Dr. Dám László (szerk.): Az Ilosvayak Nyíregyháza, 2004. (Jósa András Múzeum Kiadványai 56. Nyíregyháza, 2004)

Dr. Lakatos Sarolta (Nyíregyháza): Emlékezés Ilosvay Ferenc születésének 90. évfordulóján

meg 2-3 órás pihenőkkel, majd Mücke falucskából további gyaloglás következett Erfurtba, folytatólagos éhezéssel. Mikor végül megérkeztek Buchenwaldba, „ottani fogolytársaink úgy fogadtak minket megmaradottakat, mint akik a sírból tértünk vissza. [...] A Németországban élő politikai foglyok csudálatos és kissé érthetetlen, de mindig tökéletesen működő híradója minden lágerbe eljuttatta a 13. SS Vasútépítő Brigád hírét." Egy hetes buchenwaldi lágerélet után, egy kétezres transzport tagjaként Ilosvay Ferenc a flossenburgi láger hírhedt filiájába, Leitmeritzbe került, egy hajdani cseh kaszárnya területén állt táborba. A 3000-3500 fogoly a hajdani lovarda és a két istálló lakója volt. A lovardában négyemeletes, iszonyatosan koszos, tetves, forgáccsal beszórt ágysorokban 2600 embert zsúfoltak össze, a többit az istállókban. „Mint a majmok, de annak is a legalacsonyabb rendű fajtája éltünk, mászkáltunk le-fel az emeletes fekvőhelysorokon, itt kellett ennünk, aludnunk, élnünk. [...] Mindennapos volt a foglyok közötti véres verekedés l-l darab fás karalábéért vagy a konyha környékéről szerzett csírás krumpliért." Napi 8-10 órát dolgoztak alagútépítésen, bányában, lőszergyárban, útépítésen, vagy a közeli teherpályaudvaron szenet lapátoltak le a vagonokról. Az ellátás: reggel fél liternyi cukortalan, feketekávénak nevezett melegvíz, délben 200 gramm kenyér, este hat órakor fél liter leves. „Ha valaki átélte mindezt - hiszem - ugyanezt vallja és ugyanígy hirdeti majd: Soha többé ne lehessen embereket okkal vagy ok nélkül elhurcolni, emberek millióit tudatos lassúsággal eltenni láb alól csak azért, mert egy őrült államrendszer vélt vagy valós ellenséget lát bennük, vagy mert a megszemélyesítőik azt hiszik, hogy ezekkel a tömeggyilkosságokkal biztosítják hatalmukat. Soha többé...soha többé!!!" Önéletrajzában írja: „187 cm magas vagyok, de 50 kilósán szabadultam iszonyatos gyaloglások után a szudéta földön lévő leitmeritzi lágerből 1945. május 7-én. Gyalog, lassan döccenő vonatokon, szekéren, a megszálló erők teherautóinakjóvoltából jutottam el Brünnbe, majd onnan ismét vasúton Komáromba, s egy élelmet szállító teherhajón Budapestre." Itt értesült édesanyja haláláról: özv. Ilosvay Gusztávné szül. Horkovits Sarolta az orosz csapatok elől Nagykállóból Budapestre menekült Gusztáv fiához, aki felesége anyjának, szül. Szekfű Katalinnak a házában helyezte el. A főváros bombázása során, 1945. február 27-én azonban életét vesztette a házat ért találatban.