Mészáros Gyula (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 1. (Szekszárd, 1970)

Gedai István–Kőhegyi Mihály: XVII. század végi pénzlelet Őcsényből

az első lépéseknél olyan akadályokra talált, amelyek lehetetlenné tették számára a folytatást.

62 A bécsi kormány ugyanis a császár seregei által meghódított területnek tekintette a visszafoglalt országrészeket és a fegyver jogán (jure belli) kizárólag magának tartotta fenn a rendelkezést, ő tette meg a császár nevében az első intézkedéseket ideiglenes igazgatásukra és kihasználásukra is.

63 Minthogy a felszabadító háborúk rengetegbe kerültek, a roppant hadi kiadások fedezésére az új szerzeményi területeket tartották a legjobb forrásnak.

64 ,,A töröktől visszafoglalt területeken csak azok tarthatják meg birtokaikat, — oktatta ki Radonay Mátyás pécsi püspököt 1687-ben az udvari kamara, — akik még a török idők előtt szerezték meg őket, a többi terület hasznát és jövedelmét a sok vérbe és pénzbe kerülő háború költségeinek fedezésére kell fordítani."

65 Az udvari kamara már 1684-ben felvetette a visszafoglalt területek berendezésének kérdését, meg is indultak a kamarai igazgatás megszervezésére irányuló kezdeményezések s 1686ban felállították Budán a Kamarai Felügyelőséget (Cameral inspection), mely 1690. júliusában a Kamarai Jószágkormányzóság (Cameraladministration) címet kapta. Ez a bécsi udvari kamara alá volt rendelve, tehát független volt nemcsak a magyar kancelláriától és kamarától, hanem a főhadbiztosságtól is. Az élelmezési tisztek és a kamarai tisztviselők körében 1690 táján a legsúlyosabb visszaélések fordultak elő olyannyira, hogy egy jelentés szerint „részletes ismertetésükre jó néhány konc papír sem lenne elégséges." S minthogy rendszerint büntetés nélkül úszták meg az illetők, sőt nem egyszer még előléptetésben is részesültek, nem igen vették komolyan a különböző dorgálásokat.

66 1694-ben még a bécsi udvari kamara is kénytelen a „szegény népet oly sokféle címen történő zsarolásokkal" foglalkozni.

67 Szekszárd környékén is komoly bajok voltak. Karacsics Mihály, régi Tolna megyei birtokos így ír 1689 decemberében Jány Ferenc pécsváradi apátnak az újpalánki (Szekszárd mellett) harmincadosról, Pinderóczy János Lászlóról: „nem tudatik minemű vakmerőséggel avagy gonosz indulattal viseltetvén az nagy borbéli ital miatt, minemű kegyetlenséggel bánjék az szegénységgel a szekszárdi tiszttartó... az borban elmerülvén. Soha azon személy maga hivataljának véghezvitelére nem érkezhetik... akasztófára volna érdemes... ki ha tovább is így fog durálni, az két Sár és Duna melléke nem hogy épülne, inkább nagyobb pusztulása és elszéledése következik.. ."

68 Sokat szenvedett a környék a kóborló csapatoktól, valamint a rácoktól. Az utóbbiakról írja 1692 márciusában a kamarai jószágkormányzóságnak Daróczy István : „Tudják, hogy a török nincs messze, látják, hogy a Duna két oldalán Budától Eszékig csupa rác lakik, s tudják azt is, hogy nincs ott katonaság, amely szemmel tarthatná őket. Ezért aztán úgy viselkednek, hogy rövidesen nem lesz biztonságos az út a via regián rablásaik és gyilkosságaik miatt."

69 Az első pontosabb adatokat Tolna megye lakóiról az 1696-os összeírásból kapjuk. Az egész megyében összeírt 28 községből nyolc sárközi (Palánk, Nyámád, Szekszárd, Őcsény, Decs, Nyék, Pilis, Bátaszék). A középkorban magában Sárközben mintegy 25 község volt, annyi tehát, amennyi most az egész megyében. A 28 község közül 17-ben laktak magyarok, 11-ben rácok.

70 Az összes lakók száma 947, ebből 488 magyar és 459 rác. Őcsény a legerősebb helységek közé tartozik. (1. táblázat). 33 családfő szerepel 33 fiúval. Érdekes, hogy éppen a falu legszegényebb emberének Berikatz Györgynek van egyedül 3 fia, ezzel szemben állatállománya nincs, viszont a legtöbb méhet ő tartja. Feltűnően kevés a ló, mindössze 10 és eloszlásuk is igen egyenetlen. A 4 lovat tartó Tekacz Mihály alighanem a dunai hajó vontatásnál használta azokat, hiszen állatállománya, a 6 sertésen kívül, nincs és földet sem művel. 242