Gaál Ibolya: A közigazgatás feladatkörébe utalt gyermekvédelem Szabolcs és Szatmár vármegyében 1867-1950. (Jósa András Múzeum Kiadványai 59. Nyíregyháza,2007)

III. Az állami gyermekvédelem alapjainak lerakása

Mint látni fogjuk a következő évtizedekben sincs kimutatható változás sem a gyermekvédelem szervezetében, sem a gyermekekről való gondoskodásban. A 10 éven felüli gyermekeket tanyai vagy falusi parasztcsaládok vették magukhoz azzal a nem titkolt céllal, hogy az állatok ellátásával járó feladatok jelentős részét reájuk bízzák, esetleg a gazdaság más ágában olcsó munkaerőhöz jussanak. Ezzel azt is elérte a magyar gyermekvédelem, hogy a gyermekek igényszintje nem haladta meg környezetükét. így nem lettek nagyratörőek, életfelfogásuk is a körülöttük élő emberek felfogása szerint alakult. Közülük kerültek ki a háztartási cselédek, mezőgazdasági cselédek, summások, kocsisok és más nehéz fizikai munkát végző alkalmazottak. Hatalmas méretű volt a gyermekmunkások száma. „Az Országos Munkásbíztosító Pénztár adatai szerint 1911-ben rendes ipari munkásként 73 kilenc évesnél fiatalabb gyermek, 926 tíz-tizenegy éves és 118 925 tízenkét-tizenöt éves gyermek volt bejelentve. Ehhez hozzátehetjük, hogy sok gyermekmunkást munkáltatója egyáltalán be sem jelentett, A háború következtében tovább nőtt (1914-1918) az elhagyott és gondozásra szoruló gyermekek száma is. Mindezeken az állam alig tudott segíteni, csak látszatintézkedéseket tett, a gyökeres megoldás állandóan késett..."

47 A gyermekmunkát már az 1840. évi XVI. és 1840. évi XVII. t.cz.-kel szabályozták. Azonban hiába alkotta meg a magyar törvényhozás azokat, ha rendelkezései végrehajtására senki sem helyezett súlyt. Az említett törvények értelmében olyan gyermekeket, akik a 12 életévüket még nem érték el, csak olyan gyári munkára lehetett alkalmazni, amelyek..." azon belül, hogy egészségüknek nem ártalmas, testi kifejlődésüket nem akadályozhatják. A gyártó azonban azokat is, akik ezen időt elérték, de a 16 évet meg nem haladták, naponta erejükhöz mért munkára 9 óránál tovább nem fordíthatja, s ezen 9 órai idő sem lehet folytonos, de egy óra nyugidő által félbeszakítandó..."

48 Mint láttuk az Országos Munkásbiztosító Pénztár 19 H-es gyermekmunkára vonatkozó adatait, még 7 évtized sem volt elégséges ahhoz, hogy az 1840-ben alkotott törvény rendelkezéseit a munkáltatók komolyan vegyék. A munkát vállalni kényszerülő zsenge gyermekek testi-lelki erejének kihasználása akadályává vált testi és szellemi fejlődésüknek. A családfő alacsony munkabére vagy munkanélkülisége miatt - különösen a sokgyermekes családoknál - szükség volt a gyermekek munkájára csak hogy a létfenntartásukhoz legszükségesebb feltételeket biztosítani tudják. Pedig egy egészséges társadalomnak nem szabad megengedni, hogy kilenc, tíz, tizenegy, tizenkét éves gyermek napi 8-9 órát dolgozzék. Nemcsak az egyén, de a jövendőbeli felnőtt és a család, sőt a társadalom és a nemzet érdekében is biztosítani kell a gondtalan gyermekkort, hogy a gyermek megerősödhessék, gyarapíthassa erejét, s testileg és szellemileg kifejlődött tagjává váljék a társadalomnak. Még az 1928-ban alkotott V t.cz. is lehetővé teszi, hogy átmenetileg addig, amíg a gyermekek mindennapi iskolai oktatását a betöltött 14 életévig ki nem terjesztik, a 12 életévét betöltött gyermek is foglalkoztatható az ipartörvény hatálya alá eső bányákban, vállalatokban. Hát melyik 12 évet betöltött gyermeket lehet vagy szabad bányában végzendő munka végzésére alkalmasnak kimondani? Akkor, amikor van elég életerős munkanélküli férfi, aki a Dr. Csizmadia Andor: az általános szociálpolitikai tevékenység (szociális gondoskodás) története és elvi kérdései. Bp. 1961. 32. p. Uo. mint 47