Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 6-7. (Szekszárd, 1977)
Rosner Gyula: A Szekszárd–Bogyiszlói úti avar temető ló- és lovastemetkezései
A K-ről érkezett avarság a török fajú népek közé tartozott. 30 A temetkezési szokások is hasonlók kellett legyenek. A ló e népek életében a legfontosabb állat, sok esetben, az ősidőkben totemállat is volt. 31 A hunkori lovastemetkezések vizsgálatánál is török fajú népeket sejt a kutatás. 32 Míg az egészlócsontvázas sírok esetében nem találunk különösebb ellentmondást az etnikum meghatározásának kérdésében, addig a nyúzottlovas sírokban nyugvó halottak kilétének tisztázása — úgy tűnik — bonyolult feladat, s a kérdések feloldása nem is egyértelmű. A levágott és megnyúzott ló sírbatételének talán a legősibb formáját véljük a csókái 43. sír magánosan eltemetett példányánál. 33 Még ennél is szembetűnőbb a Gyönk—Vásártér úti avar temető 97. sírja. 34 Itt világosan kitűnik, hogy a megnyúzott állat kitömve, nyársra húzva került a sírgödörbe, mintegy példázva a szibériai török népeknél dívó szokást, a lóbőr fára akasztását az áldozati szertartás folyamán. 35 A nyársra húzás tényének megállapíthatósága — ismereteink szerint — jelenleg egyedülálló jelenség a Kárpát-medencében. A szekszárdi temetőben már egyetlen esetben sem figyelhető meg a lóbőr kitömése. Annak ellenére, hogy ebben a temetőben egy közösségen belül majdnem annyi a nyúzottlovas-temetkezés, mint az egész Kárpát-medencében, mégis csupán három típust határozhattunk meg. Mindhárom formánál szembetűnik, hogy a lóbőrben hagyott koponya, valamint a lábszárak csontjai az anatómiai rendnek megfelelően helyezkedtek el, de teljesen egyszintben, mely nem valószínűsíti a bőr kitömését. Az általunk javasolt 1. és 3. típus, vagyis a halott koporsója felett hosszában, vagy keresztben lefektetett lóbőrben hagyott csontok esetében, különösen elgondolkodtató a 350. sír anyaga. A férfi váza, akinek a sírját részben kirabolták, erősen megsérült. A medencetájékon jól megfigyelhető ennek ellenére, hogy széles „tüszős" övet viselt, melyet ezüstlemezből préselt veretek díszítettek. A veretek helyzetéből, és a rekonstruálható övmaradványokból látható, hogy a tüszőnek csak a medencék alatt megmaradt töredéke nem lett áldozata a rablásnak. A váz jobb oldalán felajzatlan, 145 cm hosszú íj volt, melynek trapéz alakú átmetszetét, vagyis vastagságát is jól meg lehetett határozni. Az íj merevítő lemezek tanúsága szerint a korai avar korra keltezhetjük. A fegyverzetet a rekonstruálhatatlan, 6 nyílvesszőt tartalmazó tegez, egy rövid, egyélű, egyenes kard, széles pengéjű vaslándzsa egészítette ki. A férfi rangját egy szépen megmunkált korbács gombja is reprezentálja. Mindezen „gazdagság", ha úgy tetszik pompa mellett, egy fiatal csikó koponyája, lábszárcsontjai, vagyis egy megnyúzott ló maradványai kerültek elő, szerszámzat nélkül. Az így kialakítható képet tovább színezi a 335. sír. A padkás szerkezetű gödörben, a padkán felkantározott nyúzott ló koponyája és lábszárcsontjai fekszenek, melyen egy fiatal nyúzott csikót is elhelyeztek. Amennyiben a két állat bőrét kitömték volna, a két állattól származó csontanyag semmiképpen nem kerülhetett volna egy síkban elő. Az egyszerű fanyerget sem a ló hátára tették, mert az egyetlen kengyel a kifejlett állat koponyája előtt feküdt, azzal egymagasságban. Bár a férfi vázának medencetájékát feldúlták a rablók, s az öv teljesen hiányzik, a fegyverzetét jelentő és megmaradt vaslándzsa helyzetéből 30 Bálint Cs. : A ló a pogány magyar hitvilágban. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Szeged, 1970— 71. 31—43. 31 Засецкая И. П. : Особенности погребалного обияда гунской эпохи за територии степей Нижнего Побольжя и Северного Причерноморья. — Археологический Сборник. Ленинград, 13 (1971) 64—65. 32 Смирнов К. Ф. : Археологические статьи в Трудах Саратовского Музея Краеведения. — Советская Археологря —Москва, 1962. 270—273. ; Засецкая И. П. : .! т. 65. 33 Korek J.—Kovrig I. : i. т. 262. 34 Rosner Gy. : i. т. 216—217. 35 László Gy. : A honfoglaló magyar nép élete. Budapest, 1944. 485. 56. kép. 104
