Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)

NÉPRAJZ - Szilágyi Miklós: Mezei téglaégetés a XVIII-XX. században

értékesítik - attól függően első, másod vagy harmadrendű építőanyagként, hogy a „kemencének" nevezett építmény melyik részében helyezkedtek el, s megfelelően avagy tökéletlenül égtek-e ki. 51 Az is egyértelműen kitetszik e leírásokból - s a XVIII-XIX. századi forrásokból ugyanez tükröződik! -, hogy a tüzelés egyenletessége, a tüzelő adagolásának gondossága, nem a tüzelőanyag minősége volt a döntő: szalma, nád, rőzse és a hasábfa egyaránt megfelelő volt - a szalma és a nád talán még megfelelőbb. 52 Következésképpen: XX. századi gyakorlat - noha megörökített részletei kiválóan alkalmasak a XVIII-XIX. századi forrásokból körvonalazható, azonos módszerűnek vélelmezhető egykori gyakorlattal való összevetésre - abban egyáltalán nem igazít el, hogy milyenek is lehettek azok az uradalmi „téglaházak", „égetőkemencék", melyeket a történeti források félreérthetetlenül állandó épületekként, afféle „kisüzemekként" határoznak meg. Csupán valószínűsíthetem tehát: aligha lehettek másmilyenek, mint azok a falusi-kisvárosi, manufakturális színvonalú üzemecskék, melyeket bár olykor „téglagyárnak" nevezték, s helyenként a XX. századot is ezen a színvonalon érték meg, a szó szoros értelmében csupán „téglaégetők" voltak. 53 Abban bizonytalan vagyok, hogy vajon maradt-e róluk elegendő ismertetés. Ez olykor a téglavetéssel kapcsolatos szerződésekben is tükröződik. Egy 1854-es, Majtison kötött szerződésbe pl. belefoglalták, hogy a „köpönyeg és rosszul kiégett téglát" vagy fele áron veszi át a megrendelő, vagy a téglavető bárkinek eladhatja. (PÁLL István 1992. 144-145.) A történeti források azt látszanak bizonyítani, hogy a fában szegény Alföld középső részén a szalmát - a fával szemben - előnyösebbnek tekintették, bár nyilván nagyobb vesződséggel járt a vele való tüzelés. Pl. Túrkevén 1790-ben, miután a tégla kiégetéséhez kellett volna kezdeni, csak akkor határozta el a tanács a tűzifa-vásárlást, amikor - a rendkívüli aszálytól való félelem miatt - a gazdaságoktól teljességgel reménytelen volt a szalma-szerzés, s az elöljáróságnak sem volt készlete (JNSZML Túrkeve lt. Proth. 5. - 436. db. - 1790. június 7.) - Egy 1842-es kalocsai szerződésbe azt foglalták bele, hogy ha szalmával, náddal vagy rőzsével égetnek, az uradalom biztosít robotosokat, ha viszont ölfával, a maga embereivel kell elvégeztetnie a munkaműveletet a téglamesternek (BÁRTH János 1997. 279) L. pl. HENTZ Lajos (1973- 237-252.) leírását egy 1886-1931 között termelő mezőberényi kisüzemről.