Juan Cabello - C. Tóth Norbert (szerk.): Erősségénél fogva várépítésre való / Tanulmányok a 70 éves Németh Péter tiszteletére (A Jósa András Múzeum kiadványai 68. Nyíregyháza, 2011)

Néprajz - SZABÓ SAROLTA: A tehéntej szerepe a szatmári falvak hagyományos táplálkozásában

489 SZABÓ SAROLTA A tehéntej szerepe a szatmári falvak hagyományos táplálkozásában Talán az utolsó pillanatban vagyunk, mielőtt eltűnnek a tájegységi különbségek a táplálkozáskultúrában is. Sok településen főzőnapok és főzőversenyek rendezésével próbálják életben tartani a hagyományos konyha azon ételeit, amelyek a mai ember számára is vonzóak lehetnek. A megőrzés utolsó esélyeként így gasztronómiai örökségünk egy kis része turisztikai attrakcióvá válik. Ennek a kibontakozó idegenforgalmi tevékenységnek a megalapozásához szükséges egy-egy térség, tájegység étkezési hagyományainak dokumentálása, tudományos feldolgozása. írásomat csekély hozzájárulásnak szánom a szatmári területek népi táplálkozásának bemutatásához, melynek nem elhanyagolható része volt a tehéntej feldolgozása és felhasználása a mindennapokban. Dolgozatomban a tehéntej paraszti táplálkozásban betöltött szerepét mutatom be a teljesség igénye nélkül, a 20. század közepére, második felére eső időszakban adattári

1 és szakirodalmi adatok feldolgozásával, valamint saját gyűjtés felhasználásával. Az állattartás-szarvasmarhatartás jelentősége a gazdálkodásban A szatmári terület kultúrája földrajzi fekvéséből következően átmenet az Alföld, a Kárpátok és az Erdélyhez kapcsolódó tájegységek között. A falvak gazdálkodását az állattartás határozta meg, a földművelés alárendelt szerepet játszott. A szarvasmarha-állomány képezte a vagyont, a lótartás csak azokban a falvakban volt jelentős, amelyek kifejezetten lótenyésztéssel foglalkoztak: fuvaroztak vagy presztízsokokból lovat tartottak. A szarvasmarhát ritkán legeltették idegenben, a település környéki legelőkre hajtották őket.

2 A vízjárta határrészek kaszálói, legelők, legelőerdők, ligetek sok takarmányt és legelőterületet biztosítottak. Egyes mélyebb fekvésű területeken jelentős volt a juhtartás is. Az állattartás extenzív jellege a disznótartás formájában is megmutatkozott: a hízókat minden ősszel makkoltatni hajtották a volt Ugocsa megyei erdőkbe.

3 Egy erdőháti település, Botpalád állatállománya az alábbiak szerint alakult 1910-ben: az igás fogatok száma összesen 106, ebből 58 ló- és 48 ökörfogat, amelyekhez 144 ló és 112 ökör tartozott. Az összes állatállomány: 689 magyar-erdélyi szarvasmarha, 222 ló. Tehát a szarvasmarha- és lóállomány nagy részét haszonállatként tartották. A szarvasmarhák számát a tejelő tehenek (342 db) növelték meg.

4 Területünkön az évi kenyérgabona biztosítása után a háztartás tejjel és tejtermékekkel történő ellátását tartották a legfontosabbnak. Általában tehéntejet fogyasztottak. A juhtej és a kecsketej felhasználása elenyésző jelentőségű volt a táplálkozásban.

5 Az állattartás hasznai között a 20. században már jelentős hely illette meg a tejet, melynek fontossága eltérő volt a különböző paraszti rétegeknél. A tehetősebbek táplálkozásában 4 A Folklór és Etnográfia sorozatban jelent meg Németh Péter: Németh Mári szakácskönyve (1867); etnográfusként ehhez a témához kapcsolódik írásom. Németh Péter: Németh Mári szakácskönyve (1867). Folklór és Etnográfia 63. (Szerk.: Ujváry Zoltán) Debrecen, 1992. 1 A Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékének Adattára (továbbiakban DEN1A). 2 Gunda Béla: A szatmári hagyományos népi műveltség etnogeográfiai helyzete. 73. In: Tanulmányok Szatmár néprajzához. Folklór és Etnográfia 16. (Szerk.: Ujváry Zoltán) 1984. 35-137. Debrecen, 1984. 3 Flórián Mária-Morvay Judit: Felső-Tiszavidék tájegység telepítési terve. Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre, 1972. 4 Sz. Kovács Emese: A szatmármegyei Erdőhát népi táplálkozása Botpaládon. 6. Szakdolgozat. ELTE, Tárgyi Néprajzi Tanszék. Budapest, 1972. (továbbiakban: Sz. Kovács 1972.) 5 Bődi Erzsébet: Hagyományos ételek és ételkészítési szokások Mátészalkán. 107. In: Mátészalka néprajza. (Szerk.: Ujváry Zoltán) Debrecen, 1992.95-125.