elfoglalt helyük, valamint a többi, ilyen jellegű sír mellékletei pedig meggyőzően bizonyítják, hogy a VII. század közepe után sem temethették el őket. A temető 269. sírjának kecskemaszkos temetkezési rítusa ellentmondásokat okoz. Az teljesen egyértelmű, hogy a koporsó felett elhelyezett kecskebőrben a koponya és a két mellső lábszár csontjai maradtak, melyet ráterítettek. Allatbőrmaszkos temetkezésekre a késői avar korban keletkezett sopronkőhidai temetőben számos példát találunk,

42 de az általunk tárgyalt sír temetőn belüli helyzete, mellékletei, nem teszik lehetővé a már eddig meghatározott, VII. század első harmadára eső kormeghatározás megváltoztatását. A teljességre korántsem törekedve foglaljuk össze mindazt, amit a ló- és lovastemetkezésekről megtudhatunk : — A lósírok két csoportjának különválasztása szükségszerű, mert a tájolásban mutatkozó 180 fokos eltérés hitvilágbeli magyarázatra szorul. — A lósírok korának meghatározása — úgy tűnik — igen széles skálán mozog, a VII. század első felétől a IX. század elejéig tart. — A halottakkal azonos tájolásban eltemetett lovassírok a korai avar korban kerültek földbe, s a temető K-i szélén helyezkedtek el. — A nyúzottlovas-temétkezések a temető É-i peremén, nagyjából egy csoportban kerültek elő. — A nyúzottlovas-temetkezések emberhalottjának neme kivétel nélkül férfi volt. — A két nyúzott szarvasmarhával eltemetett halott neme nő volt, s területileg is kapcsolódott a többi nyúzott állatos temetkezéshez. — Az egyetlen maszkos sírban nő nyugodott, s a nyúzottlovas-temetkezések sírcsoportjához tartozott. — A nyúzottlovas-temetkezések eltérnek a többi sír megközelítően Ny—K-i tájolásától, s csak a rájuk jellemző ÉNy—DK-i irányítást vették fel. — E sírcsoport valamennyi halottjának eltemetése a VII. század első felére esik. S1 Kürti Béla kollégámnak a közöletlen anyag megtekintésének lehetőségéért, a munkafotók rendelkezésre bocsátásáért és a párhuzam felhasználásáért ezúton is köszönetet mondok. vi Török Gy. : Sopronkőhida IX. századi temetője. Budapest, 1973. (Fontes Archaelogici Hungáriáé.) 106