Juan Cabello - C. Tóth Norbert (szerk.): Erősségénél fogva várépítésre való / Tanulmányok a 70 éves Németh Péter tiszteletére (A Jósa András Múzeum kiadványai 68. Nyíregyháza, 2011)

Művészettörténet - LŐVEI PÁL: Újabb ismeretek a Sárkányrend emlékeiről

260 LŐVEI PÁL bemutatott, eddig kevésbé vagy egyáltalán nem ismert újabb emlé­kek többségére is ennek kapcsán hívták fel kollégáim a figyelmemet. 9 Már maga az újabb Zsigmond-kiállítás, illetve katalógusa is lehe­tővé tette az 1987-ben közzétett lista néhány további emlékkel való bővítését. Közvetlenül előtte, már a katalógusba írott tanulmány szükségszerű lerövidítésének kényszere hívta életre azt a tanulmányt, amely a frankföldi Himmelkron egykori ciszterci apácakolostorának kerengőboltozatán található, a Sárkányrendet tartó Zsigmond hang­súlyos ábrázolását magába foglaló, európai rendjelvény-együttest mutatta be. 1 0 A kiállításon újdonságot jelentő boszniai tárgyegyüttes feltárásával és kölcsönzésével kapcsolatban a szarajevói Nemzeti Múzeumban tett előzetes látogatás során került a szemünk elé egy kisméretű, a bosnyák királyok bobovaci várából származó kőszobor­töredék, vállánál a nyak alatt átvetett zsinórra fűzött sárkányrendi jelvénnyel" - a páncélt viselő alakot Bosznia egyik királya, legin­kább a Sárkányrend alapító tagjai közé tartozó Garai János veje, 11. Tvrtko ábrázolásának tarthatjuk. A szobor újabb példával bővítette a rendjelvény viselési módjaira utaló figurális ábrázolásokat, hason­lóan a Zsigmond birodalmi udvarmestere, XI. Lajos, Oettingen grófja (+1440) sírlapján látható jelvényhez, Kirchheim am Ries egykori ciszterci kolostorában. 1 2 Az 1987-ben ismertekhez képest újdonságot jelentett Ulrich Richental konstanzi kéziratának a katalógusban közzétett kettő és egy New York-i kéziratának egy mi­niatúrája, a lángkeresztes és a teljes rendjelvény textíliákon való alkalmazásának példáival.' 3 Egy a Christoph Botsch von Zwingenburg lovag és második felesége, Barbara Fuchs címereit és rendjelek egész sorát ábrá­zoló, a 15. század utolsó harmadában készült innsbrucki rajzon előkelő helyen szerepel a lángkeresztről függő sárkány jelvénye.' 4 Egy aranyozott sárkányt és az aragóniai Kannarend vállon átvetett, beleszőtt sárkánnyal díszített, fehér stóláját említi Ákos nembeli Sági Balázs 1448-ban kelt végrendelete.' 5 Romuald Kaczmarek új meghatározása lehetővé tette egy az 1987-es listában a korábbi lengyel szakirodalom alapján helytelenül az 1364-ben elhunyt 1. Vencel sziléziai herceghez kötött, a Sárkányrend jelvényét viselő, legnicai sírfigura ábrázoltjának korrekcióját: nem egy nehezen indokolható anakronizmusról van ugyanis szó, a síremlék a Zsigmond kíséretében Nyugat-Európát beutazó 11. Lajos sziléziai hercegé (+1419) volt.' 6 Nem a sziléziai síremlék volt az egyetlen téves meghatározás az 1987-ben publikált jegyzékben. Még korábban, a Zsigmond-kor bárói síremlékeinek feldolgozása során egy jegyzetben felsoroltuk a nemesi társadalom alacsonyabb rétegeiből származóknak a korszakból ismert sírköveit is. Közöttük volt egy Gutkeled-sisakdíszes, töredékes kisvárdai sírlap is (1. kép), 1438-as halálozási évszámmal. A felsorolás­ban a faragványt Várdai Miklós királynéi lovászmester, csongrádi ispán személyéhez kötöttük, és mivel a 9 Segítségükért, az új adatok egy részéért, valamint fényképekért Jékely Zsombornak, Mikó Árpádnak, Papp Szilárdnak, Takács Imrének és Tringli István­nak tartozom köszönettel. 10 Lővei Pál: Zsigmond király sárkányrendjének egy frankföldi ábrázolása. Művészettörténeti Értesítő 54 (2005) 73-80; röviden: Lővei (Uralkodói...) 2006. 251. 1-2. kép. 11 Fekeza, Lidija-Gavrilovic, Margarita-Lővei Pál: Gótikus kőfaragványokéssíremléktöredékekBobovacról.aboszniaikirályokszékhelyéről. in: Takács Imre (szerk.): Sigismundusrex et imperátor. Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond korában 1387-1437 (kiállítási katalógus). Budapest-Luxemburg, 2006.448-449,448.1. kép. 12 Steeb (Ritterbünde ...) 1996. 51., Feder 1999.15-16. (képekkel)., Lővei (Uralkodói...) 2006. 259. 13 Lővei (Uralkodói...) 2006, 255, 257,10-12. kép. 14 Innsbruck, Handschriftenabteilung der Universitätsbibliothek, Inkunabel 103 C5 - a kötet exlibrise., Steeb, (Ritterbünde ...) 1996. 51. (képpel)., Feder 1999. 10, 11. (képpel)., Lővei (Uralkodói...) 2006. 263. (103. jegyzet). 15 Magyar Országos Levéltár, Dl. 14134 (kivonata: Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézet Levéltári Gyűjteménye)., Lővei (Uralkodói...) 2006. 260. 16 Kaczmarek, Romuald: Stowarzyszenie „obrozy psa goiíczego". Z dziejów swieckich zakonów rycerskich na sredniowiecznym Slqsku. Sprawozdania Wydzialu Nauk o Sztuce Nr 108. Poznan 1991,13-23., vö. Lővei 1987. 167., Lővei (Uralkodói...) 2006. 259, 263. (82. jegyzet) 1. kép Kisvárda, Várdai-sírkő. Kulturális Örökségvé­delmi Hivatal, Tudományos Irattár, Péczely Béla ha­gyatéka, váz latfüzet, Itsz. 1738/1., 16. (1953. XI. 11.)

Next

/
Thumbnails
Contents