Mészáros Gyula (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 1. (Szekszárd, 1970)
Török László: XI. századi palmettás faragványaink és a szekszárdi vállkó
hurkolódó láncszem nem fordul elő a szimbolikus deltodonok, hurokkeresztek, fonatok és társaik között. Érdekessége csak annyi, hogy ha mását fonalból előállítjuk és szorosabbra húzzuk, a Heraklész-csomót állítjuk elő. 102 Csomónk bizonnyal az eredetileg apotropaikus csomók által adott formai lehetó'ségekkel folytatott művészi játék eredménye. A „B" oldal díszítése két sor palmetta. A közös indaszárból növő felső palmettasor elemeinek száma tíz, az alsó egymástól függetelen palmettáké kilenc. A szimbolikái irodalom (különösen a régebbi) nem mulasztja el soha, amikor számszimbolikára tér, hogy megjegyezze ."„Óvakodjunk attól, hogy a templomon mindenütt a számszimbolika tudatos alkalmazását pillantsuk meg.. ." 103 Az óvatosság valóban nagyon indokolt, s alapos vizsgálatokkal — nem utolsósorban funkcionális megkülönböztetésekkel — kell a számlálható jelenségek esetleges jelentését megállapítani. Nem vitás, hogy tisztán architektonikái vagy díszítő értelemben visszatérő elemek esetében szó sem lehet jelképi tartalomról. Oszlopok, konzolok, visszatérő díszítőelemek száma nem jelenthet semmit, ugyanakkor komolyabban figyelembe kell vennünk pl. az oltárhoz vezető lépcsőfokok számát, jellegzetes attribútumokkal el nem látott figurák megismétlődését, vagy egy oltárelőlap ritmikus díszeinek menynyiségét. Modern irodalmunkban ezen az alapon magyarázza Entz Géza a magyarszentpáli oltárelőlap (XIII. sz.) tizenkét szögfejét a tizenkét apostolra, s rekonstruálja a sződi palmettás követ oltártalapzatnak, tizenkét, az apostolokat jelentő palmettával. 104 Ha figyelembe vesszük, hogy az ősi alapokon felépült középkori számszimbolika mily hatalmas jelentőséggel bírt a középkori világképben, nem tekinthetjük véletlennek azt sem, hogy vállkövünk ismétlődő elemei egyszer sem adnak ki kellemetlen számot: a hét („A" és „D" oldal), a tíz és kilenc („B" oldal) az alapvetően kellemes és fontos számok közé tartoztak. Azaz: felidézhették a szemlélőben a hét szentség, a hét fő erény, a tíz parancsolat gondolatát. 105 A vállkő másik — „C" jelű — rövid oldala, ahogyan az „A" oldal csak Krisztusra vonatkoztató jelképeket mutat — kizárólag rontásűző (apotropaikus) jeleket tartalmaz. Mind a négy itt látható jel ,,varázsjel", s mint ilyenek, a középkori jelképek „legkonzervatívabbjai" közé tartoznak. A keresztény szellem alig érintette őket. A XII. század vége felé beköszöntő, a korábbi egyszerű szimbólumok zömét eltüntető konstruktívabb és teológiai-morális szellemmel telítettebb szimbolika először ezeket számolta fel. Mintegy fríz-szalagként a faragványmező felső szélén szabályosan és szépen faragott „motring-fonat" fut végig. Csemegi József fontos tanulmányában (Motringfonat, lánckereszt, hurkoskereszt 106 ) foglalja össze a motringfonat, mint szimbolikus ábrázolás elterjedését. Leírása szerint legkorábbi példái a mezopotámiai kultúrában fordultak elő. A görög Hermès kezében botra fonódó két kígyót hord — Zeusz és Rhea jelképét. (Nap és Föld viszonyára utalva.) A két kígyó idővel fonattá absztrahálódik, mely fonat gyakran végetelenné egyesül. A kereszténység művészetében is fontos szerephez jut a már apotropaikus jelentésű fonat. Csemegi szerint keresztény jelentésének kulcsa ott keresendő, ahol az eleve apotropaikus díszítés keresztet alkot vagy díszít. Valószínű, hogy éppen azért díszítettek vele keresztet, mert régi hatalmának emléke még élt. — Helyenként olyan alkalmazásával talákozunk, mely pontosabb, de még mindig bonyolult jelentést enged hozzárendelni. Torcellóban, a múzeumban van pl. egy plakett, melyen egy motringfonat két vége kígyófejeket visel. A kígyók szájukban gyümölcsöt tartanak, azonban, hogy nem a paradicsomi kígyót jelentik, az bizonyítja, hogy fejükön kereszt van. (A faragvány a VII. századból származik. 107 ) 139
