Mészáros Gyula (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 2-3. (Szekszárd, 1971-1972)

Kiss Ákos: Mattioni Eszter művészete

Kiss Ákos: MATTIONI ESZTER MŰVÉSZETE 1970 október 11-én Szekszárdon kiállítás nyílott meg Mattioni Eszter műveiből; a város szülöttje művészetével együtt tért haza.

1 A szülőföld hívása nem csupán a sikerekben gazdag pályájú festőnek szólt; Mattioni Eszter a képzőművészetek körében elért eredményeit általa feltalált és kifejlesztett sajátos műágba, a hímeskőbe oltotta át.

2 Hogy ezt az egyedülálló művészi alkotópályát megismerhessük, szükséges tekintetet vetnünk festészetére, amelyből alkotásainak további útjai is vezettek. Mattioni Eszter festőnek készült; művészi pályáján festészetével magábanvéve is sok sikert aratott; a 84. Ernst kiállításon, a Nemzeti Szalon tárlatain már egyként felfigyeltek a fiatal festőnőre

3

. Első képein az anynyira tisztelt mester, Rudnay jelzi az indulás eredetét, de a külső hatások, a kezdeti Aba Novák-vonások, — német és francia expresszionistákra emlékeztető jegyeivel, — és ami Szőnyi István egy korszakára vall, mihamar tovatűntek. Talán még Pajzs Goebel Jenő e korbeli, expresszív, teltszínű tempera víziói mutatnak rokonulást^, de a tanulás évei nyomán a teljes önállósulás is mihamar bekövetkezett. Korán megmutatkoztak a jegyek, amelyek művészetét egyre inkább a síkszerű, nagy nyugalmas felületek irányába térítették. Indulásának kötetlen színgazdag skálái, a 20-as évek expresszionizmusára emlékeztető merész tónusai egyre inkább valaminő monumentális, síkokban élő kifejezésrend felé módosultak. Az utókubizmus konstruktivitásától a sík felületek összébbzáruló világa irányába haladás mind közelebb juttatta a dekoratív-murális kifejezésmódokhoz. Meleg, világító színei azonban még ezekben az induló években is vissza-vissza tértek. Korán megnyilatkozott a népi témák iránti hajlandósága is. A színesség azonban a szakszerű etnográfiánál jobban érdekelte. Tónusainak kiszínesedését Tolna megye tájainak női népviseletei lobbantották fel. Szekszárd szülöttének figyelmét ugyanis a tolnai nép színes derűje ragadta meg, tájművészetének üdeséget Sióagárd viselete ihlette. Ezeken a képein azok a líraiságtól a dekoratívitás felé vivő hajlamai is megmutatkoznak, amelyek majd hímeskő művészetében oly erővel törtek felszínre. A háborút megelőző években legjobb tulajdonságait azokon a síkszerű, nagy képfelületein látjuk, amelyeknek olykor embernagyság feletti alakjai, keresetlen, biztos elrendezéseikkel oly harmonikus értékeket jelentenek. A széles, epikus előadásmód, a meseszerű bőbeszédűség ismeretlenek ebben a művészetben; alkotásain inkább egyes alakok, csoportok jelennek meg. Időtlen látomás formán, mintegy az öröklétre szántan tekintenek szembe a nézővel, ami ugyancsak a monumentalitás felé 333