Juan Cabello - C. Tóth Norbert (szerk.): Erősségénél fogva várépítésre való / Tanulmányok a 70 éves Németh Péter tiszteletére (A Jósa András Múzeum kiadványai 68. Nyíregyháza, 2011)

Történelem - WEISZ BOGLÁRKA: AZ Árpád-kori harmincadvám

Az ÁRPÁD-KORI HARMINCADVÁM 271 bontásáról és a harmincad megfizetéséről/

6 Egyetlen esetben oldható fel az 1336. évi diplomában szereplő két harmincadhely miatt adódó ellentmondás, ha azt feltételezzük, hogy a budai harmincadot már olyan korban állították fel, amikor a harmincad már nemcsak a behozott - erről a későbbiekben bővebben esik szó -, de a kivitt árukra is vonatkozott, így azon kereskedők, akik Budán vásárolták meg azokat az árucikkeket, melyeket külföldre akartak szállítani, még Budán megfizették a harmincadot, és így hagyták el az országot/

7 Mikortól számolhatunk a kivitelt is érintő harmincaddal? Elsőként 1343-ban halljuk a zágrábiaktól azt, hogy tőlük a harmincadosok a Zágrábból külföldre vitt áruik után is harmincadot szednek. A bán kérésére a zágrábi káptalan által lefolytatott vizsgálat azt állapította meg, hogy a behozott áruk után harmincadot kell fizetni, míg a kivitt áruk után régi szokás szerint nem szednek harmincadot, még a külföldi kereskedőktől sem/

8 Ez utóbbi megállapítás ellenére azonban jól érzékelhető, hogy 1343-ban a harmincadosok már igyekeznek a kivitt áruk után is jövedelemhez jutni, valamint, hogy ezen eljárás létjogosultságát a királyné által megbízott bán is csak egy vizsgálatot követően vonta kétségbe, azaz feltételezhető, hogy ez a típusú harmincadszedés ekkor már nem volt ismeretlen, még akkor sem, ha az Zágrábban még ideig-óráig megakadályozható volt. A kivitt áruk utáni harmincadszedést az 1370-es években már szokásosnak tekintették/

9 Mindezek alapján tehát nem tartjuk kizártnak, hogy Budán már az 1330-as évek második felében úgy működött harmincadhivatal, hogy az a kivitt árukra vonatkozott, és talán attól sem zárkózhatunk el, hogy az 1336. évi útvonalat meghatározó diploma azon kitétele, mely szerint az abban felsorolt vámok IV. Béla korában is érvényben voltak, csak a vámszedőhelyekre és nem a harmincadra vonatkozott, így elképzelhetőnek tekintjük azt is, hogy mind a nagyszombati, mind a budai harmincad felállítására csak a 14. század elején került sor, talán éppen az új útvonal kijelölésével összefüggésben. A budai harmincad Árpád-kori léte ellen még egy oklevelet felhozhatunk, mégpedig Lodomér érsek 1289. szeptember 15-én kelt diplomáját, mely szerint a Dunán Magyarországra jövő kereskedők Esztergomban fizettek harmincadot,

4

0 és nem Budán, ugyanakkor a szárazföldön érkező kereskedőkre Győrnél vetették ki - mint fentebb láttuk - ugyanezt a vámot. Az Anjou-kor elejéről származó forrásainkban további három korai harmincadszedő hellyel találkozunk. 1311-ben Amadé nádor özvegye és fiai visszaadták Szepest, Gölnicet és Kassát a királynak az összes harmincaddal és a vámmal együtt.

4' A három település közül a későbbi források alapján Kassán feltételezhetünk 1311-ben harmincadszedést, és az 1301-hez oly közeli időpont pedig azt sejteti, hogy annak felállítására még az Árpád-korban került sor.

4

2 1314. május 12-én kelt oklevelében Ágoston zágrábi püspök Babonics János és testvérei, István szlavón bán és Radoszló közötti ügyekben döntött: a püspök a dubicai harmincadot Jánosnak ítélte, míg azon jogtalan vámok között, melyeket elvett tőlük, a hamis szamobori harmincadot (falsam tricesimam de Zamobor) is felsorolta.

4' Az előbbi tehát egy létező harmincadszedő hely, míg az utóbbi önkényesen szedett harmincad lehetett. Az Árpád-korban Szamobor mellett az ország határán kapuvámot szedtek, amit Szamoborral együtt 36 Sopron: Fejér X/4. 110.; Pozsony: Fejér X/4. 114.; Lőcse: Zsigmondkori Oklevéltár. II. (1400-1410) Összeállította Mályusz Elemér. Bp., 1956-1958. (Magyar Országos Levéltár kiadványai II. Forráskiadványok 3.) 11/1.1412. sz. 37 A külföldi kereskedők által a Budán vásárolt árut az országon belül a Budai jogkönyv rendelkezése értelmében már nem lehetett eladni, hanem egyenesen ki kellett vinni az országból, Buda város jogkönyve II. Közreadja: Blazovich László, Schmidt József. Szeged 2001. 355. (78. art.). 38 CDCr XI. 73. (Anjou XXV11. 524. sz.) 39 1371: „de rebus vero mercimonialibus, quae extra portás civitatis eiusdem ad Austriam vei Bohemiam mercandi seu vendendi causa ducerentur, tricesimam more alias consueto recipere et exigere non obmittatis," - Fejér 1X/6. 163.; 1374: „Res autem et bona omnia, quae exinde venditionis mercimoniae exportantur, tricesimentur, ut est mods." - Fejér IX/6. 176.: A lublóiaknak 1342. május l-jén kiadott privilégiumlevél is akként határozott, hogy az onnan kivitt javak után szokás szerint harmincadot kell fizetni (Fejér 1X/1. 52.). Az oklevél azonban nem kelhetett 1342-ben (vö. Anjou XXVI. 175-176. sz. között), Karácsonyi a dátumot 1364-re (Karácsonyi János: A hamis, hibáskeletű és keltezetlen oklevelek jegyzéke 1400-ig. A Történelmi Tár 1908. évi számában megjelent „Pótlások..."-kai kiegészítve. Szerk.: Koszta László. Szeged 1988. 94-95.), Pach Zsigmond Pál 1365. május 1-jére javította (Pach: A harmincadvám az Anjou-korban 249.), ugyanakkor Karácsonyi attól sem zárkózott el, hogy az oklevél hamis (Karácsonyi: Hamis, hibáskeletű 95.), és ez utóbbi mellett érvelt Piti Ferenc is (Anjou XXVI. 175-176. sz. között). 40 BTOE 1. 247-249. 41 Regesta diplomatica nec non epistolaria Slovaciae. I. Ed.: Vincent Sedlák. Bratislavae 1980. 392. (Anjou 111.150. sz.) 42 Vö. Pach: „A harmincadvám eredete" 52-54. 43 Magyar Országos Levéltár, Bp., Diplomatikai Levéltár 86 930. (Anjou III. 750. sz.)