Mészáros Gyula (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 2-3. (Szekszárd, 1971-1972)

Rosner Gyula: Előzetes jelentés a Gyönk–Vásártér úti avar temető feltárásáról. II.

gyelmünk a szovjet kutatás felé fordult. Sajnos ilyen jellegű leírást ott sem találtunk, így a néprajzi párhuzamok lehetőségét vizsgáltuk meg. László Gyula a honfoglaló magyar temetőkben előforduló nyúzott lovas temetkezések párhuzamaiként szibériai török népek szokását említi Radloff nyomán, hogy az elhunyt férfi lovát a toron elfogyasztják, majd a kitömött állat bőrét a sír fölé nyársra húzzák és ágassal kitámasztják.

11 Ügy tűnik számunkra, hogy e szokás talán legelevenebb párhuzamával találkoztunk a gyönki temető 97. sírjában. Ha most figyelembe vesszük e szokás mellett a lószerszámveretek formakincsét, technikáját, akkor meg kell állapítanunk, hogy e sírban eltemetett ló, szerszámzata alapján, az avar foglalás után nem sokkal később, hozzávetőlegesen a VI. sz. végén került a sírba. A ló gazdája feltehetően a 96. sírban feküdt, öve, melynek szerkezetét megvizsgálva megállapítható, hogy tüsző, nem a szokványos avar férfi felszereléséhez tartozó darab, ismét aláhúzza azt a tényt, hogy a korai avar társadalomban az ethnikumok sokaságát kell feltételeznünk, vagyis a korai avar ethnikum alatt erősen heterogén ethnikumot kell értelmeznünk. A kígyós temetkezés: A temető 227. sírjában bolygatatlan női halott feküdt nyújtott helyzetben, alkarjai a medence mellett kinyújtva nyugodtak. A váz jobb oldalán a vállizülettől lefelé a kézfej felett elhelyezett edény körül egy kígyó váza került elő. A kígyó csontváza egyidős a halott eltemetésével. Régészeti párhuzamok ez esetben sem állanak rendelkezésünkre és sajnos a néprajz tudomány sem tudott segítséget adni. A halott nő többi melléklete nem tér el a szokásostól, egyéb rendellenességet nem tapasztaltunk, ennek ellenére sem vagyunk képesek jelen tudásunkkal ezt a kérdést megnyugtatóan tisztázni. Megvizsgáltuk a néprajz tudomány által gyűjtött kígyóval kapcsolatos hiedelmek sorát, sehol sem találkoztunk e temetéssel kapcsolatos kígyós szokással. Egyetlen adat áll rendelkezésünkre: G. Vámos Mária néprajzkutató Egyházaskozáron csángóktól gyűjtötte a következő hiedelmet. „X. Y. öregasszony képes volt gyógyítani, szemmel verni, stb. Valóban boszorkány volt. Mikor az ura is meghalt, mellé akarták temetni, de egy kígyó feküdt mellette, bemászott hozzája halála után." Jelen esetben azonban nem lehet szó egy később odafurakodott kígyóról, mert a feje hiányzott a sírból, tehát a temetéskor került oda. Talán a ,,jó boszorkánya", gyógyító asszonya volt a közösségnek a 227. sír lakója.(?) A temetőrészt meghatározó leletegyüttesek: Bár az eddig megvizsgált területen előkerült sírok többsége kirabolt, bizonyos összefüggések körvonalazódnak. Ügy tűnik, hogy nagycsaládi rendben temetkeztek, s ezért néhány csoport elkülönül mind területileg, mind az anyag szempontjából. 217