Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)

NÉPRAJZ - Lukács László: Népi építészeti kutatások a Káli-medencében

Tóth Kálmán, Nászay Miklós és Padányi Gulyás Jenő könyvének megjelenése óta ezekről az épületekről készült fényképekkel, rajzokkal gyakran találkozhatunk a kü­lönböző népi építészeti, műemlékvédelmi munkákban, balatoni útikönyvekben. Barcsai Tibor 1939-ben a Kővágóörs és környéke című doktori értekezésében Jankó János és Cserjéssy Károly munkái alapján mutatta be a terület népi építkezé­sét. 16 Dercsényi Dezső 1941-ben a Balaton környék műemlékei sorában a kőépít­kezés, a mellvédfalas, íves tornác példájaként a kővágóörsi Tobak-ház udvari hom­lokzatának fényképét mutatta be. Ugyanitt az akkor még teljesen ép kővágóörsi Kernács-ház fotójának közlésével a történeti stílusoknak a népi építkezésre gyako­rolt hatására utalt. 17 Utóbbi ház vakolatdíszes utcai homlokzatának fényképét 1943-ban Vargha László is közölte A Balatonkörnyék népművészete című könyv építkezés fejezetének illusztrációjaként. 18 (2. kép) A második világháború után elsőként ismét Vargha László irányította a magyar kutatók figyelmét a Káli-me­dence népi építészeti érté­keire, A magyar falu építé­szete című könyvbe írt népi építészeti összefoglaló ta­nulmányában a kővágóörsi Salamon-ház, a Kernács-ház és egy, a XLX. század köze­pén épült, gazdag vakolatdí­szes oromfalú kővágóörsi la­kóház fényképének közlésé­vel. 19 Entz Géza és Gerő László A Balaton környék 16 BARCSAI Tibor 1939- 18-19. 17 DERCSÉNYI Dezső 1940-41. 174-176. Vö. DÁM László 1995. 244. 18 VARGA László 1943. 17-26. 19 VARGHA László 1955. 227, 235, 239. kép 2. kép. A kővágóörsi Kernács-kúria vakolatdíszes homlokzata (Petőfi u. 18.)

Next

/
Thumbnails
Contents