Istvánovits Eszter: A Rétköz honfoglalás és Árpád- kori emlékanyaga / Régészeti gyűjtemények Nyíregyházán 2. (Nyíregyháza, 2003)

A Rétköz

a vízhez tapadnak, láthatóan elkerülik a sívó homokot (ez sem a Rétközben, sem a Bodrogközben nem okozhatott különösebb problémát). Elterjedésük leginkább talán a rozsdabarna erdőtalaj elhelyezkedésének felelt meg (DIENES 1986. 108-114., NÉMETH 1973., NÉMETH 1988. 9., NÉMETH 1993. 141., NÉMETH 1996. 23-25.). Ez a tény véleményük szerint a földművelés meglétére, sőt fontosságára utal. Ezzel ellentétben Bálint Csanád a teljes Kárpát-medencét véve figyelembe arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vezető- és középréteg leletei (Hampel A csoport) a homokos talajon vannak meghatározó többségben, míg a Hampel-féle B csoport lelőhelyei (köznép) elsősorban az agyagos, löszös talajra jellemzőek. Ennek alapján úgy véli, hogy „a homokos területen nagy állattartás folyt..., a honfoglalók ezen csoportja elsősorban nomadizáló életmódot folytatott", ugyanakkor a köznép elsősorban földmüveléssel foglalkozott volna (BÁLINT 1980. 42-46., BÁLINT 1991. 200-205.). Ez utóbbi hipotézis bírálata Dienes István tollából jelent meg, aki ugyan szintén arra gondolt, hogy a törzsi és nemzetségi arisztokrácia temetői (a köznépi temetőkkel ellentétben) valóban rövid ideig voltak használatban, majd a közösség szálláshelyet változtatott (DIENES 1961. 125-126.), azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a táj sokkal tagoltabb és sokszínűbb, mint amilyennek azt Bálint Cs. kezeli, s ennek megfelelően pl. a Nyírség sem összefüggő homokhát, s itt is kötöttebb talajok közelében vannak a lelőhelyek. Ebben a modellben az előkelő réteg az uralkodó Árpád-ház népe, amely a Kárpát-medence gazdaságilag legkedvezőbb területeit vette birtokba, nem pedig etnikai (kabar) vagy életmódbeli (nomadizmus) tényezők határozták meg lakhelyüket (DIENES 1986. 108-114.). Visszatérve az általam vizsgált szűkebb régióhoz, a Rétközhöz, jelenleg 58 többé-kevésbé biztos temetkezőhelyen legalább 597-602 sírról van tudomásunk. A temetők zöme a Rétköz peremén fekszik, a Nyíri plató törésvonala mentén. Meg kells jegyeznem, hogy itt futott a Felső-Tisza-vidék egyik legfontosabb útja is, melyet már a római császárkor időszakában is kirajzolnak a leletek (ISTVÁNOVITS 1986. 95-96.). Ennek az útnak a nagyobbik - keleti — szakasza ma is Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik fő ütőere: a 4-es út, mely Budapestről vezet Záhonyba. Nyírbogdánytól nyugatra csatlakozik a 4-es úthoz a Kótajon (egykori Keresztút) és Tiszabercelen keresztül a Balsa-kenézlői révhelyhez tartó út. A kenézlői temető népessége alighanem e révhelyet (is) ellenőrizhette. Keleten a záhonyi révhez lehetett eljutni. Itt helyezkedik el a közelben Tiszabezdéd a maga ugyancsak fegyveres-lovas népességével.

4 A Rétköz peremén futó út fontosságát hangsúlyoznunk kell, mivel a mocsaras terület egyébként igen nehezen volt járható ebben az időszakban. Jól illusztrálja ezt a II. József-féle 1. katonai felmérés

5 utakra vonatkozó adatsora. így pl. Ibrány esetében a leírás: „Kótaj (Gotha) 2 1/4, Halász (Halasz) vízen 1, szárazon 5 óra" (SZABOLCS 1996. 68.). De idézhetnénk ugyaninnen a Berencsre (Rétközberenes, ahonnan tarsolylemezes sírt is ismerünk) vonatkozó részt is: „A mocsár... Körülveszi az egész helységet úgy, hogy csak nagyon száraz időben lehet ebből a faluból nagyon keskeny töltésen és hidakon át Ajak és Pátroha felé eljutni." (SZABOLCS 1996. 91-92.) A régészeti lelőhelyek elhelyezkedése alapján kétségtelen, hogy a X-XI. században viszonylag száraz periódussal számolhatunk. Erre részben a terepbejárások során az élő vízmeder közelében talált településmaradványok utalnak, részben az olyan temetkezések, mint pl. az Ibrány-Esbó-halmi 133. sír, amely fekete öntésföldben az egykori víz közelében került elő. Nem véletlen, hogy éppen ebben az időszakban (vagyis 800 és 1200 között) „kis klímaoptimumot" emlegetnek, vagyis ez volt az elmúlt kétezer év legmelegebb periódusa. Igaz, 1000 tájától a csapadék mennyisége a rekonstrukciós kísérletek szerint fokozatosan növekedett. (GYULAI 2000. 46. további irodalommal) A honfoglalás idején tehát igen száraz időszakkal kell számolnunk, ennek ellenére a mai Magyarország negyede, az Alföld 2/3-a „időszakosan vagy állandóan vízzel borított árterek, lápok, mocsarak szövevényes hálózata" volt, a Felső-Tisza-vidék pedig összefüggő erdő-mocsár-láp terület (SOMOGYI 1984. 61., PALÁDIKovÁcs 1979. 57., 60. további irodalommal), ezen belül a Rétközben a mocsár és a láp dominált. Jól illusztrálja ezt a rétközi tájra vonatkozó okleveles adatok sora, mely tavakról, erekről, gorondokról, szigetszerű kiemelkedésekről szól (NÉMETH 1972B. 49-51., NÉMETH 1996. 19-22.). A helyzetet jól jellemzi, hogy Mikesy Sándor Szabolcs megyéből 151 középkori víznevet gyűjtött össze, s ezek közül 94 (62,2%) lokalizálható a Rétközbe (MIKESY 1940.). 4 Hogy Tiszabezdéd ennek az útnak már igen korai időktől kezdve fontos állomása lehetett, annak jó bizonyítéka Czető András tiszabezdédi tanár gyűjtése, aki tekintélyes mennyiségű obszidiánt talált (és talál folyamatosan) tanítványaival a környéken. 5 Rétközi részét lásd az összehajtogatott térképlapon a kötet végén! 246