Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)

NÉPRAJZ - D. Rácz Magdolna: A Nyírbátor környéki zsidó vallású lakosság ünnepi szokásai és táplálkozása

Ha meggyújtották a gyertyákat, kezüket kiterjesztik a láng mögött, mintha megölelnék őket. Három körkörös, hívogató mozdulattal érzékeltetik, hogy elfo­gadják a szombat szentségét. Azután eltakarják a szemüket, és elmondják az áldást: Báruch Átá Adonáj Elohénu Melech HáOlám áser kidsánu bömicvotáv vöcivánu löhádlik nér sel sábát kodes. (Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta, hogy gyújtsuk a szent szom­bat fényét!) Ezután felfedik szemüket, hogy befogadhassák a szombat fényét. Úgy tartják, a gyújtás ideje különösen alkalmas arra, hogy egészségért és bol­dogságért imádkozzanak. Az ilyen ima hamar meghallgatásra talál, mert a szombati gyertyagyújtás nagy micvájának teljesítése közben mondják. 4 A szombati gyertyákat pénteken este, naplemente előtt kb. 18 perccel kell meggyújtani. Naplemente után tilos, mert ez a szombat megszentségtelenítésének számít. Az ünnepi étel kötelező volt. A szegény családoknak a gazdagok már csütörtök délután elküldték a kalácsot és a húst. A templomszolga, vagy a cseléd vitte el. A vacsorához szépen felöltöztek. A családfő elmondta a kenyérhez való imát és megszegte az első kalácsot. Mindenkinek adott egy falatot sóba mártva. A gyerekek mielőtt megkapták, elmondták az imát (broke). A vacsora első fogása az előétel halkocsonya volt. Ha nem volt hal, tyúkmell­ből kis gombócokat készítettek, ez a fals hal (hamis hal) és ugyanúgy tálalták, mint a halkocsonyát. Kis halas tányért használtak, ha nem volt elegendő a mély tányért felfordították és arra tették a kocsonyát. Utána a húsleves következett. Marhából, vagy tyúkból készült. Vacsora után köszönő imát mondtak (bencsolás). Szombat reggel a férfiak ismét a templomba mentek. Az első ima, amit elmon­danak a sahlesz. Utána következik a Tóra-felolvasás, majd az ima második része a mussaph. A férfiak reggel és este hétköznap is jártak a zsinagógába. A nők csak ün­nepnapokon. Az idős asszonyok minden szombat reggel elmentek, az ő feladatuk volt a gyerekek beszoktatása. Ők magyarázták, hogy a felnőttek mit imádkoznak. 4 Az Egység c. folyóirat melléklete, Zsidó naptár 5756/1995-96. Kiadja a Chábád Lubavics Zsidó Ne­velési és Oktatási Egyesület 1996.

Next

/
Thumbnails
Contents