Takács Péter (szerk.): A jobbágylét dokumentumai az úrbérrendezés kori Szatmár vármegye Nyíri járásából - A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 66. (Nyíregyháza, 2010)
A források közlésének módszeréről
rhs ft., Rft. Rhft = rénes forint, stb... A rövidítéseket lehetőleg kerültem, illetve ahol mód volt rá, és indokoltnak tűnt, feloldottam. Ahol feltétlenül megkívánta az értelmezés, a szó pontos jelentésének visszaadása, a rövid o, u, a hangot hosszú magánhangzóval - ó, ú, á - helyettesítettem (például so banya, sobanya = sóbánya). Következetesen hosszú magánhangzóval írtam át a saijú, búza szavakat a szövegben előforduló sarju, buza helyett. Máshol a hosszú é hangot cseréltem fel e hangra, ha szó jelentéstani tartalma ezt megkívánta. Rendre a mai alakot - törökbúza- használtam a török buza, törökbuza Írásmód helyett. A kiejtést követő kiilömböző alak helyett a különböző írásmódot követtem. Kiegészítettem a karácson tyuk írásmódot karácsonytyúk-ra, s a hiányzó у-t mindig pótoltam. Változtatást csak a szöveg tartalmi hűségének szigorú megőrzése mellett eszközöltem. Amennyiben a tartalom, a hangulat, a nyelvjárási sajátosság visszaadása megkívánta, a ma legdurvábbnak minősíthető elírásokat, helyesírási anomáliákat is megőriztem, legfeljebb a filológiai szabály megkövetelte, zátjel között alkalmazott felkiáltójellel - [!] - hívtam fel a jövendőbeli olvasók figyelmét a ma már furcsának tűnő eredeti írásmódra. A források használatának megkönnyítését szolgálandó, minden község vallomását egységes szerkezeti keretbe foglaltam. Az I-IX. fökérdés római számmal történt jelölését megkönnyítette a minden esetben sorszámozottan előforduló, és a kérdés szövegét is mindig ismétlő forrás. A IV. fökérdésre adott feleletek Haszonvételek-re és Károk-ra bontása is adott volt minden esetben, legfeljebb nem kurzivált és kövérített, hanem aláhúzással kiemelt, vagy szövegesen jelzett - melyet minden esetben közlök - formában. A forrás tartalmi és szerkezeti tagolása céljából szükségesnek vélelmeztem ezt a két mozzanatot kuziválással és a betűk kövérítésével is hangsúlyozni, s minden forrás esetében a tagolást visszatérő formában megoldani. Az alkérdésekre adott feleletek arab számozását egységesítettem 1-től n-ig. Az eredeti forrásokban ezen feleletek tagolása hol az abc betűivel, hol arab számokkal, hol pedig szöveges sorszámokkal történik. Mivel a központilag kiadott, nyomtatásban minden kérdezőbiztoshoz eljuttatott alkérdés-csoportok arab számozással rangsorolják a haszonvételekre és károkra vonatkozó kérdéseket, úgy véltem, nem követek el megengedhetetlen szabálytalanságot, ha a válaszok számozását egységesítem, ezért következetesen mindenütt az arab számozást alkalmaztam. Mertem ezen változtatásokat eszközölni, mert nem egy szerző sajátos szellemi termékéről van szó e történelmi források esetén, hanem egy-egy falu, település tucatnyi emberének a kollektív vallomásáról. Egymás szavát, gondolatát, véleményét kölcsönösen kiegészítő, korrigáló, itt-ott azoknak csak jegyzőkönyvszerű tömör rögzítéséről. Másrészt az írnok sem egyetlen személy volt. A falvak lakóinak vallomását - az írásformák után ítélve- több scriptor, írnok, tollvivő jegyezte le. Nem állíthatjuk tehát következetesen, hogy a megvallatott parasztok nyelvjárását, szóhasználatát, kiejtését tökéletesen visszaadnák a források, de azt sem, hogy a magyar nyelvnek azt a változatát tükröznék pontosan, amely külön-külön egy-egy írnoknak volt a sajátja. Alighanem a két állapot különös keverékéről van szó, amelyekben visszatükröződik egy-egy település lakóinak a nyelvhasználata, s a korban iskolázottnak, műveltnek nevezhető írnok magyar nyelvi műveltségének a szintje. Esetleg magát a jobbágyoktól megkülönböztetni akaró scriptor urizálása is. 60
