Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)
NÉPRAJZ - Pilipkó Erzsébet: „...nekem ő ... az igazi pap...” Pap és közösség viszonya a magyar görög katolikus és ortodox egyházközségekben Kárpátalján az 1990-es változásokat követően
stb.) csupán egyházellenes hatások érték. Tehát a közösség „elszokott attól", hogy az egyház aktívan részt vegyen az ifjúság „hétköznapi" nevelésében, és ezért sokszor értetlenül áll szemben az ilyen jellegű szerepfelvállalásokkal. A különböző szervezések szokatlanságát a fiatal parókusok civil öltözködése még „súlyosbítja": a megszokott „ing-zakós" forma helyett a laza „póló-farmeres" változat ambivalens érzéseket vált ki a hagyományos és uniformizált módon nevelődött közösség viszonyulásában. Az ortodox pópa az ilyenfajta külső megjelenést „belső lazaságnak" tartja, s ennek a véleményének a közösségben is hangot ad. A görög katolikus és ortodox közösség konfliktusainak és ellentmondásainak hátterében tehát két világ: a nyugati és a keleti szemlélet s értékrend találkozik, illetve ezen túl egyházpolitikai, hatalmi és egyéni érdekek húzódnak meg. A beregszászi görög katolikus egyházközségben a reuniálást követően a magyar közösség egy része (elsősorban az értelmiségi réteg) csatlakozott a helyi római katolikusokhoz. Ez az „átszivárgás" csak fokozódott, amikor az 1970-es évek elején a korábbi reuniált parókus helyére két szláv nyelvű szakállas ortodox pópa került, aminek következtében a magyar liturgikus szertartások megszűntek. Rövid idő múlva azonban a közösség nyomására egyikük, a kis szakállas pópa „megpróbálkozott" a magyar liturgiával s „ez olyan jól sikerült", hogy napjainkban is magyar nyelvű ortodox liturgiát tart az újonnan felépített pravoszláv templomban egy kisebb magyar közösség részére. Hogyan is történt ez? 1990 tavaszán a beregszászi görög katolikusok - negyven éves szünet után megtartották első nyilvános liturgiájukat a helyi temetőben. A vorkutai munkatábort megjárt Ortutay Elemér teológusdoktor celebrálta a szertartást. A korábban a római katolikus templomba „átpártolt", illetve az ortodox „jegyzésű" templomban maradottak valamennyien csatlakoztak az újjászerveződő görög katolikus közösséghez. S bár templomukat csak két év múlva kapták vissza az ortodox egyháztól, ez idő alatt is nagy számban rendszeresen összejöttek a liturgikus szertartásokra: meleg időben a temetőben, a tél beálltával pedig a volt Oroszlán szálló nagytermében. A „törés" a közösségben az új parókus kinevezésével, a templomba való visszaköltözést követően kezdődött. Az ok: maga a parókus személye, aki az elmúlt évtizedekben különböző világi pozíciókat töltött be, ezért hitelességét a közösségben többen is megkérdőjelezték. Pappá szentelését ugyanis titkok és rejtélyek övezik, a
