Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)

NÉPRAJZ - Bárth János: Egy küküllőmezei szállás élete

A család néhány juha osztozott a lógó marhák sorsában. A juhállomány ugyanúgy mozgott a szállás és a havasi legelő, valamint a szállás és a falusi telek között, mint a cellengő marhaállomány. A juhok is május 10-én kerültek major elé a havasi legelő esztenájára. Szeptember 29-én, de legkésőbb hóeséskor tértek vissza a szállásra. Karácsonyig a szálláson, karácsonytól január közepéig a falusi telken, januártól tavaszig ismét a szálláson teleltek. A teleltetés A szálláson tartózkodó legény, miként fentebb már volt róla szó, a kicsi ház földjére szórt szalmán aludt. A lakóhelyiségben főzött és evett. Ennek ellenére viszonylag kevés időt töltött a házban, mert munkája gyakran és huzamosan a csűrbe szólította. Hajnal előtt, amikor a hajnalcsillag följött, már felkelt, kiment a csűrbe, és enni adott az állatoknak. Amikor virjadt, kiengedte a szarvasmarhákat a csűristállóból, hogy lemehessenek a birtok szélén csörgedező patakhoz inni. Ha erős tél volt, itatás előtt föl kellett vágni a patak jegét, és el kellett takarítani a havat a megszokott itatóhelyen. Az állatok ismerték a terepet. A legnagyobb hóban is maguktól lementek a patakhoz. Ittak, majd visszamentek a csűrhöz. Amíg a marhák a pataknál jártak, a legényke vasvillával kiszedte alóluk a ganét. Itatás, ganyézás és az állatok visszakötése után a fiatalember megfejte a tejéért kihajtott tehenet. Csak annyi tejet fejt tőle, amennyit el tudott fogyasztani. A többi tej a borjúnak maradt. Délután, három óra tájban, szürkület idején, újabb etetés, itatás és ganyézás következett. Éjjel 11 óra után a legényke még egyszer kiment a csűristállóba, hogy éjszakai rágcsálnivalót vessen az állatok elé. A reggeli és a délutáni etetés alkalmával a szálláson teleltetett marhák havasi szénát kaptak enni. Néha azonban rázott került a jászlukba. Rázottnak nevezték azt a szénát, amelybe kicsépelt rozs-, árpa-, búza- vagy zabszalmát kevertek. A takarmány szaporítására használt szalmát a faluból szállították föl a havasi szállásra kicsi szekéren. A nagy szekér nem fért volna el a hitvány hágós úton. A rázott, vagyis a szalmával kevert széna gyatrább tápláléknak számított, mint