G. Vámos Mária – Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 4-5. (Szekszárd, 1975)

Gémes Balázs: A magzatelhajtással kapcsolatos hiedelmek a magyarság körében

A közösség a magzatát elvesztő anyának már életében büntetéseket helyez kilátásba. Általános felfogás, hogy az anyát megveri az Isten. A mezőlakiak (Veszprém ni.) hite szerint az anyát „Ahány gyereket eltesz, annyiszor éri szerencsétlenség."

35 A nagybátonyiak (Nógrád m.) úgy tudják, hogy az elhajtott gyermekek éjjel hazajárnak sírni — s az anya hallja sírásukat. Az elhajtott gyermek sírja hétévenként fellángol, emlékezteti az anyát bűnére. De ennél komolyabb büntetés if érheti őket. „Egy egészen a görög tragédiák világába illő esetről is tudok — olvashatjuk Illyésnél —, mely szerint is a három fiúgyermekét elvesztő anya két emlőjét éjjelenként 'büntetésből két kígyó szopta. Az asszony később bele is őrült a lelkiismeretfurdalásba, mely ily szörnyű módon kínozta."

36 Amint alább majd látni fogjuk, ez a büntetés a túlvilágon is bekövetkezhetett. Róheim Géza azt írja, hogy napfogyatkozáskor „ott lebegnek azok is, akik nem érnek keresztségét, vagyis kereszteletlenül halnak meg és azok is, akik »el vannak dörgölve«, vagyis akiket anyjuk szántszándékkal elvetélt; ilyenkor félelmes rettegés fogja el a magukat bűnösnek érző asszonyokat, s felébred 'bennök a lelkiisrneretfurdalás."

37 A bűnös anyának nehéz halála lesz, halálos ágyán sokat szenved.

38 Haldoklása közben megjelennek elhajtott gyermekei, akiket karjára kell vennie. Mások szerint angyal formájában röpködnek felette, mikor haldoklik. Egyedülállónak tűnik Györffy István feketekőrösvölgyi adata, mely szerint az elhajtott gyermekek ördög formájában jelennek meg a haldokló anya körül.

39 Párhuzam nélkül áll — az eddig gyűjtött anyagban — az a töredékes formában felbukkanó zalai hiedelem is, mely szerint a magzátelhajtó asszony addig nem tud meghalni, míg haldoklása közben udvarán nőtt — az elhajtott magzatok számával megegyező, talán azokat szimbolizáló — mákot le nem nyírja. Népünk hiedelemrendszerének része lehet az a hit, melynek értelmében a magzatát elhajtó nő nem tud addig meghalni, míg halálos ágyán el nem mondja, ki nem kiabálja, hány magzatot hajtott el. Addig szenved, haldoklik, míg be nem vallja bűnét. Ez a 'büntetés nemcsak a magzatelhajtásra, hanem más bűnre, vagy bűnökre is vonatkozik. Pl. lopásra (Söjtör; Zala ni.),

40 mert „hát ugye az van mondva hogy utoljára mindent meg kell mondani". Talán a gyónásnak és a gyónással elnyerhető feloldozásnak népi vetülete ez a hiedelemkör. Erre enged következtetni sarmasági adatunk: „Szóval aki ilyet csinál az a pokolra kerül, a gyermekei ott lesznek körülötte és látni fogják amikor a kígyók ott mardossák. — Hogy ha nem mondja meg előre. — Mondd meg! Valld be mit csináltál! — mondják mikor haldoklik valaki, mert az ilyen nehezen tud meghalni. — Mondd meg! és akkor megkönnyebbülsz, és akkor meghalsz. Meg azt mondják mikor valaki haldoklik, ha nem magzatéibajtásrul is, hanem egyébbe; Valami nagy bűnöd lehet neked amit még nem mondtál el. Mondd el! Mondd el ki ellen vétettél! Súgd meg nekem, oszt idehívom én, és 'mondd meg neki és meg fogsz tudni halni."

41 Még inkább erre utal kunszállási (Bács-Kiskun m.) adatunk: „. ..hittek ebben, hogy aki ezt kikiabálja, hogy ő hány gyereket el35. MNT in. 36. Illyés E., 1931. 135. 1. 37. Róheim G., (én) 130. 1. 33. Ismeretes ez a nyugati határszélen élő horvátok körében is. (Szentpéterfa ; Vas m. — Gémes B. A 872:. 51.) 39. Györffy I., 1917. 84. 1. 40. Gémes B—Szabó i.—Zsova I„ A 833. 17. 1. 41. Gémes B., A 871. 58—59. 1. 16 Balogh Ádám Múzeum évkönvve 241