Takács Péter (szerk.): A jobbágylét dokumentumai az úrbérrendezés kori Szatmár vármegye Nyíri járásából - A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 66. (Nyíregyháza, 2010)
A jobbágylét dokumentumai az úrbérrendezés kori Szatmár vármegye Nyíri járásából
forrás nem hatol le a hétköznapok világába. Az állami adó maximalizálásának a lehetősége és szándéka mellett a felvilágosodott racionalizmusnak gondja és szüksége volt arra is, hogy rápillantson az adóztatottak létfeltételeire: az emberi táplálék megtermelése, az adófizetés mértékének és lehetősőgének megteremtése mellett a háznépek ivóvízzel, sóval, tüzelővel, pénzszerzési és árucsere lehetőséggel való ellátottságának mértékére. El kell mondanunk, hogy az itteni jobbágyság és úri szolgálónép (a későbbi kapitalizmus kori parasztság) szempontjából - legalábbis a Nyíri járásban - feltűnően rossz időpontban valósult meg az úrbérrendezés. A Felső-Tisza-vidéken a török hódoltság, az erdélyi fejedelmek és magyar királyok vetélkedése, a Wesselényi-féle összeesküvés, majd a Thököly- és Rákóczi-féle bujdosó és kuruc mozgalmak, végül az 1717-es tatár betörés olyan termelésbeli és demográfiai ziláltságot eredményeztek, aminek következtében a faluhatárok elvadultak. A hegyekből leérkező vizek gáttalanul szétáradtak, hatalmas területeket elmocsarasítottak, a szántóvető tevékenységet visszaszorították. A jobbágyság és a zsellérség száma, státusza, presztízse, termelési sturktúrája és technológiája az 1760—1770-es évtizedek fordulóján alig különbözött a kétszáz évvel korábbi állapotoktól. A XVI. század derekán végrehajtott portális összeírás adatainak és az úrbérrendezéskor számbavett jobbágyok és zsellérek számszerű és termeléssel kapcsolatos jellemzőinek Maksay Ferenc által elvégzett összevetése feltűnő hasonlatosságról, majdnem azonosságról árulkodik. Az alaposabb elemzést máskorra hagyva, most csak néhány adat párhuzamosságára utalva érzékeltetnénk azt a gazdasági és társadalmi rombolást, amit a török janicsárok, a német császár által felfogadott és fizetett zsoldosok, a zenebonázó felkelők és vallásháborúba merült vetélkedések, mindenekelőtt a Habsburg uralkodók felelőtlensége okozott Magyarországnak 1526 és 1770 között. A kettős királyválasztástól, majd Buda török kézre jutásától bomlani, zilálódni kezdő közbiztonság és országromlás történelmi pillanatában, 1549-1552 között Szatmár megye azon 50-51 településén (ezek akkor is a Nyíri járáshoz tartoztak) a korabeli conscriptorok 706 adóegységnyi portát vettek számba. Egy-egy adóegységet képező portára négy-négy jobbágycsaládot számolva ez 2824 eke elé szükséges, a rendszeres szántáshoz nélkülözhetelen igaerő létét feltételezi. Az elvileg szokásosnak elfogadott kalkuláció szerint 2824 egész ekés (négy- vagy hatökrös gazda) - az úrbérrendezés fogalomrendszere szerint 2824 egész telkes úrbéres háznépnek - jobbágygazdaságnak felel meg. Ehhez kell még számítanunk a bírók és egytelkes nemesek 181 háznépéből 100-120 dominális bírói szerepkört betöltő, a földesurak és az azok jobbágyai között közvetítő, szolgáló famíliát. Ezek feltételezhetően mozgékonyabbak, értelmesebbek vagy a szolgálatkészségben jeleskedőbbek voltak. Ugyanezen a félszáz településen az 1772-1775 között zajló úrbérrendezés során, az úrbéres háztartásokat községenként és földesuranként számbavevő tabellákban 2545 jobbágy háznépet - közöttük a falus bírákat és esküdttársaikat - vettek számba. 1549-ben külön írták össze a szegényeket - olyan jogállású szolgálónépeket, akik földesúri függésben éltek, de használható igaerővel nem rendelkeztek. Ezek státusa és gazdasági képessége többé-kevésbé megfelelt a későbbi házas zsellérként nyilvántartott háznépeknek. 1549-ben a Nyíri járásban 975 ilyen családot 13
