Bene János: Nyíri bakák a Donnál (A Jósa András Múzeum kiadványai 61. Nyíregyháza, 2009)

Visszaemlékezések a 12. gyalogezred Don-kanyari harcaira és visszavonulására

látta, hogy milyen irányba mentek le a magyar katonák és eljön velünk. Kerítettünk egy szánkót, s elindultunk délkeleti irányba. Egynapi járás után, estére egy kis faluba értünk. A falu nyugati vége felől magyar hangokat hallottunk. Az ezred GH fogatos járművei akadtak el az utolsó háznál. Az út ugyanis balra eltért, s a lovak a szemben lévő árokba mentek. A nagy hó a hasukig ért, s elakadtak. A lovakat és a szekereket nagy küszködéssel sikerült csak kiszabadítani. Az utolsó három háznál elszállásoltunk. Természetesen váltott őrséget állítottunk. Éjfél után az egyik nagyhalászi tizedes felkeltett, s elmondta, hogy a járműveken egy ládában pálinkás üvegek vannak. Be is hozott vagy két üveggel. Felköltöttünk a katonákat és a házigazdát, s mindenkit megkínáltunk. A házigazda közben kiment és konzerveket hozott. Nem tudtuk, mi történt. Nagyon ránk fért már az étel, mert ellátásunk nem volt. Mindenki jól érezte magát, a házigazdának még tartalékot is adtunk. Vezetőnk is jól lakott és szívesen jött velünk tovább. Reggeltől egészen délig mentünk, de pihenőt is tartottunk útközben. Nyugati irányból egy hóval betakart műúton katonákat láttunk jönni. Elértünk az elágazáshoz, s a katonák is ide tartottak. Ez a gorosevoi útvilla volt, ahol német nehéztüzérség és nagy német Tigris harckocsik voltak tüzelőállásban. Itt találkoztunk az ezredtörzs többi katonájával és az ezredparancsnokkal, Muzsay Ferenc ezredessel. Mivel az ezredparancsnokság még nem szállásolt el, én kaptam megbízást, hogy keressek helyiséget a számára. Sok lakás nem akadt, csupán három. Ami alkalmas volt, a németek már le is foglalták. Kénytelen voltam a német katonákat a helyiségből kiküldeni. Ahogy bementem a házba, ami tele volt német katonákkal, elkiáltottam magam: „Achtung!" És közöltem, hogy ide magyar parancsnokság jön. Sokan erre a fegyverükhöz kaptak. Miután a nyitva hagyott ajtón át még néhány katonám belépett, a németek nem tanúsítottak ellenállást. Amikor a parancsnokság elfoglalta a helyét, a rádiók is idetelepültek. A Muzsay-csoport három századot állított össze, vállalkozásra. A szervezés ideje alatt egy géppuskás szakasz elindult felderíteni, hogy az előttünk lévő faluban van-e ellenséges katona. A felderítők végül nem teljesítették feladatukat, hanem megállapodtak abban, hogy nemleges eredményről számolnak be. A Galambos

209 hadnagy által megszervezett század ennek alapján nyugodtan indult el a „felderített" faluba. Rádió is volt a századnál. Egyszer csak a század rádión hívja az ezredparancsnokságot, s Galambos hadnagy közli, hogy az egész századot partizántámadás érte. A rádióüzenetet éppen én vettem és kértem az ezredparancsnokot a rádióhoz. Majd jött az újabb hír, hogy a partizánok a házak padlásain rejtőztek el, s onnan lövik a századot. Egy szánkó is volt velük és amennyi sebesült csak lehetett, felrakták a szánkóra és behozták őket a kiindulási pontra. A súlyosabb sebesülteket hátraszállították a kórházba. Egy hétig tartózkodtunk ebben a faluban. A németek pár nap múlva elvonultak, így mi is útra keltünk Bjelgorodon túl Szumi felé. Ez közel 100-110 kilométer távolság lehetett. Szumiban volt először lehetőségünk a GH-nál élelemhez jutni, mert addig az ellátásunk nem működött. Szumitól Romni felé mentünk. Ekkor már kevésbé voltunk kitéve a németek feltartóztatásainak. Ezen az útszakaszon az egyik este vagy ötvenen préselődtünk be egy házba. Itt tüzeltek is a kemencében. A bakancsom olyan fagyos volt, hogy nem lehetett kifűzni, így a kemence szájában olvasztottam meg. Ahogy nehezen lehúztam, a zoknimra körben jégcsíkok voltak ráfagyva. A filcből 2 darab 50 centi hosszú szeletet vágtam, és mint egy kapcát a 110-es szíjjal átkötöttem. így jártam április végéig. Romniba érve láttam, hogy egy magyar kórház van ott. A lábam átkötésekor 209 Galambos Ferenc tartalékos hadnagy a 12/1. zászlóalj se^.udsztjeként veit részt a 2. hadsereg 1942/43. évi hadműveletében. • 79