Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)

NÉPRAJZ - Selmeczi Kovács Attila: Népi ácstechnikák

A szarufák felső végének összeerősítésére, párba kötésére legrégibb eljárás az egyszerű csapolás, amikor az egyik szarufa végén kifaragott 4-5 cm-es csapocskát a másik szarufa oldalába vágott megfelelő méretű csaplyukba illesztették. A csapos szarufa vállával (a csap körüli lapos felülettel) támaszkodott a másiknak (6. kép). A csapot somfaszöggel átütve erősítették meg. A szarufáknak ez a csapolási technikája az oszlopok hasonló méretű csapolási eljárásait jelzi, időbeli alkalmazásuk egybeeshetett. A szarufapár kötésének másik módját villás csapolásnak nevezik, mert az egyik szarufa végét középen villásra, azaz kétágúra vágták; a másikon csak középen hagytak lapos csapot, un. nyelvet (7. kép). A villás kivágás alja ferde volt, ami a támaszkodást jobban biztosította. A villás csapot somfaszeggel átütve erősítették meg. Füles csapolásnak is mondták (Sajónémeti).

18 A villás csapolás valószínűleg már a századfordulót megelőzően elterjedhetett, és teljesen kiszorította az egyszerű csapos összeillesztési formát. Elkészítése egyszerű, tartása biztonságos, szemben a kiscsapos megoldással, amelynek hibájául elsősorban azt rótták fel, ha a csap elrothad, nincs ami tartsa a szarufákat. A villás csapolás elterjedtségére utal, hogy a XIX. század végi építészeti irodalom csak erről tesz említést. 19 6. kép. Csapolás a szarufa felső végén. Mikófalva, Heves m. 7. kép. Villáskötés. Sajónémeti, Borsod m. Gicén (Gömör m.) files a neve. HERKELY Károly gyűjtése. EA 427. 4. Diósjenőn (Nógrád m.) a villásra azt mondták nőstényszarufa, lukasszarufa, a másikra csaposszarufa. GÖNYEY Sándor gyűjtése, 1937. EA 5380. 37. Elterjedtségére lásd DÁM László-D. RÁcz Magdolna 1986. 43. WANDERLEY, Germano 1884. 4.