Dr. Dám László (szerk.): Az Ilosvayak Nyíregyháza, 2004. (Jósa András Múzeum Kiadványai 56. Nyíregyháza, 2004)

Dr. Lakatos Sarolta (Nyíregyháza): Emlékezés Ilosvay Ferenc születésének 90. évfordulóján

[...] Vár. A Sándor téri palota előtt sötét tömeg - várakozó autópark. Fal mellett, lábujjhegyen óvakodom. Elérem a kaput, becsöngetek. Az előcsarnokban három egyenruhás alak, két civil. Közöttük, hátrabilincselt kézzel a Főnök. [...] Nem tudom hogyan értem Pestre. Félájultan, csurom vizesen zuhantam be az ajtón. Felszámolni! Azonnal. A Főnököt elfogták... A hatalmas kályhában fellobbant a tűz. Égettünk. Pótolhatatlan iratok, feljegyzések, dokumentumok vándoroltak ki a kéményen. Reggel nyolcra hamu volt minden. Zsebünket degeszre tömtük a menteni kívánt dolgokkal." „December 3. Nevemnapja. Hazamentem. Átöltöztem, feleségem furcsán, aggódóan, szívszorítóan kedves volt. Marasztalt, hiába. Délután még találkoznunk kellett négyünknek. Nem nyugodtunk bele. Hátha más vonalon, más eszközökkel, más köntösben folytathatjuk a munkát. Késő éjszakáig tervezgettünk, összetolt székeken aludtunk néhány órát, reggel folytattuk. Pénz kellett, autó kellett és anyag. [...] December 5. Fél tíz után néhány perccel léptem be a kapun. Anyámtól jöttem, szórakozottan, mint a kopott gramofonlemez hajtogattam utolsó mondatát: Nagyon vigyázz magadra kisfiam...[...] Azóta eltelt egy esztendő. [...] A Főnököt még Pesten kivégezték [...], húsz emberből heten maradtunk. Heten élők, és nagyon sokan holtak." Haláltáborok foglya Ilosvay Ferenc özvegye, még csak részben adta át a Kállay Gyűjteménynek férje fennmaradt írásait. Szita Szabolcs a közelmúltban (2002) jelentette meg legújabb könyvét a Gestapo itthoni működéséről, s ebben adta közzé az özvegy által rendelkezésre bocsátott Ilosvay Ferenc írásokat 1944-ről. [Az eredeti írások fénymásolatának számomra történt átadását, ezúton is köszönöm a Miskolcon élő Ilosvay Ferencnek!] „Soha nem voltam dühöngő nacionalista, mindig az embert, az egyént tiszteltem." „Hogy mit tettünk- nem tartozik senkire, mert egyikünk sem akarja a „nemzeti hős" kitüntetését- engedelmet, nemcsak nekünk, de mindenkinek, még azoknak is, akik hősök lettek, kötelességük lett volna megtennie." - írja 1945-ben. Itt jegyzem meg, hogy sem Eglis István, sem Ilosvay Ferenc nem kérte felvételét a Gestapo Fogházviseltek Körébe. 1944. december 5-én fogták el őket, egy beépült Gestapo-ügynöknő közreműködésével. „Úgy tévedt hozzánk, hogy szakadt volt a kabátja, télvíz idején rövid harisnyában járt és koszlott báránybundácskája piszkosan, zsírfoltosan lógott rajta. [...] Enni adtunk, védelmünkbe fogadtuk, úgy élt szorongóan bujkáló kis közösségünkben, mint hajdan Jákob."