Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)

NÉPRAJZ - P. Szalay Emőke: XVII. századi törökös jellegű úrihímzések Szabolcs-Szatmár-Bereg megye református gyülekezeteiben

a négy sarok mintáját alkotja. A kis csiga­vonalból induló szár alján apró zárt gránátalmaszerű elem. A vékony szár raj­zolata töredezett, nem szabályosan íve­lő. A szárról kisebb zöld, kék és drapp le­velek, forgórózsa virágok, és egy külö­nös elem ágazik ki, amelyet a kopottság miatt azonosítani teljes bizonyossággal nem tudunk, felvethető, hogy esetleg ka­réjos, fűrészfogas levél lehetett. Hasonló elem egy vajdakamarási úrasztali terítő díszítményében jelenik meg, 19 ahol egy forgórózsa minta részét alkotja a fűré­szes levél, amely színezése zeg-zug vo­nalban történt. Ezt a megoldást Palotay Gertrúd erdélyi jellegzetességnek tekin­tette. A nagyari terítő leveleinek a szokásostól eltérő hímzése, valamint az, hogy két levélben egymás felett eltérő színek sávja, míg a harmadikban kockázás látható, fel­veti, hogy ez tulajdonképpen a sávos hímzés leegyszerűsített megoldása lenne. Bi­zonnyal ennek tekinthetjük a harmadik forgórózsa hímzését is, amelyen egy-egy szirmon belül több szín is előfordul. Ennek a térítőnek az alaposabb elemzése is szoros keleti kapcsolatokat mutat. A fő díszítőelem a forgórózsa, amely a török hím­zéseken mindig központi helyet foglal el, míg a magyarokon önállóan szerepel. En­nek az elemnek a megjelenésére Erdélyből ismertek példák, ebből arra következe­tett Palotay Gertrúd, hogy ez a minta ott volt elterjedt és kedvelt. 20 A színezésben megfigyelhető váltakozás ugyancsak török előképekre utal, úgyszintén a bolusvörös szín alkalmazása is. 21 Ugyanakkor az, hogy a térítőnek csupán a négy sarkában ta­lálunk díszítményt, bizonyítja, hogy magyar munka. Mindezek után megállapítható, hogy ez a nagyari terítő is keleti előképek magyaros ízléssel átformált megoldása. (4. kép) 19 PAJ.OTAY Gertrúd 1940. 111. kép 20 PALOTAY Gertrúd 1940. 51. 21 PALOTAY Gertrúd 1940. 56. 3. kép - A kölesei gyülekezet úrasztali térítője

Next

/
Thumbnails
Contents