Piti Ferenc - C. Tóth Norbert - Neumann Tibor: Szatmár megye hatóságának oklevelei (1284-1524) - A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 65. (Nyíregyháza, 2010)

Előszó

Az ispánok eltűnése a megyéből kettős hatással járt: egyrészt csökkent a megyei hatóságok tekintélye, ezt egyértelműen tükrözi a kisnemesek megjelenése a szolgabírói tisztségben. Amíg a 14. század közepéig a tekintélyes megyebeli birtokosok is elvállalták a tisztséget, addig attól kezdve mindinkább a néhány jobbággyal rendelkező vagy jobbágytalan nemesek megélhetési területévé vált.15 Az ispánok távolmaradása hivatali megyéjüktől ezzel ellentétes folyamatot is beindított: a megyében az alispánok egyre nagyobb tekintélyre tettek szert, sőt sok esetben a megyei nemesség csak megyebeli nemest engedett az ispán által alispánként kijelölni. S habár a szolgabirói tisztség egyre kevésbé volt csábító pálya, mégis annak lehetünk tanúi az egész országban, hogy egy-egy tisztséget elvállaló személy több évig, sőt nem ritkán egy évtizeden túl is ellátta e funkcióját. Mondhatni az országos bíróságok mintájára állandósulnak a szolgabírói karok, illetve csak lassan, fokozatosan változtatnak összetételükön.16

A nemesi megyék szervezete, mint minden más intézményé, természetesen nem mutatott állandó formát, időről-időre feltűntek új tisztségek a klasszikusnak mondott felállás mellett. Jóllehet Szatmár megyében csak egyetlen évben (1433) mutatható ki a Zsigmondkor folyamán, hogy a sedria munkáját esküdt ülnökök (iurati assessores) segítették volna - Bereg megyében 1401-ben,17 Szabolcsban 1410 és 1422 között vannak róluk adataink18 -, de az ítélőszéken kiadott oklevelek közül jónéhányban feltűntették, hogy a megyebeli nemesek is részt vettek az ítélet meghozatalában.19 1486-ban törvényileg létrehozták a választott esküdtek (electi iurati nobiles) - megyéktől függően - 8-12 fős testületét, akik átvették a királyi ember feladatkörét, résztvettek az ítélőszéken folyó bíráskodásban és egyéb eseti (adószedéssel és megyei ügyekkel összefüggő) megbízásokat végeztek.20

Szatmár megye - Sopron és Szabolcs mellett - ma már bizonyítottan egyike azon megyéinknek, amelyeknek a legtöbbször változott a sedria helye.21 Az állandósulás csak az Anjou-kor végére következett be, amikor Csenger vált a megyei ítélőszék munkájának helyszínévé. A sedria hely folytonos változásainak okát éppen a jelen kötetre alapozott vizsgálatoknak kell feltárnia.

Végül még egy dologról kell szólnunk a megye kapcsán, ezek pedig a közgyűlések. Szatmár megyében, mint ahogyan a szomszédos Bereg és Szabolcs megyékben is, kétféle - habár ugyanazzal a latin kifejezéssel (congregatio generalis) nevezett - közgyűléssel találkozunk. Az egyiket a megyei ispán tartotta, s valószinűleg szinte minden évben megrendezték. Ez a típusú igazságszolgáltatási fórum azonban az Anjou-kor végével, összefüggésben az alispánok megyében betöltött szerepének előtérbe kerülésével

15 Vö. Engel Pál: A nemesi társadalom a középkori Ung megyében. Budapest, 1998. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 25.) 109. és C. Tóth: Szabolcs megye működése 67.

16 Vö. Szakály Ferenc: Tolna vármegye középkori szolgabírái (Esettanulmány). Történelmi Szemle 39. (1997) 411-424., további, Bereg, Győr, Sopron, Ugocsa, Vas és Veszprém megyei példákkal, C. Tóth: Szabolcs megye működése 64-66.

17 Neumann: Bereg 61/120.

18 C. Tóth: Szabolcs megye működése 74.

19 Pl. 1425-ben: „unacum universis nobilibus extunc in sede nostra ... nobiscum consedentibus.”

20 Neumann Tibor: Választott nemesi esküdtek Nyitra megyében (Az 1486. évi 8. te. végrehajtása) Századok 139.(2005)261-289.

21 A kérdésre lásd Csukovits Enikő: Sedriahelyek - megyeszékhelyek a középkorban. Történelmi Szemle 39. (1997) 363-386., különösen 383.

9