Juan Cabello - C. Tóth Norbert (szerk.): Erősségénél fogva várépítésre való / Tanulmányok a 70 éves Németh Péter tiszteletére (A Jósa András Múzeum kiadványai 68. Nyíregyháza, 2011)
Történelem - WEISZ BOGLÁRKA: AZ Árpád-kori harmincadvám
Az ÁRPÁD-KORI HARMINCADVÁM 275 lemre - még ha annak csak egyik irányára is, azaz a behozatalra - vonatkozott. 8' Már Pach Zsigmond Pál is utalt arra, hogy a lipcsei hospesek harmincadmentességi oklevelében szereplő saját áruik {de suis mercimoniis propriis) hangsúlyozása arra utalhat, hogy ebbe nem értendők bele a külföldről behozott, majd átvett áruk, 82 melyek után harmincadot kellett fizetni. Ugyanez már bővebben kifejtve jelenik meg a vasváriak fentebb idézett 1279-ben kiadott kiváltságlevelében, mely a külföldről származó árucikkek esetén harmincadfizetési kötelezettséget írt elő, ami más kereskedőkre is érvényes volt. 8 3 Mindezen kiváltságot pedig éppen akkor kapták a vasváriak, amikor az uralkodó elrendelte azt is, hogy külföldi kereskedők a vasvári vásáron bevágott posztót nem árusíthatnak, csak ép véget. 8 4 A külföldi kereskedők számára előírt megszorításokkal az uralkodó vélhetően a vasvári hospesek belkereskedelemben való szerepvállalását segítette, hiszen a külföldiek által eladott végeket ők szállították tovább az ország belseje felé, ugyanakkor a harmincadból származó jövedelméről nem szándékozott lemondani. Az 1343-ban a zágrábi polgárok kérésére lefolytatott vizsgálat is azt állapította meg, hogy a behozott áruk után harmincadot kell fizetni, míg a kivitt áruk után régi szokás szerint nem szednek harmincadot, még a külföldi kereskedőktől sem. 8 5 Mégsem feledkezhetünk meg azon harmincadmentességekről, melyek elsősorban a saját szükségletre szállított élelmiszerekhez kötődtek. Nem szükségszerű ugyanakkor arra gondolnunk, hogy ezek a harmincadmentességek azt mutatják, hogy azokat az árukat is terhelte harmincad, sokkal inkább azt fejezhetik ki - miként a belföldi eredetű árukra vonatkozó kiváltságok -, hogy a harmincadhelyeken a harmincadosok nem vették figyelembe az áru származási helyét, és minden nagy tételben szállított árut igyekeztek harmincad alá vonni, holott erre nem lett volna joguk. Azért volt szükségük a privilégiumban részesülteknek harmincadmentességük hangsúlyozására, mert az áruik szállítása során harmincadhelyeken is átmentek, és mentességük felmutatása csak jogbiztosítékot jelentett számukra, hogy tőlük semmiképpen se szedjenek harmincadot. A harmincad tehát, bár véleményünk szerint a külföldről behozott árukra kivetett külkereskedelmi vám volt már az Árpád-korban is, nem volt határvám. 8 6 Ezt a pesti fiospeseknek biztosított 1244. évi oklevél bizonyítja a legnyilvánvalóbban, hiszen eszerint a harmincadot az ország határain belül (infra limites regni nostri) szedték. A határkapuknál szedett vám elsősorban vámmentességi kiváltságokban bukkan fel 8 7, mellettük csak két konkrét határkaput, illetőleg az ott szedett kapuvámot ismerjük az Árpád-korból. Az egyik a fentebb már említett Zágráb megyei Szamobor 8 8, a másik a Szepes megyei Sztragár, ahol a Lengyelországból jövő úton szedtek vámot a kapuban (in porta theloniaria), melynek őrzése alól 1298 júliusában Bald szepesi ispán felmentette a szepesi várhoz tartozó Őr lakóit. 8 9 Az adatok, úgy tűnik, még arra is lehetőséget adnak, hogy meg tudjuk mondani, mekkora értéket képviselt e vám, 1217-ben ugyanis a velencei kereskedők II. Andrástól megkapták azt a jogot, hogy a határon való belépéskor (in ingressu regni Hungarie) nyolcvanadot kellett fizetniük, azonban az arany, a gyöngy, a drágakő, a fűszer és a selyemszövet után semmivel sem tartoztak. 90 Amikor 1336. január 6-án 1. Károly megállapította azt az útvonalat, melyen a magyar, cseh és más szomszédos országok kereskedői közlekedhetnek, kimondta, hogy Magyarország határai közé való belépéskor (introitu ad metas regni Hungáriáé) Fehéregyházán (Nyitra m.), amit Újvárnak mondanak, a kereskedelmi árukból 81 Pach Zsigmond Pál szerint a harmincad külkereskedelmi vámmá csak az Anjou-korban vált. Pach: „A harmincadvám eredete" 48. 82 Pach: „A harmincadvám eredete" 46. 83 „Super exactione autem trecesime taliter duximus temperandum, ut in nonnullo locorum regni nostri trecesimam de suis curribus quibuscumque rebus oneratis solvere teneantur, nisi in hiis tantum, que in regnum nostrum de terris regionis extranee sunt delate, de quibus debitam solvant trecesimam, velut alii mercatores." - EFHU 1. 72. 84 EFHU 72. (RA 2973. sz.) 85 CDCrXl. 73. 86 Vö. Domanovszky: A harminczadvám eredete 19. 87 Pl. 1211: CDCr 111.106. (RA 258. sz.); +1225.: UB 1.107. (RA 420. sz.); +1230k.: UB 1.127. (RA 469. sz.);.1237: EFHU 30.; 1243.: CDES 11. 89. (RA 745. sz.) 88 1274.: CDCr VI. 99. (RA 2565. sz.); 1281.: ÁÚO XII. 341. 89 RA 11/4. 202. Az oklevél hitelessége ellen gyanú merült fel, vö. RA 4183. sz. 90 Fejér V1I/4. 72-73.
