Istvánovits Eszter: A Rétköz honfoglalás és Árpád- kori emlékanyaga / Régészeti gyűjtemények Nyíregyházán 2. (Nyíregyháza, 2003)

A rétközi temetőkről - Révész László: A bezdédi honfoglalás kori temető. Egy régészeti fikció nyomában

Ugyanez mondható el a tarsolylemezről. E valóban pompás ötvöstárgy eredetét, szimbólumrendszerét könyvtárnyi irodalom tárgyalja. Abban egyetértés mutatkozik a kutatók között, hogy a tarsolylemez még a Kárpátoktól keletre készült, s részben ennek nyomán tartják nagyon korainak a bezdédi temető egészét is. Nem szeretnék itt most részletkérdésekbe bonyolódni, ezért csak néhány - véleményem szerint eddig kellőképpen nem mérlegelt - szempontot kívánok felvetni. A további vizsgálatok kiinduló pontjaként leszögezhetjük, hogy e tárgy teljesen egyedi a honfoglalás kori régiségeink között. Egyedi az anyaga (aranyozott vörösréz a többi ezüst tarsolylemezzel szemben), egyedi a díszítésmódja és egyedi a formája. Utóbbival egyedül a túrkevei vas tarsoly hátlap alakja rokonítható (SZABÓ 1961.). Ami a díszítést illeti (bizánci kereszt, magyar vagy iráni eredetű életfa, az iráni mitológiában gyökerező pávasárkányok) e sokrétűség nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindenképpen a Kárpát-medencétől keletre kellett készülnie. Még az sem lehet ugyanis arra bizonyság, hogy onnan ismerjük legközelebbi párhuzamát (Veszelovo) vagy díszítésének egyes technikai elemeit (körponcok). Az egész motívumrendszert ugyanis átvehette egy keleti (iráni vagy akár bizánci) selyemszőnyegről egy jó szemű hazai ötvös. A bizantinológiai kutatások jelen állása szerint ugyanis Herakleiosz császárnak a szasszanida Perzsia felett 628-ban aratott győzelme után a szenmurv ábrázolások elterjedtek szerte a birodalom területén. E motívumok kedveltek voltak a IX-XI. században is. Bizonyítjáka ezt a fennmaradt bizánci selyemszövet maradványok, de ugyanez a motívum tűnik fel pl. Mescsevaja Balkán feltárt IX. századi selyemkaftánon is (EVANS-WIXOM 1997. 224., 148., fig. 271., IERUSALIMSKAJA-BORKOPP 1996. 18-21.). Nemcsak az egyes motívumok fedezhetők fel a korabeli textíliálon, hanem szinte az egész kompozíció. Ennek kiváló példája a Clevelandi (USA, Ohio) Művészeti Múzeumban őrzött XI-XII. századi közel-keleti iszlám selyemszövet. Ennek közepén félreérthetetlenül jelen van a bizánci keresztmotívum, melyet nyolcszögletű kartus keretez, a kartus sarkainál pedig oroszlántestű szárnyas griffeket ábrázolt a művész (EVANS-WIXOM 1997. 412—113., fig. 209A-B.). Végezetül a keleti eredet melletti érvként szokás felhozni már Fettich Nándor korábban hivatkozott munkája óta - a függesztő-, illetve zárószíjon levű niellóberakásos vereteket. Ezek keltezése azonban a viking anyagban (s a párhuzamként felhozott Gnyezdovóban is) viszonylag tág határok között mozog. A magyarországi leletek között pedig alig néhány niellódíszes veretet találunk (a bez-dédieken kívül ide sorolható a benepusztai szíjvég és egy ismeretlen lelőhelyű kerek veret is), s azok pon-tosabb keltezése sem megoldott. A fentiek összegzéseként tehát azt mondhatjuk: nem lehet kizárni a bezdédi tarsoly keleti, honfoglalás előtti készítését, de nem lehet bizonyítani sem. E tárgy ugyanis - miként a többi egyedi műtárgy (pl. a bécsi szablya vagy akár a nagyszentmiklósi kincs) - igazi párhuzamok nélkül áll, s legfeljebb önmagával lehet összehasonlítani. Végezetül e témakörön belül meg kell említenünk még az 1. sírban talált nagyméretű veretet. Az útépítés során már bizonyára megbolygatott (15 cm mélyen talált) csontváz lábai fölött lelt egyetlen veret övdísz éppen úgy lehetett, mint férfi vagy női lószerszám ékessége (RÉVÉSZ 1996. 122., 540. jegyzet). Lovas sírok, lószerszám. A bezdédi temetőben feltűnően magas a lovas sírok aránya (12 sír - a temetkezések 2/3-a). Érdekesség, hogy jelképes lovas temetkezés nincs, minden lószerszámos sírban voltak lócsontok is. Ezzel szemben meglepően egysíkú a lószerszámok milyensége. A zabiák közül a két oldalpálcáson kívül (8. és 9. sír) valamennyi kétkarikás csikózabla. A kengyeleket pedig kizárólag a körte alakú változat képviseli, s még csak eltérő méretezésű kengyelpárok sem fordulnak elő. Az eddigieket röviden összefoglalva megállapíthatjuk: a feltárás hiányosságai miatt sem a temető (gyermeksírok hiánya), sem az egyes sírok leletanyaga (pl. íjcsontok, ételmellékletek hiánya) nem tekinthető teljesnek. Ez egyben erősen korlátozza a forrásértékét is. A gazdag felső-Tisza-vidéki temetők közé sorolt lelőhely gazdagsága igencsak viszonylagos. A kiemelkedő kultúrtörténeti értékű tarsolylemezen kívül (mely a saját korában is nagy értéket képviselhetett) alig találunk figyelemre méltó leletet a mellékletek között. A kisszámú méltóságjelvény bronzból vagy vörösrézből készült, s valamennyi kopott, agyonhasznált darab. A szerény ékszerkészlet és a jószerivel egyetlen sírra korlátozódó nemesfém mhadíszek ugyancsak szerényebb anyagi erejű közösségre utalnak. Beszédes adat, hogy az egész temetőben mindössze 119,69 gr ezüstöt találtak (ennek felét a 16. sír mhadíszei teszik ki), ami kb. 80 db Berengár rex (888-915) érme súlyának felel meg. Az aranyat a 9. sír 4,1 grammos egyetlen hajkarikája képviseli. A temető mellékletekben való gazdagságának a látszatát lényegében a lovas, fegyveres sírok magas száma adja. 439