Bene János: Nyíri bakák a Donnál (A Jósa András Múzeum kiadványai 61. Nyíregyháza, 2009)
Visszaemlékezések a 12. gyalogezred Don-kanyari harcaira és visszavonulására
Amikor magához tért kérdezgettük: „Miska, Miska mit csináltál?" Nagyon köszönte, hogy nem hagytuk ott. Miszevon pihenőt tartottunk. Vagy 15 perc múlva, ahogy megpihentünk, partizántámadást kaptunk a falu északi részéről, az erdő felől. Nagy volt a riadalom, nem volt egy parancsnok sem, aki intézkedett volna. Mindenki arra ment, amerre látott, hogy meneküljön a géppisztolyozás elől. A fogatos járművek lovastól, mindenestől ottmaradtak, fogságba estek. A köpenyemet én is levettem, az is a járművön maradt, én meg köpeny nélkül. A falu végén németek voltak, akik még főzték a kaját. Mikor meglátták, mi a helyzet, gépkocsin gyorsan eltávoztak, otthagyva mindent, 20 db köpenyt is. így volt miből pótolnom az enyémet. A falu végétől pár száz méterre összegyűltünk, majd elindultunk Osztrogozsszk felé. Általában az volt a helyzet, hogy amíg el nem vonultak a németek, addig a magyarok sem mehettek tovább. Az utóvédharcot mindig nekünk kellett ellátni. Osztrogozsszk város széléhez érve német őrség állta el az utat. Furcsának tűnik? De ez történt. Az ezredtörzs egyik szakácsa, aki rakamazi katona volt, azt mondta, adjanak neki egy hóköpenyt és egy hátas lovat. Ő beszél németül és tárgyal majd a német őrséggel. Megkapta, amit kért, előre ment a csapat élére. Beszélt a német őrséggel, s csoportunk eleje el is indulhatott a városba. A külön egységeket mindig megállították. Mi is odaértünk az őrséghez. A zászlósommal ketten voltunk elől, én német köpenyben. A zászlósunk beszélt németül, és közölte, hogy a német parancsnoksággal kell felvenni a kapcsolatot. A Muzsay-csoportnak sikerült is bejutni a városba. Éhesek voltunk és a tiszti étkezdét kerestük. Még világos volt, lehetett vagy 4 óra. Egy szánkón llonkay alezredest láttuk nagyon megfagyva, aki a II. zászlóalj parancsnoka volt. A városban nagy volt a mozgás, megtaláltuk a tiszti konyhát. Egy emeletes épületben sikerült egy csésze meleg teát kapnunk, ami felmelegített minket. Egy másik épületben volt a tiszti szállás, ahová szintén bejutottunk. Fapriccsek voltak két magasságban, ahol kezdtünk levetkőzni. A bakancsot már le is vettük, amikor magyar árkászok szaladva kiabáltak, hogy riadó. A németek gyújtják fel a várost, meneküljünk. Kimentünk az épület elé, a nyugati részen már nagy lángokban égett a város egy része. Összetalálkoztunk egy Szaszala 20 6 nevű nyíregyházi katonával és egy Miskolczy 20 , nevű zászlóssal. A visszavonuló német csapatokat valószínűleg légitámadás érhette, mert a rengeteg felszerelés, műszaki, kórházi és egyéb felszerelések az úttesten hevertek. Találtam egy tekercs filclemezt. Gondoltam, ha a bakancsot le tudom venni, mint egy négyszögletes kapcával, bekötöm a fagyos lábamat. Szaszala ismerősömnek volt egy kétfogatú szánkója. Gondoltam, ha felkeressük a hadosztály GH-t, és ha a nyíregyházi Gerda László zászlós még ott van, valami kaját sikerül szerezni, s a szánkón könnyebb lesz vinni, mint gyalogosan. Szerencsére még meg volt a GH. Alá volt aknázva, mert távozáskor az egész raktárt fel kellett robbantani. Néhány zsákot meg is pakoltunk kenyérrel, konzervekkel, cigarettával, valami édességgel, majd jó szerencsét kívánva elindultunk a városon át. A kivezető úton sajnos nem tudtunk kimenni. Olyan nagy lángokban égett az út bal oldala, hogy le kellett menni jobb oldalon a kertek alá, csak így sikerült kijutnunk. Kb. 10-15 kilométer távolságot megtéve értünk egy faluba, ahol megpihenhettünk. A lovakra, a szánkóra és az élelemre felváltva vigyáztunk. Hogy kinek az ideje alatt történhetett, nem tudom, de reggelre a lovas szánkó mindenestül eltűnt. A sok élelem odalett! 206 Szaszala Sándor, a 12. gyalogezred ezredközvetlen páncéltörő ágyús századának őrvezetője. 1943. január 18-án szovjet hadifogságba esett, ahonnan 1947-ben tért vissza. 207 Miskolczy János tartalékos zászlós, a 12. gyalogezred ezredközvetlen páncéltörő ágyús századának szakaszparancsnoka. • 77
