Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)

NÉPRAJZ - Filep Antal: Falak tartóváza a Kisalföld építőgyakorlatában

sem volt páratlan, ha figyelembe vesszük, hogy gerincmagasságuk 10-15 méter között változott, nyugodtan mondhatjuk templomméretű csarnoképítményeket emeltek. (Tetőszerkezetüket ollóágasos, vendégszelemenes megoldással építették.) Méretüket az is jellemezheti, hogy ha kedvezőtlenre fordult az időjárás a pajta rakottszekérrel is átjárható középső részét (szérűjét vagy piacát, beállóját) nyomtató szérűként is használhatták. Sőt a pajtában olyan huzatot biztosíthattak, hogy a szelelést fedél alatt végezhessék. Ennek a tartóvázszerkezetnek óriási előnye volt, hogy korhadó, gombásodásra érzékeny részei alig érintkezhettek a talajjal, abból nem szívhatták magukba a nedvességet. Ha olykor a szuvasodás vagy egyéb károsodás érte az egyes tartóoszlopokat, pilléreket, a helyi közösség értette annak technikáját, hogy a vázat megemelje, a károsodott tartóelemet javítsa, esetleg részben vagy egészben kicserélje. A javítás többnyire abból állt, hogy a tartópillér alsó harmadát levágták, és megfelelő csapolás kialakításával új, jobb állapotú toldalékkal egészítették ki. Sajátos, hogy a sárfalba, tömésfalba beépített tartóoszlopokat, pilléreket a nedvesedés, szuvasodás, korhadás, gombásodás ellen igyekeztek védeni. Ennek egyik módja volt, hogy a tartóelemeket sokszorosan vastagon bemeszelték mielőtt a falazásra sort kerítettek volna. A Kisalföld esősebb klimatikus viszonyaihoz való igazodással magyarázható, hogy a favázas tartószerkezetű házaknak előbb állították fel a tetőszékét, készítették el a héjalását. A benádazott vagy zsuppolt tető alá építették be másodlagosan a térelválasztó, határoló és hőszigetelő funkciójú falazatot. Ami a helyi adottságoktól vagy a polgárosulási divattól függően lehetett sövény-, nád-, sárfal vagy rakott fal, nyerstéglából - mugliból, vagy mórból - épített. A pajták falazatát a XLX. század utolsó harmadától egyre inkább deszkázva alakították ki. De a sövény és a nádfal 1960-ig nem volt egyáltalában ritka. Számomra különös élményt jelentett, hogy 1958. novembere és decembere fordulója körül Ásványrárón tanúja lehettem egy lakóház végéhez épített, favázas pajta készítésének. Fényképezhettem a falazat anyagául szolgáló nád előkészítését, lészaként való összekötését (fonását) s a vázra való felállítását. A Győr megyei Fehértóról való nádazók nemcsak a lésza megkötését, „szövését" végezték el