Gaál Ibolya: Földbe épített lakóépítmények és azokban lakók életviszonyai Szabolcs-Szatmár –Bereg vármegyében a XX. században (Jósa András Múzeum Kiadványai 57. Nyíregyháza, 2004)

V. RÉSZLETEK CSALÁDTÖRTÉNETEKBŐL. GYERMEKMUNKA ÉS AZ ISKOLALÁTOGATÁS EGYMÁSRAHATÁSA

ellátni. Csak ennek elvégzése után hajtottuk ki minden utcából a gazdák teheneit. Ez három embert vett igénybe, mert utcáról kellett hajtanunk és a három részről összejött állatok a falu végén találkoztak és onnan együtt az egészet tereltük a legelőre. Az én reszortom nyolc éves koromtól kezdve a Kotánsorról (jelenleg Árpád u.) való hajtás volt. A hajtást déli egy órakor meg kellett ismételni a frissen ellett (borjazott) teheneknél, mert a gazdák teheneinek a borjakat meg kellett szoptatni és a borjak által meghagyott tejet a gazdasszony kifejte. Én és a kilenc éves fiútestvérem végeztük a déli hajtást. A reggeli hajtásban édesapám is ott volt. A déli hajtásnál szoptatás után a teheneket vissza kellett hajtani legelni. Tehát háromszor kellett a falut megjárni. Én tizenhétéves koromban a csordától mentem férjhez. Még az esküvőm napján is ki kellett reggel hajtanom és a bikáknál is ellátni minden feladatot. Édesapámnak ugyanúgy, sőt a déli marhát is ki kellett hajtani és visszakísérni a legelőre. Utána kérte meg az egyik barátját, hogy miután nekem délután lesz az esküvőm és át kell még neki öltözni is, menjen ki délután helyette az állatokhoz. Ő jött haza öltözködni és az úton találkozott velem és a násznéppel, már mentünk a templomba. Kéthetenként a bikák részére a csöveskukoricát abraknak egész éjjel morzsoltuk kézi erővel és ilyenkor nem aludtunk semmit, mert hajnalban hajtani kellett. Ezért külön díjazásban nem is részesültünk. A gazdák tehenenként május elsejétől november elsejéig egy fél véka búzát és egy fél véka gabonát fizettek. Ezért télen is kellett a nyolc magyar bikát gondozni. A Legelőtársulat adott még részünkre egy tehéntartást. Ez azt jelentette, hogy a Vöröskereszttől vagy az ONCSA-től (már nem emlékszem) részletfizetésre kapott tehenünket kihajthattuk mi is a legelőre és a bikákkal együtt étkezhetett." Cs.I. 87 éves férfi. Nyíregyháza-Királytelekpuszta: „Tízen voltunk testvérek. Édesapám uradalmi cseléd volt. Egyedüli keresetéből nem tudta eltartani a nagy családját. Én voltam a legidősebb, nekem volt a legnehezebb az életem, mert már tíz éves koromban a nyári hónapokban napszámba jártam. Mint tíz éves fiú az iskolai szünetben uradalmi kepébe arattam az aratás kezdetétől a végéig minden nap. Nagyon nehéz volt. A fáradtságtól még alig tudtam enni is. Az evés ideje alatt is szívesebben pihentem volna. A kisebb gyermekek már valamivel jobb sorsban voltak, mert egy-két évvel később kezdték a napszámbajárást. A tizenkét éves kor betöltése után, amikor már a hat osztályt kijártuk mindannyian komoly nehéz munkára lettünk fogva. Minden kereseti lehetőséget meg kellett ragadnunk, hogy még így is nagyon szegényesen, de megélhessünk. H. J.-né 70 éves és özv. V. J.-né 78 éves nő Nyíregyháza-Királytelek: „Hatan voltunk testvérek. Édesapám a grófi uradalomban cselédeskedett. Már hét-nyolc éves korunktól napszámba jártunk az uradalomba „gurdonyozni (egy fanyelű, fém végú tárgyal irtottuk a szúrókát napfelkeltétől napnyugtáig). „Cin-cin" bogarat (répabarkóbogár) szedtünk az árokkal körülásott répatáblában nemcsak én és testvéreim, hanem más iskolás gyermekek is. Egy edénybe kiszedtük az árokból a bogarakat és azt a felnőttek elégették. Tíz-tizenkét éves korban napszámba egész nap hagymát duggattunk sok más család gyermekeivel együtt. A gróf nem is vett fel csak nagycsaládosokat, akármilyen munkára vette is fel cselédeit, mert ezeknek a gyermekeit alkalmazni tudta különböző területeken és csak egy cselédlakást kellett biztosítani. Tizenkét éves korunkban, ahogy a hat elemit elvégeztük, uradalmi kepébe markot szedtünk. A termény behordásakor kévét adogattunk villával a szekérre. Hajnaltól dolgoztunk délelőtt tízig, s amikor a harmat kezdett leszállni, folytattuk este is sötétedésig. Hajnali négy órakor már dudáltak és menni kellett." Özv. V. J.-né: „Egyik alkalommal a bal kézfejemen csúnya ,kelés' keletkezett, melynek ma is a maradandó forradás, hegesedés nyoma megvan. Ezért nem mentem répát kapálni, egyelni, mert az erősen bevörösödött, megduzzadt, kézfejem nagyon lüktetett és fájt. Reggel kb. tíz óra körül értem jött a szülői házhoz a felvigyázógazda, hogy miért nem mentem dolgozni. Megmutattam a kezemet neki és ő el is fogadta az indoklásunkat. Amikor visszament, közölte az ispánnal, aki szintén lejött hozzánk lóháton megnézni a kezemet, de ő nem