Mészáros Gyula (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 1. (Szekszárd, 1970)

P. I. Hartányi Bora–Patay Pál: A dunaföldvári öregtoronynál előkerült régészeti növények vizsgálata

P. I. Hartyányi Bora—Patay Árpád: A DUNAFÖLDVÁRI ÖREGTORONYNÁL ELŐKERÜLT RÉGÉSZETI NÖVÉNYEK VIZSGÁLATA A toronytól északra fekvő törökkori épületben, ahol a sütőkemence és az őrlőkövek felszínre kerültek Kozák Éva, az ásatás vezetője két őrlőkő között nagy menynyiségű növényi maganyagra bukkant.

1 A magvak feltűnően jó állapotban maradtak meg. Annak ellenére, hogy teljesen elszenesedtek, morfológiai bélyegeiket 500 év után is megőrizték, amelynek alapján lehetővé vált botanikai meghatározásuk. A 150 éves török uralom alatt levő gazdálkodásról, mezőgazdasági termelésről és azok feldolgozásáról írásos anyag, levéltári feljegyzés nagy számmal található. Az írott források mellett azonban rendkívül kevés ma még az e korra vonatkozó tárgyi bizonyíték, amely a mezőgazdasági termesztés helyzetét a megmaradt írásos feljegyzésekkel egymást kiegészítve dokumentálná. A feldolgozott levéltári adatokból ismeretes, hogy a XVII. század elején a török hadsereg élelemmel, s ezen belül a kenyérrel való zavartalan ellátása igen nehéz, sokszor megoldhatatlan feladat volt. Ennek tulajdonítható, hogy a korabeli török forrásokban bőven találunk a hadiesemények leírása mellett búzára, lisztre, kenyérre való utalásokat. Az élelmiszerek között pl. 1571-ben a budai török számadáskönyvekben legnagyobb mennyiségben a búza szerepelt, amely kizárólag vízi úton, hajón került Budára.

2 A búza mellett megtaláljuk az árpát, tatárbúzát és a kölest is. Meglepő azonban, hogy a köles az elszámolásokban csak kisebb mennyiségben fordult elő. A gabonaneműek fontosságát bizonyítja Pecsevi Ibrahim megjegyzése is, mely szerint „mikor Kanizsánál volt a háború, a katonaságnál oly fegyelmet tartott, — Ibrahim basa — hogy senki a ráják tarlójáról egyetlen kalászt el nem vitt, pedig a gabona ott felhalmozva volt."

3 Evlia Cselebi az országot járva több helyen említ búzamagtárakat.

4 Ebben az időben a két legfontosabb gabonafélénket a búzát és a rozsot gyakran együtt vetették a Kárpát-medencében. A régi gabonamértékek metrikus adatainak feldolgozásában az ország különböző vidékein használt 93 féle gabonamérték ismertetésnél a „kétszeres" szemtermés rendkívül változó súlyadatokkal szerepel.

5 Pethe a XIX. sz. elején ugyancsak arról ír, hogy „vágynak ollyan Vármegyék, a'hol a' búzát vagy ros't magánosan igen ritkán, vagy éppen nem is termesztik; és meg kell vallani, hogy ez a' kettszeres igen ritkán is tsalljameg a 'Magyart". Arra viszont, hogy milyen arányban keverik a vetőmagot, kissé lekicsinylően így folytatja „egy szóval minden vele való bánás tsak gondolomra megyén. Hát ha még a 'vetése' mértékét gondolljukmeg. ! —ugyan kellene hozzá algebra, ha az ember jól ki akarná tudni szabni, mert ezerféle keveretű; kiszámláljameg hanyadt része búza?"

6 A török források a hódoltság időszakában kétféle kenyérről emlékeznek meg, a fekete és a magyar fehér cipókenyérről. Evlia Cselebi, Debrecen nevezetességei között írja, hogy „vörös és fehér szőlője, szilvája, körtéje, főkép pedig tiszta fehér czipókenyere, mely olyan, hogy a világ negyedrészén sincs párja".

7 Váradról és Budá209