Istvánovits Eszter: A Rétköz honfoglalás és Árpád- kori emlékanyaga / Régészeti gyűjtemények Nyíregyházán 2. (Nyíregyháza, 2003)

A rétközi temetőkről - Révész László: A bezdédi honfoglalás kori temető. Egy régészeti fikció nyomában

Ugyancsak nem igazolható a temető korai, az első honfoglaló generáció idejére történő keltezése sem. Habár kétségkívül tartalmaz olyan tárgyakat (3. sír övveretei, 7. sír lándzsája, 8. sír tarsolylemeze), amelyek készülhettek a Kárpátoktól keletre is, még ezek korai volta sem bizonyítható minden kétséget kizáró módon. Előkerültek viszont olyan tárgyak, amelyek használatát semmiképpen nem keltezhetjük a X. század második harmada elé (sodrott karperecek, pontokkal díszített, pödrött végű karperec, lemezes fejű gyűrű). Mindezek alapján valószínű, hogy a temető használata inkább a X. század 2. harmadára tehető, sőt talán meg a 3. harmad elejére is átnyúlik. A sírok száma viszont kevés ahhoz, hogy két-három generációnyi használati időt feltételezzünk. Az eltemetettek nemének meghatározása igen sok nehézségbe ütközik. Csontanyag nem áll rendelkezésre az antropológiai vizsgálatok céljára, a mellékletek pedig több eseten nem igazítanak el bennünket egyértelműen ebben a kérdésben: 1. sír: A lószerszám nem utal az elhunyt nemére, az öweret alakú veret pedig lehetett férfiöv, férfi vagy női lószerszám része is. 2. sír: Az előbbihez hasonló a helyzet. A gyöngyök és a kis ezüst veretek inkább női, a bizonytalan tegez és nyílcsúcs inkább férfisírra utalna. 3. sír: Bizonyosan férfisír veretes övvel, tegezzel, nyilakkal. 4. sír: Bizonyosan férfisír tegezzel, nyilakkal. 5. sír: Bizonytalan, talán gyermeksír. 6. sír: Bizonytalan, az egyetlen nyílhegy miatt talán inkább férfisír. 7. sír: Bizonyosan férfi lándzsával. 8. sír: Bizonyosan férfi tarsolylemezzel, szablyával, nyilakkal. 9. sír: Nagy valószínűséggel tegezes férfisír. 10. sír: Bizonyosan férfi sír tegezzel, nyilakkal. 11. sír: Bizonytalan sír egyetlen haj karikával. 12. sír: Nagy valószínűséggel női sír gyöngyökkel, gyűrűvel. 13. sír: Nagy valószínűséggel női sír gyöngyökkel. 14. sír: Bizonyosan női sír gyöngyökkel, gyűrűvel, karperccel. 15. sír: Bizonyosan női sír gyöngyökkel, karpereccel. 16. sír: Bizonyosan női sír csüngőtagos ruhadíszekkel. 17. sír: Bizonytalan, csak lószerszám volt mellette. 18. sír: Nagy valószínűséggel férfisír szablyával. Vizsgálataink eredményeképpen megállapíthatjuk, hogy a bezdédi temető 18 ismert sírja közül bizonyosan - vagy nagy valószínűséggel - 7 férfi és 5 nő, 6 sír halottjának a nemét pedig a mellékletek alapján nem lehet eldönteni. Mivel e hat sír közül öt a nagycsalád-elmélet szerinti „férfi oldalon" van, az egész hipotézis erejét veszti. Ennyire bizonytalan alapokra ugyanis nem szabad ekkora horderejű feltevést építeni. 13 1 13 1 A bezdédi temető értékelésével kapcsolatos kérdésekről Fodor Istvánnal konzultáltam. Értékes tanácsait ezúton is szeretném megköszönni. 440

Next

/
Thumbnails
Contents