Mészáros Gyula (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 2-3. (Szekszárd, 1971-1972)

Gaál Attila–Kőhegyi Mihály: Tolna megye Pesty Frigyes helynévtárában (Anyagközlés)

haza.

24 Mindezeken fölül az 1866 és 1888 közötti időszakban jelent meg jó-néhány nagyobb lélegzetű publikációja is.

25 Bár ez az óriási elfoglaltság önmagában is magyarázatként szolgálhatna arra, hogy miért késlekedett a helynévtár elkészítésével, mégis az tűnik valószínűbbnek számunkra, hogy csak tökéletesen feldolgozott anyagot kívánt megjelentetni. Kutatásainak hatására egyre bővítette a tervezett munka kereteit. A gyűjtés útján szerzett adatok egyoldalúságát a levéltárakban, oklevelekből nyert adatokkal kívánta ellensúlyozni, hitelességüket ellenőrizni. Erre egyébként ő maga is utalt: „Kezdetben Magyarország helynév-magyarázója volt tervezve, de minél inkább megismerkedtem a levéltári forrásokkal, annál inkább geographiai munkává nőtte ki magát."

26 A kérdőívek útján nyert válaszokon kívül egyaránt támaszkodott kiadatlan levéltári és már megjelent irodalmi anyagokra. Tizenhat családi, öt állami (magyar és külföldi), háromJegyházi levéltár, valamint harminchat különböző publikáció anyagát használta fel.

27 Megjelent első kötete — mely sajnos egyben az utolsó is volt — az immár rendelkezésére álló anyagnak csak töredékét tartalmazta. Betűrend szerint csoportosította a helyneveket, hogy a következő kötetek hasonló elrendezésben az előzőeknek mintegy bővítéseként szolgálhassanak. Magyarázatot a nevekhez csak abban az esetben fűzött, ha azt tudományosan megalapozottnak érezte. Válaszként a korábban elhangzott kifogásokra — melyek a magyarázat nélkül közölt határnevek miatt érték, bevezető soraiban a következőket írta: „A helynevek értelmezését és magyarázatát mindenütt meg fogom kísérelni, ahol az erőszakos eljárás nélkül megtörténhetik. Nem létezik sehol és senkire nézve kötelesség, minden helynevet magyarázni. A helynevek, melyek egyelőre biztosan meg nem fejthetők, igen becses anyagul fognak szolgálni a nyelvésznek, ki azonban eléggé nem becsülhető szókincset nyer."

28 Szavai ma is a megszívlelendő igazság erejével hatnak. A betegséggel küzdő tudós tisztában volt azzal, hogy munkája befejezéséhez hatalmas energiára van szüksége, hogy aggasztotta összegyűjtött anyagának további sorsa, az világosan kitűnik alábbi szavaiból: „A fentemlített két monographia (Krassó, Temes) után legfőbb tevékenységemet ezen monographiának kívánom szánni, ha ugyan erőm bírja, mert nem kevesebbről van szó, mint Magyarország (beleértve Erdélyt, Horvátországot és Dalmáciát is) minden helynevét, mely jelenleg él, sőt mely az emlékezetből már el is tűnt és csak (magyar s minden egyéb nyelven) írott emlékekben található, betűrendben felsorolni, a név minden phasisait kimutatni, melyen az idő folyamán átment, kijelölni, hogy az illető topographiai individum (tehát nem csak a városok, hanem a puszták, dűlők, dombok, hegyek, erdők, patakok, tavak stb.) hol fekszik, mikor említik először stb., stb. Legnagyobb bánatom, hogy időmet nem egészen fordíthatom ezen munkára, melyet utánam alig fog valaki ily alapon folytatni."

9

'

9 Aggálya, sajnos, minden tekintetben igazolódott. 1899-ben hosszas betegség után Pesty Frigyes elhunyt. Kéziratos és gyűjtött anyaga részben a Magyar Tudományos Akadémia, részben a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába került. Helynévgyűjtésének vastag kötetei, megyék szerinti csoportosításban az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattárában találhatóak, rendszeres feldolgozásuk azonban a mai napig sem történt meg.

30 278