Gaál Ibolya: A közigazgatás feladatkörébe utalt gyermekvédelem Szabolcs és Szatmár vármegyében 1867-1950. (Jósa András Múzeum Kiadványai 59. Nyíregyháza,2007)
III. Az állami gyermekvédelem alapjainak lerakása
Azt az addigi gyakorlatot, hogy az elhagyott és állami gondozásba vett gyermekeket igen nagy - sokszor több százra tehető - számban egy-egy telepként kijelölt községbe, városba helyezték el, meg akarta szüntetni. Ugyanis az így elhelyezett kiskorúak száma a községi lakosság gyermekeinek számát gyakran felülmúlta, ezért iskoláztatásukról nem lehetett gondoskodni. Sőt, elhelyezésükre alkalmas családokat sem lehetett kellő számban biztosítani. Az iskoláztatás nélkül maradt és nem megfelelően elhelyezett gyermekek nagyobb számuknál fogva a falusi gyermekek erkölcseit hátrányosan befolyásolták, állapította meg a rendelet. Fokozottabb mértékben kívánták igénybe venni a gyermekek elhelyezésére a már működő egyesületeket, intézményeket és intézeteket is. Felhívta a rendelet a menhelyigazgatókat, lépjenek érintkezésbe a menhely terültén működő intézetekkel (árvaházak, zárdák, internátusok, vakok és siketnémák intézetei, stb.) annak megállapítása végett, hogy hajlandók-e az intézetek részére megállapított tartásdíj és a gyermekek ruházása mellett gyermekeket tartásra elvállalni. d.) A tartásdíjak felemelésével az állam teljesítő képességének határáig jutott el, úgy, hogy a gyermekvédelmi kiadások további emelését az állam pénzügyi ereje már nem engedi meg..." állapítja meg a rendelet. Éppen ezért fokozott gondot kellett fordítani arra, hogy az állami gondozást jogosulatlanul senki se vegye igénybe, illetve, hogy a gyermekek tartására kötelezettek a gyermekekkel, illetve az állammal szemben tartási és fizetési kötelezettségüknek eleget tegyenek. Ezért a gyermekek után a tartásra kötelezett hozzátartozótól, illetve a 7 éven felüli gyermeknél az illetőségi községtől a ténylegesen kifizetett tartásdíjon kívül a ruházati költségek fejében havi 1 000 koronát is követeltek, Mint láttuk, a népjóléti és munkaügyi kormányzat a gyermekeknek szüleikhez való visszatelepítésétől és a tartásdíjak felemelésétől várta az állami gyermekmenhelyek ellen sokszor jogosan felhozott panaszok megszüntetését. Ez azonban jelentős eredményt nem hozott, mert nagyon kevés szülő került időközben olyan anyagi helyzetbe, hogy gyermekét magához tudta volna venni, A pénz inflálódása következtében pedig a tartásdíjak összege nem fedezte a gyermekekre fordítandó kiadásokat. Szabolcs vármegye alispánja, a népjóléti és munkaügyi miniszternek 1922-ben kiadott rendelete (26 000/IV/1922. szám) alapján vizsgáltatta felül az állami gyermekmenhelyí kiskorúak hozzátartozóinak vagyoni és kereseti viszonyait. Ennek alapján a járások közül csupán a dadái alsó és a nyírbogdányi járásban volt összesen 7 olyan állami menhely gondozása alatt álló gyermek, kiknek hozzátartozói a megváltozott kereseti viszonyok folytán a gyermekek neveléséről gondoskodni tudtak, A felülvizsgálat eredményeként a nyíregyházi városi árvaszék 1922-ben tizennégy gyermek elhagyatottságát szüntette meg. Tehát az egész megye területén mindössze 21 ilyen eset volt csupán. Ebből arra is lehet következtetni, hogy az állami gondozásba vételnél meglehetősen szigorúan jártak el.
