Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)

NÉPRAJZ - Ujváry Zoltán: Erdélyi János (1814-1868), a népköltészet első tudós kutatója

l jván Zoltán nerrvzetünket ..., s új meghasonlásba vitte hazánkat, melyben király és király álltak szemközt egymással és vallás és nemzetiség ... Ha e korbul semmink sincs, köszönjük meg, hogy magunk megvagyunk ..." Az a dal, amely Mohácsot siratja, egy 1778-as keltezésű ponyvanyomtatványban került Erdélyi kezébe, s teljesen nyilvánvaló, hogy nem azonos időben keletkezett a tragikus eseménnyel, de Erdélyi úgy véli, hogy „mintha e dal kelte nem volna messze a mohácsi eseménytől." Az ének első szakasza (I. 333): Mohács, Mohács, régi vérontás helye! Magyarország gyászos mezeje, Kegyetlen föld! nemes nemzeted vérét Ittad, s nyelted szép dicsőségét. Midőn téged gondollak, Zápor könyek borítnak. Szívemet bánat fojtja, Nyelvem meg nem mondhatja. Bizonyosra veszi Erdélyi azt is, hogy a dal a török hódoltság idején született. Hasonlóan a török korból származónak tekinti a Vitéz Oláh Gerő dalát (kezdő sora: Oh gyönyörű tavaszidő, I. 376), amelyben a vitéz legény a lovának ígéri, hogy a törökre megy, a ló pedig biztatja a lovasát, hogy ne féljen a töröktől, ő hízik a pogány vértől. A török névnép puszta előfordulásából Erdélyi a dal keletkezési idejét állapítja meg. így pl. a török kiűzése utáni korra teszi azt a szöveget, amelyben ez áll. ,JMikoron még török sétált Buda dombján." A törökkor utáni dalszövegek kapcsán Erdélyi Kölcseyve hivatkozik, aki szerint a nemzet történetére vonatkozóan a kuruc világból maradtak fenn dalok - Thököliről, Rákócziról, Bercsényiről -, amelyet azonban a gyűjtemény csak töredékekben igazolhat. A korszakolást Erdélyi a XVIII. századdal lezárja. Egy széles körben ismeretes dalra hivatkozik, amely az 1700-as évek elejére, az állandó katonaság felállításának