Gaál Ibolya: Földbe épített lakóépítmények és azokban lakók életviszonyai Szabolcs-Szatmár –Bereg vármegyében a XX. században (Jósa András Múzeum Kiadványai 57. Nyíregyháza, 2004)

V. RÉSZLETEK CSALÁDTÖRTÉNETEKBŐL. GYERMEKMUNKA ÉS AZ ISKOLALÁTOGATÁS EGYMÁSRAHATÁSA

D. S.-né 91 éves nő Ilk: „Az én gyermekkoromban mindenki szegény volt. Már iskolaköteles korban a családdal együtt mentem a mezőre krumplit ásni (a felnőttek által kivágott krumplit felszedni), tíz évesen pedig kapálni. Édesapám egy kis kapát csinált nekünk, gyermekeknek. Iskolába nem volt olyan kötelező járni, mint most. Én négy elemit végeztem ennek ellenére. Közös terembe foglalkozott a tanító négy osztállyal. Tizenkét éves kortól állandóan minden mezei munkát végeztünk mi gyermekek, más szegény családoknál is. Napszámba is jártunk. Aratáskor markot szedtünk, kötelet hánytunk, kévét hordtunk. A felnőttek keresztbe rakták. Falun, ahol tíz-tizenkét gyermek volt ott már kisebb korban, muszáj volt menni, dolgozni a megélhetés végett, mert a szülők a nagycsalád megélhetését nem tudták biztosítani." Cs. K.-né 72 éves nő Nyíregyháza-Varjúlapos: „Már hét-nyolc éves koromban napszámba „cin-cin" bogarat (répabarkóbogár) szedtem a többi szegény gyermekekkel együtt. (A répaföldön körül kb. 50 cm mélységű árok volt ásva és ebben még kb. öt-hat méter távolságra egy ásónyomnyi újabb gödör. Ebbe bele hullott a bogár, melyet mi kiszedtünk és a felnőttek elégették.) A mezőn dolgozó család-tagjainknak hordtuk az édesanyánk által főzött reggelit és ebédet. (Kenyér nem volt mindig, hogy reggelire kenyeret csomagoljon részükre.) így reggel, délben, este főzött a családnak. Ha napszámlehetőség volt, akkor mindig oda mentünk mi gyermekek, mert az a kevés kis pénz is jól jött. Kapáláskor lovat vezettem kb. nyolctíz éves koromban. Gurdonyozni jártam (gazirtás ehhez készített nyeles eszközzel), „mumák" voltam, vagyis ökörvezető, hogy az állatokat irányítsam, ha meg kellett állni vagy fordulni, az ökrök jöttek utánam. Végig az iskoláskorban tavasztól őszig délben az iskolából nem haza, hanem a szülők után a földekre mentünk testvéreimmel együtt dolgozni. Édesapám kisméretű kapát csinált gyermekei részére. Tizenkét éves koromban pedig uradalmi kepébe markot szedtem. Tizenöt éves koromban cseléd voltam félkomencióba. Bátyám bevonult katonának és helyette kellett beállnom cselédnek félkomencióba. Négy ökröt etettem, almoztam alóla, trágyát hordtam, szántottam. Tizenhét éves koromban egész komenciót kaptam, zsákoltam, kaszáltam és mindent csináltam. Minden reggel napfelkeltekor már az urasági kőistálló mellett kellett gyülekezni, mert akkor osztottak be az aznapi munkára." N. I.-né 84 éves nő Nyírcsászári: „Az én Mária nevű (1937-ben született) és István nevű (1935-ben született) gyermekeim az 1940-es években hét, illetve kilenc évesen napszámba jártak a grófi uradalomba csillagfürtcsövet szedni, melyért napi 60-60 fillér napszámbért kaptak. Emlékszem, hogy 1944-ben a bombázás erős hangját meghallották, s a többi gyermekkel együtt ijedten szaladtak haza. Az én gyermekeimhez hasonló korú többi szegény gyermekek is sokan jártak napszámba. Az 1945-ös földreform során kaptunk hét kat. h. földet. Ennek egy kisebb részét bevetettük kalászossal, a nagyobbik részét pedig kapás veteménnyel. Az aratást családunk végezte gyermekeink bevonásával. Én, mint családanya, délelőtt megfőztem az ebédet és kivittem részükre. Kb. 1946-ban a Mária nevű kilenc, illetve a tíz és fél éves István nevű gyermekeim szedték felváltva a markot és hányták a kötelet, édesapjuk pedig kaszálta a terményt. Egyik alkalommal, amikor megérkeztem az ebéddel, mind a két gyermekem a hőségtől és a fáradtságtól eltikkadva sírva panaszolták, hogy nem bírják se kötni a kévét, se szedni a markot. Majd megszakadt az anyai szívem panaszuk hallatán. Elküldtem őket ebéd után egy kicsit pihenni és én felváltottam őket. Pihenés után újra munkába álltak. Egyik szedte a markot, a másik dobálta a kéve mellé a kötelet, én pedig kötöztem. Én is, férjem is tudtuk, hogy megerőltető nagyon fiatal gyermekeinknek ez a munka, mert még a felnőttek is kidöglöttek estére. Rá voltunk utalva, hogy a hat gyermek eltartásához a két legnagyobb, bár zsenge gyermekeink erejük megerőltetése árán is hozzájáruljanak. Más szegény sorsú gyermekek is kénytelenek voltak erejüket meghaladó munkát is végezni." E. J. 69 éves férfi Nyírmártonfalva: „Édesapám kisbíró volt. Tízen voltunk testvérek. Apám bére nem volt elég a család eltartására, így minden gyermek valamilyen munkába be