G. Vámos Mária – Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 4-5. (Szekszárd, 1975)

Gaál Attila–Kőhegyi Mihály: Tolna megye Pesthy Frigyes helynévtárában II.

pp, Danka, dettó dettó qq, Soványhát, dettó dettó rr, Telek, dettó dettó SS) Kerek rét, hajdan bozót, rét, — most kaszáló és szántóföld. tt, Puszta Szent György, kaszáló és szántóföld, uu, Két ágú, dettó dettó xx, Erdőkebe, irtás föld jelenleg, hajdan pedig erdő. yy 5 Korridor, hajdan ó duna, ennek partján volt — de most a duna által el­szaggatott — a török által épített ó templom, most szántóföld. A lakosok hajdanában a határban lévő tavak halászatából éltek, — melyet a földesuruktol birtak, s az ugy nevezett kántori hal fizettetett vagy adatott haszonbér fejébe, — s oly bővön halásztak, hogy naponként száz mázsát is kihalásztak, — most azonban legelő, kaszáló, és szántófölddé van átalakítva. — összeállított Gerjenben 1864ik évi Május 27.n Réti Sándor jegyző GINDLYCSALÁD Tolna megyébe kebelezett Duna földvári járáshoz tartozó Gindlycsalád adó köz­ség 12 külön elnevezésű pusztából áll, melly jelenleg 8. földbirtokos uraságok tu­lajdonát képezi, az összes földbirtok kiterjedése pedig mint egy 15. ezer egyszáz 930 Kilencvenkilencz hold és • (catasztralis) ölet tészen. 1600 A nyolcz földbirtokos uraságok névsora: l ör Méltóságos báró Bésán János ur Puszta Apáthi tulajdonosa, mellyhez tarto­zik az ugy nevezett Gruber puszta — ennek hajdani tulajdonosáról nevezve, és homokházi puszta, melly is puszta sivatag futó homokkal van körülvéve, jelenleg pedig a homok elfojtására a mennyire lehetett fákkal elültetve — a puszta bir egy templommal, lelkész és pusztai iskolával — ahol i s a cselédek gyermekei a lelkész által tanitatnak. 2or Hid ja — Jegenyési puszta — a lelkes és buzgó országszerte ismert hazafi boldogult Bezerédy István ur jelenlegi özvegye szül. Bezerédy Etelka asszonyság tu­lajdona — Hidja régi elnevezését vette a pusztát körülvevő hidakról, mellyekkel a szomszédságban folyó Sár és Sió vizek kiáradásai ellen mint egy védve van; a puszta büszkélkedik egy 1863 ik évben igen jó Ízléssel épült díszes kápolnával, egy lelkész, és már régebben létezett és jelenleg is meglevő igen látogatott pusztai isko­lával — ahol is a lelkész által a Szedresi R. Catholikus lakosság és a pusztai Cse­lédek gyermekei nyernek naponként oktatást, — van továbbá a pusztában egy vi­rágzó állapotban lévő selyemgyár, — a hozzá csatolt Jegenyési puszta pedig elne­vezését vette a körülte ültetett magas jegenye fáktól. — 3°r Alsó és felső Hídvégi puszták a Méltóságos Báró Jeszenszky János ur és Jeszenszky verség tulajdona, régi elnevezését a pusztán keresztül vezető utakon épült hidaktol veszi — a puszta szinte egy régiebb időtől fennálló templommal di­szeskedik, — ide tartozik az úgynevezett Katalin Major is, melly Méltóságos báró Jeszenszky Kálmán ur által építetve — saját leánykája nevéről elnevezve lőn. 4er Közép Hídvégi Nagyságos Bernrieder Jósef ur tulajdona — elnevezését szinte a fentebbiek szerint veszi semmi különös nevezetességgel nem bir. — 5 ör Kis-Tengelicz Nagyságos Zichy Jánosné asszonyság tulajdona — elnevezésé­ről semmi biztos adattal nem bírunk — a régibb időktől veszi eredetét, — ehhez tartozik az úgynevezett alsó vagy külső puszta is, melly semmi nevezetességgel sem bir. 6°r Közép Tengelicz jelenleg Méltóságos cs, kir. Kamarás ifjú Csapó Vilmos ur tulajdona — elnevezését szinte régibb korból veszi, — a pusztát egy emeltebb kis dom­bon épült templom diszesiti — egy mellette épült pusztai iskolával. — 7 er Alsó és felső Tengelicz — Nagyságos Gindly Rudolf ur tulajdonai, szinte ré­gibb korból származott elnevezéssel — ehhez tartozik az úgynevezett Hangos pusz­ta, melly elnevezését a hozzá közel fekvő hegyek által vissza verődő hangtól veszi. 8or Hidja-Ujmajor Tekintetes Ferenczy István ur tulajdona — elnevezését ez előtt néhány évvel újonnan épült majortól vette, a tulajdonos jelenleg a buzgó ke­306

Next

/
Thumbnails
Contents