G. Vámos Mária – Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 4-5. (Szekszárd, 1975)

Gémes Balázs: A magzatelhajtással kapcsolatos hiedelmek a magyarság körében

b) Magzatelhajtás Ez az eljárás szintén meglehetősen nagy múlttal rendelkezik, eredete a történelmi idők kezdetéig nyúlik vissza. A néprajzi és orvostörténeti kutatások alapján szinte bizonyosra vehetjük, hogy a születésszabályozásnak ez a módja a magyarságnál már a honfoglalás idején ismeretes volt. A rendelkezésre álló analógiák valószínűsítik a honfoglalás és a honfoglalást követő időszakra a magzatelhajtás létét.

7 Az első írott — bár bizonytalan — forrásunk Kálmán törvényeinek első könyvében található. Az 58. fejezetben ezt olvashatjuk: „Mulieres partuum suum necantes archidiacono allatáé poenitentiam agant"

8

, vagyis ,,A magzatjaikat vesztő asszonyok a főesperes előtt vezekeljenek." Sajnos nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy ez az adat a gyermekgyilkosságra, vagy a magzatelhajtásra — esetleg mindkettőre — vonatkozik-e.

9 Úgy véljük azonban, hogy jelen esetben ez lényegtelen. Arra viszont egyértelműen utal, hogy a népesség számának gyarapodását már az Árpád-korban szabályozták. Figyelemreméltó viszont a cselekmény súlyához mért büntetés csekélysége, ami arra mutat, hogy a nyugati eredetű keresztény normák még nem váltak általánossá, s törvényeink még nem terjednek ki az élet ennyire mély területére.

10 A következő — már konkrét — adatunk 1279-ből származik, amikor a budai zsinat kiközösíti a magzatelhajtókat.

11 A budai jogkönyv (1425 ) szerint a magzatelhajtást végzőt csupán száműzték a városból, ha azonban az anya meghalt, halállal büntették. — Hasonlóképpen azt is, aki tevékenysége folytán örökös magtalanságot idézett elő egy asszonyban.

12 Ha figyelembe vesszük az egyházi és a népi jogszokásokban kialakult álláspontot a magzatelhajtással kapcsolatban, felvetődik a kérdés, hogy törvényeink alkotásánál hogyan minősítették a magzatot, Amennyiben ugyanis élő embernek, akkor mennyiben vonatkozik ide a szándékos emberöléssel kapcsolatos 1488. évi törvény 51. és az 1492. évi decretum 82. cikkelye. Törvényeink ugyanis a magzatelhajtásról külön nem emlékeznek meg. — Ugyanakkor Kolozsvári Sándor és Óvári Kelemen szerint „Nemcsak az újszülött gyermekeknek, hanem születés előtt már a méhmagzatnak (foetus) életét is régi jogszokásaink és törvényeink különös oltalom alá vették, A terhességi állapotnak elhallgatása, a szülés előtt és alatt a szükséges segély igénybevételének elmulasztása, avagy a méhmagzat halálát okozó szándékos és vétkes cselekmény elkövetése, szigorú büntetés terhe alatt tiltva volt. A HK. II. R. 43. ez. 5. § e bűntényt a házastárs- és szülőgyilkossággal kapcsolatban említi,

13 a mely bűneseteket pedig a HK. I. R. 14. ez. hűtlenségnek minősítvén, büntetése halál volt. Megerősíti az 1625: 6. t.-cz, mely a bűnöst minden, polgári állására való 7. Hímes, N. E., 1963.; Seregély Gy.—Szentgyörgyi I., I969/a. 8. Corpus Juris Hungarici, 1000—1526., 1899. 112—113. 1. 9. Csajkás Bódog, (1943. 130. 1.) magzatelhajtásra, Závodszky Levente, (1904. 90. 1.) viszont gyermekgyilkosságra magyarázza. Szerinte „egyházi] ag büntették külföldön is az ilyen asszonyokat. A kereszténység első századaiban életfogytiglan tartózkodniok kellett a templomtól. Ezt a szigorú vezeklést a 314-iki ancorai zsinat tíz évre szállította le." Ugyancsak gyerekgyilkosság' és gyerekkitevés ellen szóló törvényként értelmezi Gortvay György (1953. 143. l.) is. 10. Valószínű, hogy amennyiben bűnnek minősítették, az egyház hatáskörébe utalták. István pl. a gyilkosságra ' szabott különböző mértékű bírságon kívül a tettest törvényszerű vezeklésnek (poenitentiának) vetette alá. (Magyary—Kossá Gy., 1931. 5—6. 1.) 11. Pauler Gy., 1899. 364. 1. ; Magyary—Kossá Gy., 1931. 42. 1. ; Hints E., 1939. 194. 1. 12. Seregély Gy.—Szentgyörgyi I., 1969/a. 185. 1. 13. „Mindazáltal tudnunk kell, hogy asszonyok és nők ellen is abban az esetben, ha közülök valamelyik a férjét vagy szülőjét avagy saját magzatait gonoszul megöli vagy megöleti (mivelhogy ez hűtlenség vétkének számába esik) épen mint a férfiak ellen, főbenjáró ítéletei kall hozni és kimondani." (Kolozsvári 3.— Óvári K.

s :397. 306—307. 1.) ÁOO