Mészáros Gyula (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 1. (Szekszárd, 1970)

Török László: XI. századi palmettás faragványaink és a szekszárdi vállkó

A magyar román plasztikában kevésszer fordul elő motringfonat. Az aracsi emlékkő' előlapját végein kötélfonatba sodródó motringfonat tagolja két mezó're. A monostorszegi palmettás párkány alján a szekszárdihoz hasonló motringfonat vonul. Ugyancsak ilyen fonatok szerepelnek a korábbi somogyvári domborműveken, s a pécsi népoltárhoz tartozó faragványok némelyikén. A motrmgfonattal rokon fríz húzódik a gyulafehérvári Maiestas Domini-timpanon alján. (XI. sz.)

108 Vállkövünk motringfonata nem lehet varázsló, bajelhárító szándék nélküli díszítmény. A magyar emlékanyagban fellelhetó'k legtökéletesebbike, a varázsláshoz legillőbb és legalkalmasabb módon van faragva. Pontosan jelzi azt a széndékot, mely a két kígyóból annak idején létrehozta — a szövés-fonás tanúságainak alkalmazásával — a szétválaszthatatlanság, lenyűgözöttség jelét. A két végetlen körhurokból összenőtt fonat, ha csak el nem vágjuk valamelyik szálát, megbonthatatlan, s ahogyan az egyik hurok a másikba fonódott, oly szorosan köti meg a jelkép varázshatalma a templomba belopakodott gonosz lelket is.

109 A „C" oldal egész felületét szinte betakarja egy bonyolult fonatdísz. Négy elemből áll össze. A bal felső sarokból indul ki az első inda, először kialakítva a bal felső sarokháromszöget, majd ezen kétszer áthurkolódva dőlt kereszt egyik ágát képezi, vége átfut a „B" oldalra s ott az alsó sor balról harmadik palmettájának szárát képezi. Az első indához hasonlóan fut a második, a jobb felső sarokháromszöget képezi és a másik keresztszárat. Kezdete szintén a motringfonat mellett van, vége pedig a „D" oldalra hajlik át. A kompozíciót teljessé a két alsó sarokháromszög teszi. A baloldali csak a ,,D" oldalon zárul be, a jobboldali zárt háromszögláncszem. A fonadékban kialakuló körmotívumra a jobb felső ill. a bal alsó sarokláncszemből egy-egy szívalakú (v. hagyma-) levélke hajlik. A korabeli lombard, velencei és bizánci művészet gyakori díszítőeleme. A fonatdísszel vállkövünk mestere bizonnyal az akkor igen elterjedt, négyhurkú körbe fűzött és Csemegi szerint a kereszttel azonos értelmű hurkos-keresztet akarta megjeleníteni, azonban kitűnő képességeinek ezúttal is bizonyítékát adva, az általánostól az egyéni irányba tért el. „Szabálytalan" formája ellenére a fonat apotropénak tekinthető.

110 A hurkoskereszt-fonat két kisebb, nehezen felismerhető jelet rejt. Baloldalon egy távolabbról liliomnak látszó faragvány van, melyről alaposabb szemléletre kitűnik, hogy állatfej, két nagy szarvval, mely a bivalyéra (vagy a muflonéra) emlékeztet.

111 Szemét köralakú bekarcolással jelölte a mester, s a két szarv közötti domborulattal még koponyáját vagy hátát is jelezni akarta. — Az ember az őskortól hatásos védelmezőt látott a szarvasmarha, a bivaly, a kos szarvaiban és azok ábrázolásában. Ökör- vagy bivalykoponyát szegezett háza és kultuszhelye oromzatára, hogy az szarvainak hatalmával védje. A kereszténység idején sem szűnt meg ez a babonás hit, tudjuk, hogy Tertullianus is igyekezett — vajmi kevés sikerrel — gátat szabni az ilyen és hasonló amulettek viselésének. Közép- és Dél-Olaszországban szemmelverés ellen ma is szarvalakú amuletteket viselnek, vagy ilyennek hiányában, ha valaki úgy érzi, hogy szemmelverő — jettatore — akarja megrontani, jobb keze mutatóés kisujjával irányít szarvat a bűbájosra. A középkor folyamán, dacára az egyház eítélő véleményének, a szarv-apotropaion még templomokra is rákerül. Jelentőségét három XII. századi példával mutatom be. A cremonai katedrális egyik kapuja mellett fekvő ökör hatalmas szobra őrködik, fenyegető, hegyes vas (!) -szarvakkal.

112 Elhelyezésénél fogva illik példáink közé a Borgo S. Donino-i katedrális északi mellékkapujának faragványa. Tudjuk ugyanis, hogy a rontás gonosz szellemének támadási iránya Észak és Nyugat — nos, itt Északon egy oszlopfejezeten jonikus csigák között erős szarvú kos-fej vigyáz. A szarvak védelmező szerepét leghatározottabban 140