G. Vámos Mária – Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 4-5. (Szekszárd, 1975)

Gémes Balázs: A magzatelhajtással kapcsolatos hiedelmek a magyarság körében

A. népességnövekedés szabályozására irányuló törekvések történeti áttekintése A népességnövekedés szabályozására irányuló törekvés szinte egyidős az emberiséggel.

2 A szabályozásnak három fő formája lehetséges: a) gyermekgyilkosság, b) magzatelhajtás, c) fogamzásgátlás.

3 Ezeknek a módoknak kutatása, a néprajzi

4 és történeti adatok összegyűjtése, értékelése hozzásegíthet a történeti demográfiai kutatások eddig elért eredményeinek finomításához. Az említett három módszer közül időben először a gyermekgyilkosság jelent meg, s hosszú időn keresztül dominált a magzatelhajtás és fogamzásgátlás kialakulása után is. Később mindhárom módszer együtt létezett, de a gyermekgyilkosságot felváltotta rangsorbeli első helyén az abortus. Végül a fejlődésnek egy bizonyos pontján gyakoriságát tekintve második helyre került a fogamzásgátlás. Ez jellemző napjainkig; amikor mindinkább a fogamzásgátlás kerül előtérbe, válik általánossá, remélhetőleg belátható időn belül második helyre szorítva a magzatelhajtást, s végül eltüntetve a gyermekgyilkosságot,. mely ha szórványosan is, de sajnos napjainkban még mindig létezik. a) Gyermekgyilkosság A ,,történelemelőtti idők" fő népességgyarapodást szabályozó formája. Tagányi Károly

3 a századforduló körüli ázsiai népi gyakorlatból arra következtet, hogy az apajogú nemzetségi társadalmakban rendszerint az atya döntött az újszülött életéről, vagy haláláról. A régi hindu, görög, római, germán és szláv szokásjog szerint a gyermeket születése után a földre fektették, s ha az atya azt akarta, hogy életben maradjon, felemelte. Ezzel juttatta kifejezésre, hogy a csecsemőt családja tagjának ismeri el. Ha azonban nem emelte fel, akkor az újszülöttet vagy megölték, vagy kitették — amint ez különféle népek mondáiból kiderül. Az újszülött születés utáni földrehelyezése és az apa által való felemelésének szokása — természetesen minden jogi tartalmát elveszítve, más jelentéstartalommal — ismeretes volt a Felvidéken és Kalotaszegen.

0 2. Hímes, N. E., 1963.; Seregély Gy.—Szenlgyörgyl I-, 1939/b. 3. A népi gyakorlat pozitív beavatkozási kísérleteit (termékenység-varázslás stb.) most nem tárgyalj ÜK. 4. Ortutay Gy., 1935. — már felhívta a figyelmet e területek kutatásénak szükségességére (39). 5. „Ma — írja 1917-ben — a legtöbb gyerekgyilkosság Khínában történik szintén az atyai hatalom jogán, de kétségkívül szintén közgazdasági bajok és a megélhetés nehézségei miatt. Ugyanilyen hatalmat gyakorolnak gyermekeik élete fölött a kamcsadálok, csukcsok, j akutok, aiiajiaií, tataion:, a KaaKázusi népek közül az összegek, cserKeszek, lezgek és szvaneiO'K; továbbá 17S2 előtt a doni kozákok, mikor padig a gyilkolást eltiltották, azóta a gyermekkitételt ŰAÍIÍ nagyobb mértékben.*' Tagányi K., 1917. '213—214. 1. 6. Wlislockiné Dörfler F., 1393. 113. 1.; Tagányi K., 1917. 213. 1. — A gyerekgyilkosság magyarországi történetével kapcsolatban csak utalunk itt a középkori jogszolgáltatásra, s a rendkívül szigorú büntetésekre. A szepesi városokban pl. a tettest vagy vízbefojtották, vagy elevenen földbeásták és nyárssal átszúrlak a szívét. Magyary—Kossá az 1568.., 1576., 1581., 1582., 1612. és 1655. évekből hoz erre példát (1931. 210. 1., 215 1.) Vagy a múlt század második feléből az ormánsági gyakorlatra, mslyről Hídvégi így ír: „Ebből az időből látjuk bejegyezve az egyházi anyakönyvekbe az újszülött halála okául, hogy „megfulladt". A véletlen úgy hozta, hogy mindig csak a második gyermeknél voltak ilyen gondatlanok. A hívás nélkül érkező gyermekre rátették a nagy dunyhát, (hogy :r..2a ne fázzék) és a szerencsétlenség megszabadította a szülőket a felnevelés g end j'ától." (Hidségl ./•, 1937. 70'—71. l.) Vö.: Kovács l., 1937. 131. 1. 234