Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)

NÉPRAJZ - Szilágyi Miklós: Mezei téglaégetés a XVIII-XX. században

5. Az idézhető, a fentebb idézett igen szórványos adatok, legyenek külön-külön bármennyire „beszédesek", sokat sejtetőek, ahhoz természetesen nem elegendőek, hogy belőlük a téglának mint építőanyagnak a népi építészet kutatásban általánosan elfogadottnál, sokszorosan bizonyítottnál nagyobb jelentőségére, elterjedtebb voltára következtessünk. Csupán további kutatási feladatokra és forrás-lehetőségekre figyelmeztethetek. A lehetséges ötletek közül, íme, néhány: - Ha igazolni (legalább valószínűsíteni) tudjuk, hogy azok a kisüzemi téglaégetők megközelítőleg milyen össz-kapacitással termeltek, melyeknek feudalizmuskori meglétét inkább csak sejteti, mint bizonyítja a földrajzi névanyag és sok egyéb forrás, talán érdemes lenne számításokat végezni: vajon mire lehetett elegendő az első megközelítésre „nagy mennyiségűnek" látszó tégla. Mindaddig az olyan következtetések, hogy a Dunántúlon (különösen a Nyugat-Dunántúlon) nagyobb jelentősége volt a téglaépítkezésnek, 54 mint az Alföldön; hogy az alföldi mezővárosokban a módos gazdaréteg aligha csak a kéményt falazta téglából, azt is azért, mert kötelezték rá, csupán forrásokkal alig-alig megalapozott benyomásaink lehetnek. Hiszen jószerével azt sem tudjuk, hogy egy égető kemence 30.000-es kapacitása, egy tábori égető által szolgáltatott 10.000 tégla vagy az egy-egy évben megrendelt 100-200 ezer darab mihez is volt elegendő! 55 - Bár a téglás mesterség szakiparnak látszik, arról vajmi kevés az információnk, hogy valóban képesítéshez kötött iparág volt-e. S ha igen, művelőiknek milyen volt a viszonya egyfelől a „sármunkával", illetve a sár kiégetésével foglalkozó más szakiparosokkal (azaz: a vályogvetőkkel, illetve a fazekasokkal 56) f másfelől a kőművesekkel. - Ha a népi építészet-kutatás figyelme kiterjed az ú.n. közösségi épületekre a templomokra s egyéb szakrális emlékekre, iskolákra, községházára, kocsmákra, 54 DÁM László (1980. 30.) így általánosított: „Korábban jelentősebb téglaépítkezés csak Nyugat-Magyarországon (Vas-, Sopron-, Győr megye egyes területein), a Szepességben és az erdélyi szász területeken alakult ki." 55 Egy 1859-ben épült, 10 öl [= 18,9 m] hosszú, 2 Vz öl [ = 4,7 m] magas 6 öl 1 láb [11,6 m] széles gyomai lakóházat egy év múlva felértékeltek, 21.500 db téglát és 30.000 db vályogot találtak benne (SZILÁGYI Miklós 1987. 49) 56 BÁRTH János (1997. 280-282.) kalocsai „korsós és cserepes mesterrel" tetőcserép kiverésére-égetésére vonatkozó szerződéseket közölt 1836-1837-ből.