G. Vámos Mária – Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 4-5. (Szekszárd, 1975)
Gémes Balázs: A magzatelhajtással kapcsolatos hiedelmek a magyarság körében
Ezek a hiedelemábrázolások — itt 'elsősorban a négy utóbbirf gondolunk — a ma naiv piktúrának nevezett alkotások közé tartoznak. 6 '' 1 Alkotójuk az adott közösségben élő hiedelemanyagot festhette meg. Ügy tűnik, hogy a Mármarostól a Szilágyságon, Biharon, Hunyadon keresztül húzódó sávban — esetleg Bukovinában fordulhatnak elő, s Moldvában, Olténiában, Munténiában aligha várható előfordulásuk; ahol az egyház erősebb szervezete megkötötte a mesterek kezét, akiknek a freskók alkotásánál szigorú ikonográfiái szabályokat kelleti figyelembe venniök. összefoglalás Az elmondottak alapján úgy tűnik, hogy a magzatelhajtáshoz kapcsolódó hiedelmek általánosan ismertek a magyarság körében. Az pl., hogy az elhajtott magzatot az anyának meg kell enni, az osztrák határszéltől Moldváig megtalálható. A hiedelemábrázolások alapján feltételezhető, hogy általánosan ismertek voltak korábban is. A bemutatott kályhacsempe — a XVI. század első feléből származik — bizonyítja e hiedelem akkori ismeretét. Néhány példával azt is érzékeltettük, hogy ezek a hiedelmek milyen nagy hatást gyakorolnak, s milyen nagy hatást gyakorolhattak a korábbi évszázadokban, Végül megemlítem, hogy a hiedelemanyagban — ahol jelölik az elhajtott magzatok számát — meglehetősen nagyszámú abortus fordul elő; a guraszádai freskón öt magzatot visznek az ördögök az anyának, a Fekete Körös völgyében hét elhajtott gyermek válik ördöggé, Tápén hét gyereket evett meg az anya, a Kálmány által gyűjtött szőregi hiedelemben 11 gyerekfej van az anya kötényében, Bükkzsércen kilenc, Homokmégyen hét, Putnokon hét, Rinyabesenyőn 10 gyereket kell megennie a vétkes anyának. Ezek a hiedelmek tehát nem egyegy egyedi esetet jelölnek, hanem egy jóval általánosabb gyakorlat vetületeként jöttek létre. Mindezek alapján az a következtetés vonható le, hogy a születésszabályozásnak 'ezt a módját általánosan ismerték és gyakorolták, gyakorolhatták a korábbi — XVI. század előtti — évszázadokban is. Természetesen területenként és koronként meglehetősen nagy eltéréssel, ahogy a termékenységet befolyásoló tényezők hatottak egy-egy közösség minden tagjára, kötelező íratlan törvényein keresztül. ADATTÁR 1. „Hány gyermeket elvetélt, mind hazajárnak éjjel sírni." (Nagybátony; Nógrád m. — MNT. II.) 2. „Azt mindig bűnnek tartották a fogantatástól kezdve. Mondták is a régi öregek, akinek nem volt gyereke; na, ez se jut a meny országba ! — Akinek nem volt gyereke, az nem jut a meny országba ! Azok a túlvilágon megkapják méltó büntetésüket." (Hegyhátsál; Vas m. — Gémes B— G. Vámos M., A 797. 3.) 3. „Azt mondják az ilyen anyáról, hogyha haldoklik, sokáig fog szenvedni, mert a bűneiért itt kell szenvedni." (Orosztony ; Zala m. — MNT. II.) 4. „... addig nem veszi be az ég (a magzatelhajtó anyát), amíg jóvá nem teszi (bűnét). Az anyáknak nehéz haláluk lesz, mert látszik rajtuk az őket váró túlvilági szenvedés." (Nova; Zala m. — MNT. II.) G4. Az ó-sásteleki — mint legújabb — ezeket a hagyományokat viszi tovább. 248
