Juan Cabello - C. Tóth Norbert (szerk.): Erősségénél fogva várépítésre való / Tanulmányok a 70 éves Németh Péter tiszteletére (A Jósa András Múzeum kiadványai 68. Nyíregyháza, 2011)

Történelem - VOFKORI MÁRIA: Havasalja (Egy székely tájegység a 17-18. században)

438 VOFKORI MÁRIA Az egy földesúrra eső jobbágy-zsellérek száma: 1785 1820 I. Fenyéd 4,oo 1,88 2. Máréfalva 1.41 1,85 3Küküllőkeményfalva 1,50 0,33 4Zetelaka 4,33 0,91 5Szenttamás 1,00 6. Fancsal * 7Szentkirály 2,10 1,44 8. Tibód 2,20 2,14 9Ülke 1,33 1,00 IO. Oroszhegy 3,80 1,00 Átlagosan a tájegységben 2,61 i,4i Azt láthatjuk, hogy több mint két évszázad alatt nem növekszik számottevően, mi több, a 19. század elején megfogyatkozik a szolgáló emberek száma. Havasalja társadalmának kevesebb mint egy negyede minősíthető feudális alávetettségben élőnek. A hasonló földrajzi és gazdasági adottságokkal rendelkező Kászonszékkel összevetve ezeket az adatokat megállapíthatjuk, hogy Havasalján a 18. században több a szabadrendű: 1721-ben Kászonszéken az összlakosság 26,39 százaléka él alávetettségben, Havasalján 1722-ben csak 11,97 százaléka. Kászonban az 1750-es adóösszeírás tanúsága szerint a lakosság 20 százaléka szolgáló ember, Hegyalján ugyanebben az évben ez 19,38 százalék." Az egy földesúrra eső jobbágy-zsellérek száma a 18. század végén és 19. század elején átlagosan 1 és 3 között mozog. Sok faluban nem éri el a kettőt, de van, ahol még az egyet sem. Havasalja falvairól tehát azt mondhatjuk, szabad székelyek falvai ezek, vegyes jogrendű a lakosságuk, de az alapszínt ez a tájegység gazdaságilag, társadalmilag egyaránt a primipilusoktól, pixidariusoktól, libertinusoktól kapja. Közelítsük meg most már ezt a szerkezetet a gazdasági fejlődés nézőpontjából, mert ez az, ami tovább tudja árnyalni az egyes rétegek egymáshoz való viszonyát, amit elsődlegesen azért az határozott meg, hogy itt - ki gazdag, ki szegény. Paraszti, hagyományos életmódról, faluközösségről lévén szó, ami gazdagította ezt a közösséget, az a föld és az erdő volt. Vessünk egy pillantást az előbbire. 31 Imreh István-Pataki József: Kászonszéki krónika. 1650-1750, Bp., 1992. 41-91.