Bene János: Nyíri bakák a Donnál (A Jósa András Múzeum kiadványai 61. Nyíregyháza, 2009)
Visszaemlékezések a 12. gyalogezred Don-kanyari harcaira és visszavonulására
A következő falu Veretyje volt, ahol egy kipusztított kórházat 20 8 találtunk. A kórházi felszerelések a szabadban hevertek. Rátaláltam egy 50 cm-es kis ládára, amelyben német felirattal vitamin volt. Felbontottam, öt pár vitamin volt celofánban kettesével egy dobozban. Vagy 30-40 csomagot a derékszíj felett a köpenyem alá tettem. Tizedmagammal egy hétig azon éltünk. Sajnos január 13-ától már nem volt élelmezésünk. Nemsokára Bugyennijbe érkeztünk, ahol a németek szintén nem engedtek tovább. A falu előtt egységenként gyűjtöttek össze minket. Védőállást kellett elfoglalni, hogy a németek tovább tudjanak menni. A védőállást csak a hó tetején lehetett kiépíteni, vagy csinálhattunk a hóból fekvő teknőket, hogy általuk a hó álcázzon bennünket. Estefelé szürkületkor a védőállások előtt sítalpas partizánok támadtak, akiket harckocsik kísértek. Hajnalra a németek elvonultak, így reggel mi is tovább mehettünk Novij Oszkolon át. Éjjel 11 órakor Mihajlovkára értünk. Alig 10 perc pihenő után megjelent egy tizedes vezette járőr. Engem keresett név szerint, hogy menjek a hadosztályparancsnokságra a vezérkari századoshoz. Nem tudtam, hogy parancsnokság van a faluban, hiszen 10 perce érkeztünk. A járőrrel elmentem jelentkezni. Nem tudtam, mit is akarnak tőlem. A vezérkari százados elővett egy katonai térképet, megmutatta a falut, ahol voltunk. Ettől a falutól északkeletre volt még három falu, a harmadik falu északi részénél egy erdő. Meg kellett állapítani, vagy felderíteni, hogy a községekben milyen katonák vannak. Ettünk egy pár falatot, majd elindultunk. Szerencsére volt egy tájolóm, másképpen nem is találtuk volna meg a falut. Az első és második falunál a szélső ház lakóit felébresztettük, s megkérdeztük van-e a faluban katona és kik. A család bizony meglepődött, a válasz az volt, hogy: „Zavtra utro nyemecki szoldát zabrál, pasli-pasli." A harmadik faluban megint bekopogtunk az ablakon, katona itt sem volt. Kérdeztük, van-e sztaroszta, vagyis bíró. Megkerestettük az emberrel a bírót, érdeklődtünk, hogy milyen katonák vannak a faluban. Itt sem voltak katonák. Kértük, hogy valami ennivalót adjon. Elvezetett minket egy másik utcába, egy házba. Mozgósította a szomszédokat, hogy ami ennivaló van, hozzák be a házba. A nagykendők alatt hoztak is tejet, túrót és tojást, de már vagy tízen voltak. Hozzákezdtünk enni, de nekem nagyon gyanús volt, hogy ilyen sokan jönnek. Mondtam a katonáimnak, hogy furcsa ez az ellátás, kimegyek, szétnézek egy kicsit. Végignéztem a falu északi végéig, látom, hogy az erdőből partizánok futnak fegyveresen az utolsó házhoz. Már vagy tízen jöttek az erdőből be a faluba. Bementem a házba, csendben elmondtam a katonáknak, mit láttam. Lassan felkészültünk a távozásra, de szóltam, hogy nem az úton fogunk menni, hanem utánam jöjjenek. 10 perc múlva már a falu nyugati részén voltunk, ez volt a falu közelibb része. Elnéztünk a falu túlsó végéig, s láttuk, hogy már 30 partizán gyülekezett az utolsó ház előtt. Kérdeztem katonáimat, ugyan mit tehetnénk mi 30 fegyveres partizánnal? Lépjünk ki gyorsan, talán még nem vesznek észre minket. így is lett. 20 perc múlva visszanéztünk, de már nem láttunk senkit. A sztaroszta valószínűleg spekulált, és értesítette a partizánokat, hogy ellenség van a faluban. Az én szimatom is jó lehetett. Délre értünk vissza Mihajlovkára. A falu ekkor már üres volt, a katonák és a vezérkari százados is eltávozott. Mai eszemmel gondolkodva, nem tudom, mi késztette a századost arra, hogy 10 ember életét ilyen veszélyes helyzetbe sodorja. Tudnia kellett, hogy reggel indulás lesz, minket pedig elküldött 20-25 km-re. Gondolkodtunk, hogy mit csináljunk. Gyorsan kerestünk valakit, aki 208 Veretyjén a 2. hadsereg I V/l. tábori kórháza működött. 78 •
