Takács Péter (szerk.): A jobbágylét dokumentumai az úrbérrendezés kori Szatmár vármegye Nyíri járásából - A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 66. (Nyíregyháza, 2010)

A jobbágylét dokumentumai az úrbérrendezés kori Szatmár vármegye Nyíri járásából

„nyilazása” is.18 A regulázatlan határú falvakban éppúgy, mint az évenkénti „újraosztásos falvakban” a jobbágyok nem a lakótelek nagyságával harmonizáló, nem a telki hányadhoz igazodó mennyiségű szántót és rétet használtak, hanem - néhány szabályt erősítő kivételtől eltelkintve - tehetősségük arányában szánthattak földet és kaszálhattak szénafüvet. Tehetősségük mértéke pedig az igázható barmok - ökrök, lovak - számától függött. A földreform-orientált, a gabonatermelés szemponjait elsődlegesnek tekintő agrártörténeti szemlélet a legtöbb esetben elhanyagolta a szántóművelés és állattartás összefüggéseinek vizsgálatát. Az agrárlakosság státuszát, presztízsét és anyagi helyzetét következetesen a szántott és vetett föld mennyiségével mérte. Mellőzte a házatlan és házas zselléri állapot, illetve a jobbágyi lét életkorral összefüggő sajátosságainak vizsgálatán túl annak megemlítését is. Némi igazságot és következetességet hordozott ez a szemlélet, de megfeledkezett arról, hogy a jobbágyi lét függvénye az eke elé fogható barmok megléte. Negyed-, fél- vagy egésztelkes jobbágy csak ideig-óráig létezhetett igázható barmok nélkül. Ha átmenetileg, akárha több éven át is, a gyalogmunkáért - aratás, szénakaszálás - cserében meg is szántotta a szomszédja nyolcados vagy negyedes telkét, hosszabb távon ez az igaerő teljesítőképessége és a megkövetelhető igás robot miatt nem működött. Az igaerő nélküli jobbágynak előbb-utóbb zsellértelekre kellett szállnia. A zsellérek viszont igaerő birtokában sem biztos, hogy jobbágytelekre ültek. Fuvarral, állattartással, szekerezéssel, egyébb munkával sokszor vagyonban és módban, világismeretben és lehetősségben megelőzték a jobbágyokat. Ehhez azonban már szükségeltetett a haszonelvűség alapjainak elfogadása, és szemponjainak az alkalmazása is.

A köznapi valóságban a töredék telkek sem mindig harmonizáltak a gazda lehetősségével és a szántott föld, kaszált rét mennyiségével. A földesurak éppúgy, mint az uradalmak intézői, tisztjei, egyéb rendű és rangú gazdálkodás-szervezők - bár rendje volt a robotnak, s olykor szóbeli vagy írott szerződés is szabályozta - tudták, évenként visszatérően tapasztalták, hogy a robotmunka minősége keveset ér. Gyakran folyamodtak hát ahhoz, hogy a pusztákat, desertákat, máshol az allódiális földeket kiadták művelésre a termés feléért, vagy ha volt igázható barmuk és béres gazdájuk, megszántva a termés harmadáért. A jobbágyok is szívesen hajlottak erre, mert az így müveit föld - kivéve az insurrekciós időket19 - mentes volt az állami adótól. Kedvet csinált az ilyen földek szántásához továbbá, hogy a földesúri földek időben is a legkorábban művelés alá fogottak voltak, s mint ősfoglalások, a határ legtermékenyebb részét képezték. A művelésükért kapott részarány gyakran elérte vagy meghaladta a rosszabb minőségű jobbágyföldről betakarítható, a kilenced és a tized kiadása után megmaradó mennyiséget.

Az úrbérrendezés során rögzített tabellákig az úrbéres telekhányad egyébként is fiktív volt. Nemcsak a határ regulázatlansága, felméretlensége miatt, hanem esetenként az évenként változó volta miatt is.

18 Szatmár megye Nyíri járásában 1772-ben a szántók és rétek évenkénti osztása (nyilazása) az alábbi településeken volt szokásban: Domahida, Kántorjánosi, Kaplony, Kocsord, Nyírmedgyes, Papos, Mátészalka és Vasvári.

19 A nemesi felkelések alkalmá /al az így műveltetett földekből származó paraszti vagy bérlői jövedelem az országgyűlés által megszavazott arányban viselte az insurrekciós költségeket. Azt akkor is kivetették, ha az néhány krajcárra rúgott.

21