Juan Cabello - C. Tóth Norbert (szerk.): Erősségénél fogva várépítésre való / Tanulmányok a 70 éves Németh Péter tiszteletére (A Jósa András Múzeum kiadványai 68. Nyíregyháza, 2011)

Történelem - VOFKORI MÁRIA: Havasalja (Egy székely tájegység a 17-18. században)

HAVASALJA 439 Mivel forrásaink bizonyos időszakokra nem szolgáltatnak adatokat, és főleg a század első felében történő összeírások nem országosak, hanem meglehetősen esetlegesen vesznek számba vidékeket, csak a Bosnyák és Ballé patakok menti hat falut, Oroszhegyet és környékét vesszük szemügyre, adataink viszont az egész tájegységre nézve reprezentatívak. A szántóföld és igaerő Oroszhegyen és környékén a 18. században a következőképpen alakult: Szántó Igaerő Összesen Egy családfőre eső Összesen Egy családfőre eső köböl köböl ökör + ló ökör + ló 1713 1217 10,79 306 2,50 1722 2543.25 12,28 506 2,44 1750 2718.50 12,13 477 2,12 A conscriptiók tanúsága szerint ez a határ nem tág. Még akkor sem, ha figyelembe vesszük, hogy forrásaink megalkotói adókivetésben gondolkodva vették számba a földbirtokot, melynek során az itt-ott való kedvezés eléggé szokásos gyakorlat, ami aztán szükségszerűen azzal járt együtt, hogy a lajstromokban kissé megfogyatkozott a föld. Ami még fontosabb, hogy ez a határ nem növekszik számottevően. Nem növekedhet, mert az erdő szorításában él, az irtással elhódítható szántó pedig hegyvidéki körülmények között nem lehet igen nagy terület. Az egy családfőre eső szántó (köbölben) mégsem sokkal kisebb, mint a Székelyföld hasonló természeti adottságokkal rendelkező tájegységein. Például 1713-ban Kászonszék négy falujában'

2 az egy családfőre eső szántó 10,73 köböl, Oroszhegy falvaiban 10,79. Ugyanez 1721-ben ott 13,78, Oroszhegyben 12,28. Az 1750-es adatok között nincs számottevő nagyságrendbeli különbség, ami arra enged következtetni, hogy a Székelyföld különböző vidékein egy alapvetően azonos termelési mód létezett és őrződött meg a maga hagyományszerűségében. A szántóhatár tehát szűk, nincs hová terjeszkedni, az igaerő sem sok. Egy családfőre átlagban két, két és fél ökör vagy ló jut. Ezek a körülmények is magyarázzák részben azt a demográfiai tényt, amit az előzőkben már bemutattunk, nevezetesen, hogy a három törpetelepülés: Fancsal, Tibód és Szenttamás lélekszáma két évszázadon át alig változott (75-200 között ingadozott). Olyan lélekszámnövekedést, ami figyelemre méltó, csak a nagy és közepes falvak mutatnak: Zetelaka, Máréfalva, Oroszhegy és - jóval később - a 20. században Szentkirály. Az összeírások, ha nem is egységesen, de különösen figyelmezve tüntetik fel a vetésterületet, a szántót. Mivel azonban elsősorban az adóügyre összpontosítanak, soha nem jelzik, hogy az egész művelés alá fogható földvagyonról van-e szó, vagy csupán az abban az évben bevetett parcellákról. Korabeli utalásokra támaszkodva, valamint Trócsányi Zsolt és Domokos Pál Péter megállapításaiból kiindulva, a szántóhatár egészeként értékeltük a mezőgazdaságilag hasznosítottnak és adóalapnak vett területet." Havasalja szántóinak milyenségéről forrásaink szintén bőven szólnak: „Vagyon két fordullo Határunk köves oldalas Helljeken fekvő és tsak négy ökörrel mivelhetö s a legjobb mivelés utánis a Határunknak egyharmad résziben ha 32 Uo. 117. 33 Trócsányi Zsolt: Az északi Partiam 1820-ban. A Conscriptio Czirakyana adatai. Bp., 1966. 24-94.; Domokos Pál Péter: Háromszék és Csíkszék adóösszeírása 1703. In: Agrártörténeti Szemle. 1977. 3-4. szám. 440-441.