Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)

NÉPRAJZ - Bartha Júlia: Török népi építészet

leteszi és harisnyában vagy papucsban, kötött saruban lép be. A szoba padlója tiszta, mint a kristály. Szép szőnyegekkel merevül beborított. Bútorok nincsenek, csupán a fal mentén futó ülőpárnák sora. Asztaluk csak egy kerek tálcaszerű korong, melynek lába alig 10-15 centiméter, a neve szint. Nem is áll a szobában, hanem étkezéshez megterítve szokták behozni. Evés után újból kiviszik. A hagyományos lakásberendezésből hiányzik a ruhásszekrény, sőt az ágy is. A ruha- és ágyneműt a falba mélyített ajtóval ellátott üregben tartják. Talán a mi fali tékáinkhoz hasonlíthatnánk. Ágyat a szoba padlózatára szoktak vetni, vastag, gyapjúval tömött derékaljakkal. Képek a török szobát általában nem díszítik. Van a hagyományos török lakószobának egy különös tartozéka: a fürdőfülke. Ez a szoba egyik sarkában áll, szinte alig nagyobb egy tusolófülkénél, csak állni lehet benne, és vödörből merik magukra a vizet. A mosdófülke mindig is része volt a falusi háznak, hiszen a törökök vallása az iszlám, előírja a napi ötszöri rituális mosakodást, naponta egyszer a teljes test lemosását folyó vízben. A XX. század végén a televízió elterjedésével a falusi házak berendezései is változtak (12. kép). A ház egyik szobáját városi ízléssel rendezik be, asztallal, székekkel, esetleg fotelekkel, s szalonnak nevezik. Azonban ezt nem használják csak ünnepek alkalmával a vendéget ültetik le itt. Maguk a hétköznapokon a lakószobát használják, ott étkeznek, és ott alszanak. 12. kép. Szobabelső Necatiye falu - 2002.